Zöldinfó
Fenntartható befektetés, avagy az ESG mit számít a nyugdíjamnál?
A zöld befektetés manapság az egyik legnépszerűbb eszköz alapú befektetésnek minősül. Ezt ma már olyan nyugdíj biztosítás formájában is kérhetjük, amely nyugdíjba vonulásunk után jelentős hozammal gazdagíthatja a jövedelmünket. Érdemes tehát komolyan fontolóra vennünk. Hogy mi is pontosan az ESG? Járjunk utána.
Mit takar pontosan az ESG befektetés?
Az ESG kifejezés leginkább a kockázati alapú, eszközhöz kötött befektetéseknél merül fel. Ezeket akár nyugdíjbiztosítás formájában is igényelhetünk. Kockázatuk alacsony, ráadásul az egyik legstabilabb alapot jelenti. Az ESG összesítve olyan vállalatok részvényeit vagy kötvényeit jelenti, amik a társadalmi, humán és környezetvédelmi szempontokra kiemelten odafigyelnek. Azaz bevételük jelentős részét fektetik a vállalatuk fenntartható fejlesztésére, valamint dolgozóik jólétének és komfortjának növelésére. Mindezek mellett az ESG besorolású cégek aktív szerepet vállalnak a környezetvédelem, továbbá az emberi jogok és a társadalmi problémák megoldásában.
Az ESG minősítéshez azonban szigorú kritériumoknak kell megfelelni. Példának okárt az adott cégnek nem csak az üzletpolitikáját és célkitűzéseit pontozzák, de még a közvetett kapcsolódásaikat is. Egy ESG besorolású vállalat nem működhet olyan országban, ahol például még él a halálbüntetés. Továbbá nem foglalkoztathat olyan cégeket, amik nagy erővel szennyezik a környezetet. A környezet tisztaságára káros termékeket pedig abszolút nem állíthatnak elő. Vagyis az ilyen besorolású cégeknek makulátlanul kell teljesíteniük ahhoz, hogy megkaphassák ezt a besorolást. A pontozást és kategorizálást többféle szervezet végzi, azonban a legnépszerűbb az MSCI rangsorolása. Viszont olyan minősítő szervezeteknél is érdemes megnézni a listát, mint a Reuters vagy a Bloomberg.
A névre visszatérve az ESG ennek megfelelően egy olyan rövidítést takar – Environmental, Social, Governance, vagyis környezeti, társadalmi és vállalatirányítási – amely pontosan meghatározza a célterületeket. Tehát a három szegmensben való fenntarthatóság megvalósítását. Hogyan néz ez ki a gyakorlatban? A minősítéseknek is van rangsora. Ez CCC-vel kezdődik és a legmagasabb AAA minősítéssel végződik. Kicsit hasonlít az elektronikus eszközök energiatakarékos minősítésére. Ezen belül rendszeresen jelennek meg ranglisták, amelyek közlik a minősítésen belüli rangsort. A Microsoft az első, viszont az élmezőnyben szintén megtalálhatóak olyan cégek is, mint az Nvidia, Gildan, Apple, Nike, Mattel vagy éppen az Adobe. Ez a kategória tehát jól láthatóan olyan multikat vonultat fel, amelyekkel mi is napi szinten találkozhatunk. Ezáltal az ilyen alapba fektetett befektetésünk ténylegesen figyelemmel követhető a mindennapok során.
