Zöld Közlekedés
CES okosságok – elektromos “görkori”
A mai delikvensünk, az IO Hawk a Segway trónjaira tör. Bár ez eredeti olyan mellette, mintha egy bálnát és egy sellőt tennénk egymás mellé… Az 1.800 dolláros “személyi szállító eszköz” 10 kilót nyom, de cserébe 10 km/h-ás tempóval “sétálhatunk” a városban. Egy feltöltéssel akár 20 km-t is megtehetünk.
A kütyü lelke egy 36V-os rendszer, melyet a testsúlyunk áthelyezésével irányíthatunk. Az újságírók pár perc gyakorlás után lazán, zsebredugott kézzel így száguldoztak:
forrás: hatszel.hu
Zöld Közlekedés
5. Kína és az EU az elektromos autók vámjairól tárgyal
Kína és az Európai Unió a kereskedelmi párbeszéd folytatásában állapodott meg.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Kína és az Európai Unió (EU) folytatja az egyeztetéseket az elektromos járműveket érintő vitás kérdésekről – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium, a kétnapos pekingi tárgyalásokat követően. A felek megállapodtak abban, hogy fenntartják a párbeszédet a kereskedelmi kérdésekről, valamint tovább vizsgálják egyes termékek vámjának csökkentési lehetőségeit a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival összhangban – írja az alternativenergia.hu. Kína emellett jelezte, hogy továbbra is elősegíti a ritkaföldfémek és az állandó mágnesek EU-ba irányuló exportjához szükséges engedélyek kiadását. Maros Sefcovic, az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős tagja és Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter tárgyalásainak középpontjában az EU Kínával szembeni jelentős kereskedelmi hiánya, valamint a kínai járműimport gyors növekedése állt. Sefcovic korábban kézzelfogható eredményeket sürgetett, és fenntarthatatlannak nevezte, hogy az unió Kínával szembeni kereskedelmi hiánya naponta meghaladja az egymilliárd eurót.
Az uniós aggodalmak egyik fő forrása az állami támogatásokkal segített kínai gyártók árversenye, amely az európai autóiparra is nyomást gyakorol. A Reuters beszámolója szerint a Kínából az EU-ba érkező, külső forrásból is tölthető hibrid járművek importja szeptemberig egy év alatt 86 százalékkal nőtt, miközben az árak 20 százalékkal csökkentek. A minisztérium közleménye szerint a felek folytatják az egyeztetéseket az EU kínai elektromos járművekre vonatkozó szubvencióellenes vizsgálatához kapcsolódó árkötelezettségekről és felülvizsgálati eljárásokról is.
A Kína és az EU közötti kereskedelmi vita az autóiparon túl más ágazatokra, köztük a borpárlatokra, a sertéshúsra és a tejtermékekre is kiterjedt. A ritkaföldfémekhez való hozzáférés szintén kiemelt kérdés az európai vállalatok számára. A kínai exportengedélyezési szabályok szigorítása bizonytalanságot okozott az ellátásban, ezért az engedélyek kiadásának kiszámíthatóbbá tétele fontos eredmény lehet az uniós cégek számára.
A kínai kereskedelmi minisztérium tájékoztatása szerint a felek januárban miniszteri szintű videókonferenciát tartanak, a kétoldalú konzultációs mechanizmus következő, harmadik rendszeres ülését pedig 2027 márciusára tervezik. A tárgyalásokon elismerték a fennálló nézetkülönbségeket, ugyanakkor vállalták a kereskedelmi kapcsolatok fenntartását és a vitás ügyek rendezésére irányuló egyeztetések folytatását.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöld Energia7 óra telt el a létrehozás ótaElkerülhetők a méregdrága tetőfelújítások egy új napelemes tartószerkezettel
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA természet még képes regenerálódni, de sürgős változás kell
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés