Zöld Energia
2,5 millió forint energiatárolóra? Indul a pályázat heteken belül!
Bruttó elszámolás? Van kiút: 2,5 millió forintos támogatás indul februárban.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít, a pályázati feltételek csütörtöktől érhetők el: háztartásonként 2,5 millió forintos támogatás kapható, és ehhez egy mindössze 2,5 oldalas űrlapot kell kitölteni – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A cél, hogy a már megtermelt, azonban jelenleg elvesző napenergiát el lehessen tárolni, csökkentve ezzel a háztartások kiszolgáltatottságát és a villamosenergia-rendszer terhelését. Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára, valamint villamosenergia-tárolásáért felelős kormánybiztos az Indexnek azt mondta, az ország, amely most megoldja az energiatárolást, a 2030-as évek nyertese lesz. Czepek Gábor az elmondta, hogy megjelent a pályázat, és a részletes feltételek is most válnak elérhetővé, az érdeklődők az otthonienergiatarolo.gov.hu oldalon tájékozódhatnak.
“Egy 2,5 oldalas űrlapot kell kitölteni a 2,5 millió forint eléréséhez, ez az ajánlatunk”- közölte az államtitkár aki úgy látja, ez hatalmas lehetőség a lakosságnak és az országnak is. A kormány célja egy olyan villamosenergia-rendszer, amely nemcsak nap- és atomenergiára épül, hanem egy harmadik pilléren, a tároláson is áll. Magyarországon már több mint 8300 megawattnyi napelem működik, ami a tényleges teljesítmény méretében lassan egy paksi atomerőműhöz mérhető, de ez az erő csak akkor használható ki igazán, ha tárolás is társul hozzá. Jelenleg körülbelül 220 megawattnyi tárolókapacitás van az országban, ezért egyszerre indul el egy lakossági és egy vállalati program – írták. A két intézkedés együttes hatása az lesz, hogy másfél éven belül a tárolókapacitás csaknem az ötszörösére nő, és eléri az 1000 megawattot, s ez kulcskérdés a rendszer működése szempontjából – tették hozzá.
Czepek Gábor szerint a programra az pályázhat, akinek már van napeleme, vagy vállalja annak telepítését, a támogatás nemcsak az akkumulátorra vonatkozik, hanem az inverterre is. Így összesen 2,5 millió forintot biztosít a magyar állam egy-egy pályázónak. A kabinet számítása szerint egy ilyen beruházás átlagosan körülbelül 3,2 millió forintba kerül, vagyis a támogatás aránya kifejezetten magas. A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok, akik már bruttó elszámolásban vannak, vagy 2030-ig abba kerülnének át, vagyis szinte valós időben számolják el a hálózatba betáplált és onnan vételezett áram különbségét, ez nyáron kedvezőbb helyzetet teremt, télen viszont kevésbé előnyös, mint a korábbi éves szaldóelszámolás – fejtette ki. Éppen ezért fontos, hogy ezek a háztartások energiatárolóval egészítsék ki a rendszerüket, mert az akkumulátor teszi lehetővé, hogy a napelemek bruttó elszámolás mellett is hatékonyan és gazdaságosan működjenek.
A program célja, hogy azok is a lehető legtöbbet hozzák ki a saját napelemes rendszerükből, akik már nem éves szaldóban számolnak el – mondta Czepek Gábor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az éves szaldóelszámolás megszüntetését az Európai Unió előírásai tették szükségessé, “de Magyarország biztosította, hogy ez ne egyik napról a másikra történjen meg”. Hozzátette, hogy aki már benne volt az éves szaldóban, tíz évig bent is maradhat, így a kedvezmény különböző időpontokban fut ki. Ez a folyamat 2034-ig elhúzódik, addig is lesznek olyan háztartások, amelyek fokozatosan kikerülnek az éves szaldóból. 2030 végéig ez körülbelül 70 ezer embert érint, akiket folyamatosan át kell vezetni az új rendszerbe.
A programban ezért prioritást élveznek azok, akik már bruttó elszámolásban vannak, és azok, akik legkésőbb 2030. december 31-ig kerülnek ki az éves szaldóelszámolásból, ez az első kiemelt kör, de egyébként bárki jelentkezhet. A második prioritási kört ezért az ötezer fő alatti települések jelentik; a kiindulópont itt is az, hogy vidéken élni jó, de ehhez megfelelő feltételeket kell biztosítani. A harmadik körbe mindenki más tartozik, aki napelemet szeretne telepíteni, vagy már rendelkezik vele, de nem fér bele az első két kategóriába. Ők is pályázhatnak, és a kormány úgy tervez, hogy a 100 milliárd forintos keret elegendő lesz az igények kielégítésére.
A számítások szerint ez az összeg legalább 200 megawattnyi lakossági tárolókapacitás megjelenését hozhatja, ami a vállalati program nélkül is jelentős bővülést eredményez a rendszerben. A legnagyobb kihívás továbbra is az, hogy a napelemek nem akkor termelnek áramot, amikor a fogyasztás csúcsa jelentkezik. A technológia jelenleg nem képes szezonális tárolásra, vagyis a nyáron megtermelt energiát nem lehet eltárolni télre, ilyen megoldás ma még nem létezik ipari szinten. Addig viszont a szivattyús tározós erőművek mellett az akkumulátor a leghatékonyabb eszköz arra, hogy a nappal megtermelt energiát estére átvigye.
Czepek Gábor szerint az akkumulátorok nemcsak a háztartások pénztárcáját védik azzal, hogy kevesebbet kell a hálózatról vételezni, hanem az egész magyar villamosenergia-rendszer szempontjából is komoly előrelépést jelentenek. Arról is beszélt, hogy nemcsak lakossági program indul, hanem párhuzamosan, február 10-től fut egy 50 milliárd forintos keretű vállalati pályázat is a Jedlik Ányos Energetikai Program részeként. Mint mondta, ez a két program együttesen megötszörözi a kapacitásokat, 200-ról 1000-re. Czepek Gábor hangsúlyozta, fontos egy félreértést tisztázni: az, aki részt vesz a pályázaton, nem kerül ki korábban az éves szaldóelszámolásból, mint ahogyan az rá egyébként is vonatkozna, és az is pályázhat, aki korábban szintén pályázati forrásból telepített napelemeket, csupán értelemszerűen a támogatásból már üzembe állított tároló a kizáró ok.
Zöld Energia
Hidrogéntechnológia forradalmasíthatja az épületek energiaellátását
Az Óbudai Egyetem és a Toyota Sakura közösen rendezte meg az „Energiaforradalom – Hidrogéntechnológiai premier” című szakmai bemutatót, amelyen egy működő hidrogénalapú energetikai megoldást mutattak be.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az esemény célja olyan innovatív technológiák bemutatása volt, amelyek a hagyományos fosszilis energiarendszereket környezetbarát alternatívákkal helyettesíthetik – írja az alternativenergia.hu. A bemutató középpontjában egy kereskedelmi és szolgáltató rendeltetésű épület energiaellátásának hidrogénalapú generátorral történő megvalósítása állt, ahol a hidrogénben rejlő energiát villamos energiává alakítják át úgy, hogy a folyamat során kizárólag víz keletkezik melléktermékként. Ez a megközelítés nemcsak technikailag megbízható, hanem gazdaságilag is releváns megoldást kínál az épületenergia-ellátás fenntarthatóbbá tételére. A fejlesztés működő környezetben igazolja a hidrogéntechnológia műszaki megbízhatóságát és gazdasági relevanciáját. A projekt egyben az oktatás, a kutatás és az ipar szoros együttműködésének példája is, amely a jövő mérnökgenerációinak képzését szolgálja – mondta el Prof. Dr. Kovács Levente. A rektor hozzátette: meggyőződésünk, hogy ez a kezdeményezés fontos lépés a fenntartható energetikai megoldások hazai alkalmazásában.
A bemutató szakmai értéke abban rejlik, hogy nemcsak elméleti lehetőségeket, hanem valós, működő technológiát is prezentál egy komplex, hidrogénalapú energiaellátási rendszer formájában. Az eseményen a sikeres együttműködést Prof. Dr. Kovács Levente, egyetemünk rektora Füredi Istvánnal, a Toyota Sakura alapítójával mutatta be, Szilasi János, a Toyota Sakura Kft. ügyvezetője az eszközt és működését prezentálta részletesen, valamint Karagich Bálint, az Energiastratégia Intézet ügyvezetője tartott előadást.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tízezer lakásban jöhet változás: indul a költségmegosztók telepítése
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaBerobbanhat az elektromos motorpiac – új márka lép be Magyarországra
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaElektromos forradalom az utakon: hidrogénnel működő buszokat hoznak
-
Zöldinfó3 óra telt el a létrehozás ótaRejtélyes szabotázs az Alpokban: kulcsfontosságú olajvezeték működése akadt meg
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaTámogatások hajtották a rekordot: tarolnak az elektromos autók Magyarországon
