Zöldinfó
Alacsony a Duna vízállása: így készül fel a paksi atomerőmű a teljes leállásra
Az erőmű leállítása nem jelent biztonsági kockázatnövekedést.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A paksi atomerőmű leállítása nem jelent biztonsági kockázatnövekedést. A blokkok leállítása és újraindítása az atomerőmű gárdájának rutinfeladat, a tervezett éves karbantartások alkalmával ezt a folyamatot minden évben elvégzik, az erőmű történetében eddig hozzávetőleg 160 alkalommal hajtották már végre – írta az MTI megkeresésére Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs vezetője. Az MTI azután kereste meg az erőművet a leállítási folyamat részletei iránt érdeklődve, hogy a Duna alacsony vízállása miatt vasárnap hajnalban lekapcsolták az utolsó előtti termelő gépegységet – olvasható az alternativenergia.hu. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap este pedig arról beszélt, hogy a folyó apadásától függően vagy még vasárnap vagy valamikor hétfőn leáll a paksi atomerőmű utolsó még üzemelő turbinája is.
Kovács Antal azt írta, hogy egy atomerőmű leállítása több egymásra épülő technológiai műveletből áll. A teljesítményt fokozatosan csökkentik, a berendezéseket meghatározott sorrendben választják le, és minden lépést folyamatosan ellenőriznek. A cél nem csupán a villamosenergia-termelés megszüntetése, hanem az is, hogy a blokk minden üzemállapotban biztonságosan működjön. Hozzátette: ahogy az erőmű működése, úgy minden beavatkozás jár minimális biztonsági kockázattal, de a több évtizedes tapasztalatnak, a hazai és nemzetközi biztonsági szervezetek által felügyelt folyamatoknak köszönhetően ez a kockázat jelentéktelen, és az atomenergia-termelés megbízható, biztonságos üzem Pakson is.
A leállítási folyamat részleteiről azt közölte, hogy amikor a Duna vízszintje eléri az előre meghatározott üzemeltetési határértéket, először egy turbógenerátort állítanak le, amellyel mintegy 250 megawattal csökken a blokk teljesítménye. Ezt követően kikapcsolnak egy hűtővíz-szivattyút, amelyre az alacsonyabb teljesítmény mellett már nincs szükség, ezzel csökkentve a vízfogyasztást. Ez a folyamat minden további vízszintcsökkenésnél megismétlődik. A teljesítménycsökkentés és a leállítás minden esetben fokozatosan, előre kidolgozott eljárásrend szerint történik.
Az eddigi úgynevezett leterhelések és blokkleállítások rendkívüli esemény nélkül, a tervezett üzemviteli eljárások szerint zajlottak. “A biztonságos leállítás azt jelenti, hogy minden műveletet a technológiai előírások betartásával, folyamatos ellenőrzés mellett hajtunk végre. A nukleáris biztonság minden körülmények között elsőbbséget élvez” – írta Kovács Antal. Az utolsó blokk esetében is ugyanaz a leállítási eljárás: a szükséges vízszint elérésekor fokozatosan csökkentik a teljesítményt, majd leállítják az utolsó turbógenerátort és az ahhoz tartozó hűtővíz-szivattyút. A műveleteket az irányítóteremből végzik a szakemberek, folyamatos felügyelet mellett.
Miután az utolsó blokk is leállt és a villamosenergia-termelés megszűnik, az erőmű biztonsági rendszerei tovább működnek. A reaktorban a láncreakció ugyan megszűnik, de a fűtőelemek még hőt termelnek, ezért továbbra is biztosítani kell a hűtést. A blokk ilyenkor már nem termel villamos energiát, ugyanakkor a hűtő-, felügyeleti és biztonsági rendszerek mindaddig működnek, amíg a reaktorban és az úgynevezett pihentető medencében üzemanyag van.
Zöldinfó
Szigorodnak a zöld állítások szabályai: véget vethetnek a greenwashingnak
A vállalatok fenntartható és környezetbarát megoldásokra vonatkozó állításainak vizsgálatát sürgetik a szakértők.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A vállalatok fenntartható és környezetbarát megoldásokra vonatkozó állításainak körültekintő vizsgálatát sürgették az EY könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég szakértői online tájékoztatójukon. A környezeti-fenntarthatósági kommunikációt szabályozó Empowering Consumers for the Green Transition (EmpCo) európai uniós irányelv türelmi idő nélkül lép hatályba szeptember 27-én – írja az alternativenergia.hu oldalon. Az EmpCo értelmében csak bizonyítható és ellenőrizhető “zöld állításokat” lehet közzétenni, hogy megalapozatlan állítások ne befolyásolják a piac működését – hívta fel a figyelmet Gulyás Anett, a nemzetközi tanácsadó cég klímaváltozási és fenntarthatósági üzletágának szakértője. Kifejtette: a fogyasztók egyre inkább előnyben részesítik a fenntartható, környezetbarát termékeket és megoldásokat, ezért természetes, hogy a hirdetésekben, reklámokban teret nyertek az ilyen tartalmak, ám ezzel együtt megjelentek a megalapozatlan közlések is.
