Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

A közutakon is fontos lehet egy új versenytechnológia

A Hankook lesz a Formula-E hivatalos partnere, új, környezetbarát technológiája pedig a fogyasztók számára is hasznos lehet.

Létrehozva:

|

A Hankook forradalmi kerekein futnak 2023-tól a Formula-E versenyautói. A Hankook és a Formula-E összefogásával még inkább fenntartható lesz a versenysorozat. A következő szezontól a Hankook lesz az ABB FIA Formula-E világbajnokság hivatalos technikai partnere és gumiabroncs beszállítója – számol be az Electric & Hybrid Vehicle Technology International. Az elektromos autók rangos versenysorozatának első idénye 2014-ben indult.

A gyártó egy új kereket is kifejlesztett a szériával való együttműködés keretében, a termék kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy megfeleljen a Formula-E fenntarthatósági elvárásainak. A gumi úgy járulhat hozzá a jövő e-mobilitásához, hogy közben nem rontja a sportteljesítményt.

A kereket a Formula-E harmadik generációs versenyautóira szabták, a gumi közel 30 százaléka fenntartható alapanyagokból készült. A csapatok jelenleg egy olyan abroncsváltozathoz férhetnek hozzá, amely száraz és nedves körülmények között egyaránt alkalmazható – a megoldás tovább fokozza a fenntarthatóságot. A kerék további fontos előnye tartóssága: a Hankook minden versenyhétvége után újrahasznosítja a gumiabroncsokat. Az új kerekeket a közönség először a mexikóvárosi futamon, 2023. január 14-én láthatja versenykörülmények között. A szervezők mintegy 40 ezer nézőre számítanak.

Advertisement

„Bő három évvel ezelőtt a Hankooknál úgy döntöttünk, hogy a 2023-as szezontól hivatalos műszaki partnerek és gumiszállítók leszünk a világ vitathatatlanul legprogresszívebb, legmodernebb és legfenntarthatóbb versenysorozatában” – mondta Sooil Lee, a Hankook elnök-vezérigazgatója. Mint hozzátette, a Hankook fenntarthatósági céljai jól illeszkednek a Formula-E lényegéhez. „Együtt haladunk előre, és jelentősen befolyásoljuk a modern motorsport fejlődését az elkövetkező években” – emelte ki.

Jamie Reigle, a versenysorozat vezérigazgatója szerint büszkék az új együttműködésre. Úgy véli, a Hankook tapasztalata, úttörő innovációi és a fenntarthatóság iránti elkötelezettsége miatt tökéletes partner a bajnokság, illetve az új, harmadik generációs versenyautók számára.

Advertisement

A Hankook technológiájából az átlagfogyasztók is profitálnak, hiszen a fejlesztés tapasztalatait a közutakra is bevezetik. A gyártó új, nyári és téli körülmények között használható, környezetbarát, ellenálló, biztonságos és a hatótávot támogató gumijai prémium elektromos autók számára elérhetőek.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Új életet kapnak az elektromos motorok ritkaföldfém-mágnesei

Szombathelyi fejlesztésű technológia teszi lehetővé az elektromos motorok mágneseinek újrafelhasználását.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az elektromos motorok forgórészeiben lévő ritkaföldfém-mágnesek biztonságos visszanyerését és újrahasznosítását teszi lehetővé a Schaeffler szombathelyi üzemében fejlesztett eljárás – közölte a cég az MTI-vel. Az eljárás szakemberek szerint komoly megtakarítást eredményez, miközben csökkenti a selejtet és a szállításból eredő karbonlábnyomot. Az elektromos mobilitás terjedésével az iparág egyik legégetőbb kihívása jelenleg a gyártási folyamatok során felhasznált, nagy értékű nyersanyagok fenntartható és költséghatékony kezelése – írja az alternativenergia.hu. A szombathelyi magyar és német szakemberek együttműködésével megvalósult projekt a körforgásos gazdaság elveit ülteti át a gyakorlatba. A gyártási hibás alkatrészekből egy speciális préstechnológiával szerelik ki a mágneseket, majd tisztítás és vákuumcsomagolás után szigorú tesztelés mellett építik be őket új rotorokba – olvasható a beszámolóban.

Az új technológiai fejlesztés minimális beruházást igénylő, intelligens folyamat komoly költségmegtakarítást jelent. A gazdasági előnyökön túl a megoldás jelentősen csökkenti a keletkező hulladékot, csökkenti a szállításból származó CO2-kibocsátást, és így támogatja a Schaeffler-csoport globális fenntarthatósági stratégiáját. Az eljárás további potenciált rejt magában, valamint más, állandó mágnessel szerelt e-motor gyártási helyszínekre is átültethető – részletezték.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák