Zöld Közlekedés
EVA, a jövő elektromos taxija
A Müncheni Műszaki Egyetem és a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem közös alkotása a karbon karosszériás, 15 perc alatt tölthető EVA taxi.
Több tekintetben is újat mutat a Tum Create nevű felsőoktatási együttműködés keretében megalkotott EVA fantázianevű taxi, hiszen azt valós, jelen esetben a szingapúri közlekedési problémák megoldására fejlesztették ki, és az első vázlattól számítva két éven belül el is készült a teljesen működőképes prototípus – amelyet a Tokiói Autószalonon állítottak ki, írja az automotor.hu. Viszonylag rövid (4316 mm), de széles (1794 mm) és magas (1679 mm) a teljes egészében karbonból készített karosszéria, amelyben 2+1 utasülés található. A tengelytávolság 2602 mm, ennek ellenére csak két teljes értékű utasülés van a második sorban, a vezető melletti helyen egy hátrafelé fordított, 9 hónapostól 3 éves korig használható gyermekülés található.
Az első kerekeket egy 82 LE/223 Nm teljesítményű elektromotor hajtja, az 50 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátor nagyjából 200 kilométer (a szabványos mérés szerint 330 km, de ezt nem tartják reálisnak a fejlesztők) megtételére elegendő energiát tud tárolni – számoltak azzal is, hogy az utas áramot vételez majd a különféle kütyüjeihez, internetezik, satöbbi. Nagy figyelmet fordítottak arra is, hogy az akkumulátorok szempontjából szélsőségesnek számító, forró és nedves klímájú helyeken is zavartalanul működjön az EVA, amelyet egyébként 15 perc alatt tölt fel a hozzá készített villámtöltő.
Zöld Közlekedés
Több ezer forintba is kerülhet a zöld rendszám lecserélése
November 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával – írja az alternativenergia.hu. A határidő jelenleg még 25 771 autóst érint – közölte a Tudományos és Technológiai Minisztérium (TTM) az MTI-vel. December elsejétől közúti ellenőrzés esetén a hatóság kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását – hívta fel a figyelmet a szaktárca. A közlemény szerint a kormányablakok felkészültek az ügyintézési feladatokra, valamennyi rendelkezésre álló, gépjárműügyekkel foglalkozó ügyintézőjükkel fogadják az ügyfeleket. Ugyanakkor arra kérik az érintetteket, ne hagyják az utolsó napokra a rendszámcserét.
Jelezték: jelenleg nem tartják szükségesnek a rendkívüli nyitvatartás bevezetését, ugyanakkor az ügyforgalom alakulását folyamatosan figyelemmel kísérik, és szükség esetén egyes kormányablakokban a hosszabb ügyfélfogadás lehetőségét sem zárják ki. Az ügyintézéshez előzetesen időpontot lehet foglalni a Központi Időpontfoglaló Alkalmazásban, DÁP-os vagy Ügyfélkapu+ azonosítást követően. Az időpontfoglalás nem kötelező, az érintettek sorszámhúzással is intézhetik az ügyet. A rendszámcseréhez a járműtulajdonosok két lehetőség közül választhatnak a közlemény szerint. Az egyik az átrendszámozás: a jármű új, fehér alapszínű rendszámot kap, ennek díja egy pár rendszámtábla esetén 11 475 forint, a forgalmi engedély cseréje pedig további 6000 forint.
A másik lehetőség a karakterazonos rendszámcsere: a tulajdonos megtarthatja eredeti betű- és számkombinációját, amelyet fehér alapszínű rendszámtáblán gyártanak le. Ennek díja 16 605 forint, és nem szükséges hozzá a forgalmi engedély cseréje. Jelezték, hogy a karakterazonos rendszám legyártása időigényes lehet, ezért különösen azoknak érdemes mielőbb intézkedniük, akik ezt választják. Az átrendszámozás után pedig a tulajdonosnak gondoskodnia kell arról is, hogy az új rendszámot bejelentse a biztosítónak, az autópálya-matrica esetében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak, valamint – ha van – a parkolótársaságnak és lízingelt autó esetén a lízingbeadónak is.
Aki elmulasztja a határidőt, nem közlekedhet tovább a régi rendszámmal, 2026. december 1-jétől az 5N és 5P környezetvédelmi osztályba sorolt, zöld rendszámmal közlekedő járművek már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával. Közúti ellenőrzés esetén a hatóság bevonja a rendszámtáblát és a forgalmi engedélyt, valamint kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. A jármű csak az átrendszámozást követően kerülhet vissza a forgalomba – hangsúlyozták.
A közleményben felidézték: a plug-in hibrid járművek zöld rendszámának kivezetéséről még az előző kormány döntött 2024-ben. Az új szabályozás 2024. szeptember 1-jén lépett hatályba; ettől az időponttól kezdve új zöld rendszámot már kizárólag tisztán elektromos és nulla emissziós járművek kaphatnak, a korábban kiadott, plug-in hibrideken lévő zöld rendszámok használatára pedig 2026. november 30-ig biztosítottak átmeneti időszakot. Az új kormány a szabályozást nem vonta vissza, mivel a döntés végrehajtása már két éve megkezdődött: az újonnan forgalomba helyezett plug-in hibridek már nem kaphattak zöld rendszámot, és számos tulajdonos időközben már elvégezte a cserét. A szabályozás visszavonása így azokat is hátrányosan érinthette volna, akik az előírásoknak megfelelően már alkalmazkodtak a változáshoz.
A szabályozás módosításának hátterében az áll, hogy a magyar és nemzetközi tapasztalatok szerint a hálózatról tölthető hibridek tényleges környezetvédelmi teljesítménye sok esetben elmarad a korábban feltételezettől. A változtatás célja, hogy a környezetkímélő járműveknek járó kedvezmények jobban igazodjanak azok tényleges környezeti előnyeihez, és hosszabb távon a tisztán elektromos közlekedés elterjedését ösztönözzék – ismertették.
A tárca kiemelte: a változás nem érinti a tisztán elektromos és a nulla emissziós járműveket. Az 5E és 5Z környezetvédelmi osztályba sorolt autók továbbra is jogosultak a zöld rendszámra, és megmaradnak az ehhez kapcsolódó adó- és illetékkedvezményeik is: többek között a gépjárműadó, a cégautóadó, a visszterhes vagyonátruházási illeték és a regisztrációs adó alóli mentesség.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaRiasztó eredményeket hozott a magyar napelemes rendszerek vizsgálata
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaFelborult a természetes egyensúly: a Balaton vízgyűjtője már több vizet veszít, mint amennyit nyer
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés