Zöld Közlekedés
A klímabarát járművek térnyerése átalakítja a hazai vállalati közlekedést
A vállalati e-autó programban a kínai gyártó termékei a legnépszerűbbek.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A BYD típusaiból már több mint kétezer megvásárlásához igényeltek támogatást a pályázó cégek – közölte az alternativenergia.hu. A második helyezett Tesla szinte napra pontosan ugyanakkor lépte túl az 1500, a harmadik Hyundai pedig a 700 darabot. A két éllovas kínálatából származik a program segítségével beszerezni kívánt összes elektromos autó több mint harmada. A gazdasági társaságok járművenként akár 4 millió, foglalkoztatottjaik számától függően legfeljebb 64 millió forint támogatást kaphatnak flottáik zöldítéséhez. Mostanáig mintegy 7200 vállalkozásnak ítéltek meg 31,6 milliárd forint támogatást.
Több mint ötezer cégnek ki is fizettek 22 milliárd forintot – összegezte az EM. A sikeres pályázatnak is köszönhetően a tisztán elektromos gépkocsik hazai állománya még idén százezresre nő. A klímabarát játművek száma 2023 ősze óta megkétszereződött. Októberben közel 3000 darabbal megdőlt a havi forgalomba helyezési rekordjuk. 2025-ben új éves csúcs születik, a tavalyi 22 ezres értéket már az első kilenc hónapban meghaladta a gyarapodás. A tiszta és csendes autók térnyerése élhetőbbé teszi a településeket, miközben üzemeltetésük és karbantartásuk olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké – írták.
Zöld Közlekedés
Új elektromos modellek gyártására készül a Nissan Sunderlandben
A Nissan újabb modell gyártását telepíti az egyesült királyságbeli Sunderlandbe.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Nissan 170 millió font értékű beruházást hajt végre egyesült királyságbeli gyárában, ahol egy európai piacra szánt új modell, a Kicks gyártását fogják megkezdeni – az autógyártó bejelentéséről közleményben tájékoztatta az MTI-t magyarországi importőre, a Nissan Magyarország. A modell az északkelet-angliai Sunderlandben készül majd a Qashqai, a Juke és a LEAF mellett – írja az alternativenergia.hu. A Nissan Kicks egy kompakt, B-szegmensű crossover, amely a japán gyártó harmadik generációs e-POWER hibrid technológiájával érkezik Európába. A Kicks második generációja jelenleg Japánban, Mexikóban és Brazíliában készül, világszerte mintegy 70 piacon kapható. A modellből eddig több mint 1,8 millió darab talált gazdára.
A Nissan Motor Manufacturing UK (NMUK) az elmúlt négy évtized során, eddig összesen 5 milliárd font értékű beruházással az Egyesült Királyság legnagyobb, egy telephelyen működő autógyárává vált. A japán gyártó emellett London Paddington városrészében formatervezési központot, Cranfieldben, Bedfordshire-ben pedig kutatás-fejlesztési központot működtet. Sunderlandből több mint 100 ország piacaira készültek járművek, a gyár közvetlenül mintegy 6000 embernek ad munkát, és további körülbelül 30 000 munkahelyet támogat a beszállítói láncban.
A Kicks lesz a tizedik modell, amelyet 1986 óta Sunderland gyártásra kapott. A korábbi és jelenlegi modellek között megtalálható a Bluebird, a Primera, a Micra, az Almera, a Note, az Infiniti Q30, a JUKE, a Qashqai és a LEAF, 1986-os legyártása óta már 12 millió jármű gördült le a gyártósorokról. A tervek szerint 2027-től Sunderlandben készül majd az új, harmadik generációs Nissan JUKE is, amely kizárólag tisztán elektromos hajtással lesz elérhető. A vállalat nemrég jelentette be, hogy a jövő héten bemutatja új, A-szegmensű, tisztán elektromos kisautóját is, amely PIXO néven érkezik az európai piacra.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegszűnik az elektronikai hulladék leadása az önkormányzati gyűjtéseken
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaOlcsóbb tűzifával segítenék a fával fűtő háztartásokat
