Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Dán szélturbinák Brazíliában

Létrehozva:

|

A Vestas dán szélturbina-gyártó cég bejelentette, hogy 32 millió eurót fektet be brazíliai telephelyének fejlesztésébe, hogy eleget tegyen a dél-amerikai ország helyi termelésre vonatkozó követelményeinek – írja a Xinhua.

A beruházás révén a Vestas brazíliai energiatermelése az időjárástól függően 400-800 megawatt teljesítményre emelkedik, s ezzel lehetővé válik, hogy áramot exportáljon a szomszédos országokba. „Brazília az egyik leginkább versenyképes és a leggyorsabban növekvő piac a világon, és bizonyosak vagyunk benne, hogy ez a beruházás segít majd bennünket abban, hogy megfeleljünk a helyi termelésre vonatkozó előíráoknak” – mondta Jean-Marc Lechene, a dán cég termelésért és globális forrásokért felelős ügyvezető alelnöke, majd hozzátette: „ez a fejlesztés a Vestast a braziliai piac főszereplőjévé teszi”. A Vestas eddig Brazíliában eladott szélturbináinak összes kapacitása eléri az 1000 megawattot, ám 2012 óta gátolta a termelést, hogy a dán cég kiesett a BNDES – Brazília állami fejlesztési bankja – kegyeiből éppen a nem elégségesnek ítélt helyi termelés miatt.

Forrás: logisztikama.hu

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Több mint 1900 MWh energiatároló kapacitás is épülhet a szélerőművek mellé

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be – tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-t. A pályázók 11 járásban, 8 csatlakozási pontra nyújtották be jelentkezésüket – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A betáplálásra igényelt összteljesítmény 1834 megavoltamper (MVA), míg a tervezett szélerőművek névleges villamos teljesítőképessége 2289 villamos megawatt (MWe). A beruházásokhoz kapcsolódva a pályázók összesen 1947 megawattóra (MWh) névleges villamosenergia-tárolási kapacitás kiépítését vállalták. A MEKH a benyújtott pályázatok feldolgozását és értékelését követően az előzetes eredményeket legkésőbb 2026. december 13-ig közzéteszi a honlapján – közölték.

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter óriásinak nevezte az érdeklődést kedd este közétett Facebook bejegyzésében, kiemelve, hogy 2300 megawattnyi új szélerőmű építésére érkeztek pályázatok, miközben az első körben nagyjából 700 megawattnyi új kapacitás hálózati csatlakozására van lehetőség. Megjegyezte, hogy az előző kormány éveken át akadályozta a szélerőművek építését, ők azonban változtattak ezen, és elkezdték behozni a lemaradást. “A célunk egyszerű: termeljünk több energiát itthon, függjünk kevésbé a külföldtől, és tegyük biztonságosabbá Magyarország energiaellátását!” – fogalmazott a miniszter.

Az energiahivatal tájékoztatása szerint a szélerőművi kapacitások létesítésére és a meglévő kapacitások bővítésére beérkezett pályázatokat november 2-án, a pályázati kiírás rendelkezéseinek megfelelően az értékelő bizottság delegált tagjainak jelenlétében közjegyző bontotta fel. A bontási jegyzőkönyv alapján készült összesítő táblázat, amely tartalmazza a pályázók és a benyújtott pályázatok azonosító adatait, valamint a közjegyző által készített jegyzőkönyv kivonatos hiteles másolata elérhető a hivatal honlapján.

Advertisement

A pályázati eljárás következő szakaszában az értékelő bizottság a benyújtási határidőtől számított 8 napon belül megvizsgálja, hogy a beadott pályázatok megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban és a pályázati kiírásban meghatározott követelményeknek. A hibás vagy hiányos dokumentációt benyújtó pályázók legfeljebb egy alkalommal hiánypótlási felhívást kaphatnak, amit 5 napos határidővel kell teljesíteniük – írta közleményében az energiahivatal.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák