Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Elon Musk új vállalkozást kezdhet, beszáll a mesterséges intelligenciába

Elon Musk állítólag már több szakembert is elcsábított, és befektetőket is keres új cégéhez.

Létrehozva:

|

A pletykák szerint egy új, mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó startupot indít Elon Musk – számol be az okodrive.hu. A cél az lehet, hogy versenyre keljen az OpenAI-val, miután elhagyta a kutatólaboratóriumot, amelynek egyébként társalapítója volt. Állítólag az OpenAI-nál összeférhetetlenség alakult ki a Tesla saját mesterséges intelligenciával kapcsolatos törekvései miatt. Musk legutóbbi megjegyzései alapján most úgy tűnik, hogy egy, a Tesla potenciális versenytársaként működő startupba fektet be.

Az OpenAI a nagy nyelvi modelleken alapuló ChatGPT chatbotja révén vált világhírűvé, az MI fókuszú laboratórium egyik alapítója Musk volt, és eredetileg nonprofit szervezetként működött. Musk 2018-ban lépett ki az OpenAI igazgatótanácsából, és a Tesla saját MI-törekvéseivel való lehetséges konfliktusra hivatkozva megszakította a kapcsolatot. A fő problémát az jelenthette, hogy a Tesla és az OpenAI egyaránt próbálta magához csábítani a terület tehetségeit, bár Musk utóbb elárulta, hogy az OpenAI biztonsággal kapcsolatos irányvonalával és a nonprofit megközelítés elhagyásával sem értett egyet.

A Teslánál azóta rengeteget erősödtek az MI-termékek létrehozására irányuló törekvések, elsősorban az autókba szánt önvezető program miatt, de a Tesla Bot humanoid roboton keresztül is. Musk szerint jelenleg a Teslának van a legerősebb MI-csapata a világon, és azt mondta, hogy a vállalat szerepet fog játszani az emberi intelligenciát mutató, úgynevezett mesterséges általános intelligencia kifejlesztésében.

Advertisement

A Financial Times értesülése szerint Musk már el is csábított mérnököket és kutatókat más szervezetektől, és több ezer Nvidia grafikai processzort vásárolt fel a cég elindításához. A hírek alapján befektetőket is keres, és tárgyal a már ismert, a Tesla és a SpaceX mögött álló támogatóival. Az új, mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat felépítése nem világos, de úgy tűnik, hogy egy önálló cégről van szó, amely nem kapcsolódik közvetlenül Musk más vállalkozásaihoz.

A Tesla, a SpaceX és a Twitter vezérigazgatója nemrég a közösségi médiaplatformot is az X holdingcége alá helyezte, amely egyes feltételezések szerint hamarosan más vállalkozásokra is kiterjedhet.

Advertisement

Zöld Energia

Vége az „ingyenes” energiatárolóknak, mutatjuk mi változik a támogatásban

A kormány döntése értelmében több család juthat energiatároló-támogatáshoz az OETP kereteiből, és noha az alacsonyabb támogatási összeg miatt a háztartásoknak saját forrást is be kell vonniuk, ez a szakértő alapján érettebb és felelősebb piaci működést eredményez.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Heves szakmai és lakossági vitákat váltott ki a kormány szeptemberi döntése, amellyel jelentősen módosította az Otthoni Energiatároló Program (OETP) feltételeit. A módosítás értelmében a keretösszeg változatlanul hagyása mellett a támogatásban részesülő háztartások száma érdemben emelkedik, ami az egy főre jutó összeg csökkenésével jár, írja az alternativenergia.hu. Szolnoki Ádám, a Manap iparági egyesület elnöke szerint azonban az átalakítás nemcsak racionális, hanem nemzetgazdasági és piaci szempontból is kifejezetten kedvező irányba tereli a hazai szektort. Az OETP-t még a korábbi kormányzat indította el február 2-án. A konstrukció eredetileg háztartásonként legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást biztosított legalább 10 kilowattórás akkumulátoros tárolók telepítésére napelemes rendszerek mellé. A hatalmas érdeklődés miatt – az első ütem március 15-i zárásáig mintegy 132 ezer igény érkezett – a 100 milliárd forintos keretösszeg az igénylők alig harmadára, körülbelül 42 ezer háztartásra lett volna elegendő. A második ütemet emiatt március 16-án azonnal felfüggesztették. A hónapokig tartó bizonytalanság komoly lakossági és kivitelezői fennakadásokat okozott, több vállalkozás fennmaradását is megkérdőjelezve. A helyzetet a Tisza-kormány szeptemberi döntése oldotta meg. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, valamint a tárca tájékoztatása alapján a 105 milliárd forintos keretösszeg változatlanul hagyásával a korábbi 42 ezer nyertes mellett további 15 ezer háztartás kaphat támogatást. Ez azzal jár, hogy az átlagos támogatási összeg 2,5 millióról 1,8 millió forintra mérséklődik.
Az OETP főbb paramétereinek változása Eredeti feltételek Módosított feltételek
Támogatott háztartások száma ~42 000 ~57 000
Átlagos támogatási összeg 2,5 millió Ft 1,8 millió Ft
Dokumentumok benyújtási határideje Eredeti határidő 2027. február 26.
Előlegfizetés feltétele Általános Külön kérelem + bankgarancia
Műszaki elvárás Alapkiépítés Távolról vezérelhetőség

Az „aranyláz” vége és a felelős lakossági hozzáállás

Szolnoki Ádám kiemelte, hogy a Manap már a program indításakor jelezte a szaktárcának: az egy háztartásra jutó 2,5 millió forint túlzó volt, és lényegében ingyenessé tette a beruházásokat. A túlzott támogatási intenzitás egyfajta „aranylázat” váltott ki, amelyben sokan kizárólag az ingyenpénz ígérete miatt nyújtottak be igénylést. Az akkumulátorok ára a pályázat előkészítésének kezdete óta érdemben csökkent. Noha az elmúlt egy évben némi drágulás mutatkozott, hosszabb távon a technológia olcsóbbá vált, így a most meghatározott 1,8 millió forintos összeg még mindig rendkívül magas, 80–90%-os támogatási intenzitást biztosít. „Azzal, hogy a lakosságnak némi önerőt is be kell fektetnie, a háztartások sokkal komolyabban fogják venni a projektet, és jobban megnézik, mibe fektetnek” – hangsúlyozta a szakember.
A Manap elnöke ugyanakkor óva inti a lakosságot az ingyenes csomagokat kínáló, felelőtlen kivitelezőktől. Tájékoztatása szerint a piacon sok cég működik „túlélő üzemmódban”, és nem képez tartalékot a későbbi garanciális igényekre. A megrendelőknek ezért célszerű alaposan megvizsgálniuk a telepítők hátterét, valamint a gyártók európai és magyarországi szervizhálózatát.

A céges támogatások kora lejárt

Az iparági egyesület vezetője határozott üzenetet fogalmazott meg a jogalkotók felé: a lakossági szektoron kívül nincs szükség több állami támogatásra a napelem- és tárolópiacon. A vállalati és energiatermelői beruházások a technológiai árcsökkenés miatt támogatás nélkül is kiválóan megtérülnek. A piaci támogatások lebegtetése vagy a „csodavárás” kifejezetten hátráltatja a döntéshozatalt. A piac szempontjából kedvező jelként értékelte Tótth András energetikai államtitkár október 8-i nyilatkozatát a Portfolio Energy Investment Forumon, ahol jelezte: a vállalkozások a jövőben ne számítsanak beruházási támogatásokra ezen a területen.

A jövő az okos tarifarendszerben van

Hosszú távon az OETP csupán sebtapasz a piaci problémákra. Szolnoki Ádám szerint a fenntartható megoldást a villamosenergia-tarifarendszer átalakítása jelentené. A jelenlegi hatósági árak és a széles körű rezsicsökkentés torzítják a piacot, és gazdaságilag életképtelenné teszik a hálózatfejlesztési, valamint energiahatékonysági beruházásokat. A szakember javasolja a zónaidős tarifák bevezetését a termelő-fogyasztó (prosumer) háztartások számára:
  • Csúcsidőszakban (este és reggel): Magasabb átvételi és táplálási díjak.
  • Napközbeni időszakban: Alacsonyabb díjszabás a hálózati túlterheltség elkerülésére.
A szociális alapúvá tett rezsicsökkentés és a piaci viszonyokat jobban leképező tarifák bevezetése ösztönözné az okos energiagazdálkodást, és feleslegessé tenné a lakossági tárolótelepítések állami támogatását.
Tovább olvasom

Ezeket olvassák