A környezeti hatásokról hamis képet sugalló “greenwashing” egyszerre fogyasztóvédelmi, versenyjogi és üzleti bizalmi probléma, az új jogszabály hatálya ezért minden értékesítési csatornára kiterjed, egyaránt érvényes gyártókra és kereskedőkre, reklámkampányokra, vállalati marketingre, pr- és sajtókommunikációra. Szabályozza többek között a termékleírásokat, a csomagolásokat, a képi megjelenítéseket, márkaneveket, a tartósság, a javíthatóság, az elavulás kérdéseit, de még a sugallmazott állításokat is. Gulyás Anett elmondása szerint a hirdetésekben nem releváns terméktulajdonságokat sem lehet kiemelni, fenntarthatósági vállalásokról szóló ígéretet pedig csak akkor, ha az ellenőrizhető és bizonyítható.
Karbonsemlegesség például nem alapozható kompenzációra, a karbonkreditek ugyanis nem helyettesítik a kibocsátáscsökkentést – tette hozzá. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzése alapján Magyarországon is megjelent a tartalom nélküli zöld állításokra alapozott márkaépítés – mondta el Horváth Bálint kommunikációs vezető, aki indokoltnak tartja a szigorítást, mert a fogyasztók fontosnak tartják, ám sokszor nem értik pontosan a termékjellemzőket. Hozzátette: a szabályokat nem elsősorban a bírság elkerülése miatt érdemes betartani, hanem azért, mert egy vállalatnak nem lehet érdeke a hitelességét hamis állításokkal gyengíteni, a hangzatos marketingfogásoknak is ki kell állniuk a jogszerűség próbáját.
Horváth Bálint hangsúlyozta, hogy a fokozatosságot szem előtt tartva megkezdik az ellenőrzéseket, és figyelembe veszik az együttműködési hajlandóságot. A változás nem jelenti azt, hogy tömegével kell termékeket megsemmisíteni, de szükség lehet például a csomagolások átragasztására, és érdemes lehet külső tanácsadók segítségét igénybe venni – jelezte. Az ismeretek közvetítésében a GVH is részt vesz, hogy elősegítse a jogkövető magatartást, és támogassa azokat, akik nem csak a látszat szintjén vállalnak fenntarthatósági kötelezettségeket. A hivatal honlapján közzétett zöld marketing útmutató az EmpCo-szabályozásnak megfelelően frissülni fog – közölte.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtófőnöke arról számolt be, hogy vizsgálataik alapján az online kereskedelem fellendülése segítette a zöld állítások térnyerését. Eitmann Norbert elmondta, hogy nem fogják “letarolni a piacot” ellenőrzésekkel, konzultatív hatóságként nem a bírságolásra törekednek, hanem a jogkövető cégek támogatására. Véleménye szerint a vállalkozóknak is ez az érdeke, mert az elégedett vevő újra vásárolni fog, ám a hitelesség gyengülése, a “reputációs veszteség” a bírságnál komolyabb anyagi hatással lehet egy cég működésére.
Preszburger András, az EY Klímaváltozás és Fenntarthatóság Üzletág szakértője úgy véli, hogy az elvárások teljesítéséhez egy vállalaton belül számos szakterület együttműködésére van szükség. A felkészülést segítheti egy átfogó cselekvési terv, kezdve az összes kommunikációs csatornára és értékesítési anyagra kiterjedő átvilágítással, a termékadatok összegyűjtésével, a megfelelőségi vizsgálatok áttekintésével. A későbbiekben megjelenő zöld állításokat világos, egyértelmű jóváhagyási megoldásokon alapuló ellenőrzési rendszeren kell átfuttatni – javasolta a szakértő.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaMegszűnik az elektronikai hulladék leadása az önkormányzati gyűjtéseken
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFurcsa szagú, barna anyag jelent meg a Dunában
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