Fenntarthatósági alapú nyugdíj, amivel mindenki jól jár
A zöld befektetés több szempontból is gyümölcsöző. Egyrészt ha idősebb korunkra szeretnénk megpótolni a nyugdíjunkat, akkor jelentős hozamot ígér. Másfelől pedig mindezt úgy teszi, hogy a megtakarítás megkötésével valóban segíthetünk Földünkön is. Ráadásul az ESG alapú befektetés hiába kockázati tőke, mégis elég stabilnak számít – ráadásul folyamatosan növekvő nyereséget produkál. Az intenzív klímaváltozásnak köszönhetően csak azok a vállalatok lesznek képesek fejlődni, amelyek valóban ráállnak a zöld fenntarthatóságra. Más vállalatok idővel veszteni fognak, hiszen mind a kormányok, mind a felügyelőszervek aktívan presszionálják a cégeket a fenntarthatóságra. Az emberek gondolkodásának változásával pedig egyre inkább előtérbe kerül a humán központú munkavégzés is. A megfelelő juttatásokat, környezetvédelmet és jóléti társadalmi körülmények megteremtését célzó vállalatok tehát a jövőben is nyereségesek lesznek. Nem csak az országok vezetése tartja nyomás alatt a vállalatok zöld átállását, de maga a társadalom is egyre inkább ezt várja el. Régen ez nem számított még annyira mint ma. Viszont amióta szó szerint a bőrünkön is érezzük a negatív következményeket, azóta nagyot változott ez a hozzáállás is.
Mikor egy ESG eszközalapú nyugdíj megtakarítást kötünk valójában pont azt tesszük, amire szinte mindenki vágyik. Ha szeretnénk egy tisztább bolygón élni, vagy olyan világban ahol a háborúk, az éhezés és környezeti katasztrófák már szinte ismeretlen fogalmak – a zöld befektetésekkel aktívan hozzájárulhatunk ehhez. Minden ilyen szerződéskötés támogatja ugyanis ezeket a vállalatokat és az ESG üzletpolitikát. Ráadásul mindemellett a nyugdíjas éveinkről is gondoskodunk. Ez pedig igazán látványos hozamokban mérhető. Ha például megnézzük az önkéntes nyugdíjpénztárak típusainak különféle konstrukcióit konkrét adatokat is kaphatunk láthatunk ezzel kapcsolatban. A nyugdijbiztositas.com weboldal remekül összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat az önkéntes nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban.
Hatékony alternatíva a Föld megsegítésére
Egy szebb jövőkép kialakításban való részvétel kapcsán példaképp elég csak ránéznünk a Microsoft programjaira. A vállalat aktívan támogatja az emberi jogokat, és a demokratikus megítélést, amit hathatósan gyakorol a saját köreiben. Továbbá a népszerűségéből fakadóan több különféle kezdeményezést terjeszt és támogat ezzel kapcsolatban. Számtalan aktív projektjüket mi magunk is megtekinthetjük a cég oldalán. Az ESG alappal a mi pénzünk is támogatni fogja a multik globális jólétet segítő projektjeit. Ez nem csupán külső szerepvállalást jelent, de belsőt is – ahol a cég önmaga állít példát. Mit jelent mindez? A Microsoft nem minimálbér alatti rabszolgamunkát végeztet valamilyen harmadik világbéli helyen, ahol még él a gyermekmunka intézménye. A híresztelésekkel ellentétben nem dolgoztat éhbérért túlórázó munkásokat az emberi méltóságon aluli körülmények között. Erről nem csak hivatalos nyilatkozatai vannak, de az egész átvilágítható és ellenőrzött. Az ESG besoroláshoz viszont még ez is kevés.
Az ilyen vállalatok, mint a Microsoft közvetett módon is meg kell feleljenek a követelményeknek – vagyis a saját beszállítóiknak is el kell érnie ezt a fenntarthatósági és etikai szintet. Ha támogatjuk befektetéseinkkel ezt a cég kört, aktívan teszünk azért, hogy a fenntartható és a humán jólétet előtérbe helyező cégek előnybe kerüljenek a piaci versenyben. A Microsoft azon cégek közé tartozik, amely 2030-ra szeretné elérni a teljes karbonsemlegességét. Ezen túl több ezer dollárral támogatják rendszeresen a természetvédelmi kedvezményezéseket – még segítő szoftvereket is adományoznak. Jó példa erre a NatureServenek adott kb. 1,2 millió dollárnyi szoftver, amely hatékonyan segíti a globális biodiverzitási trendek nyomon követését. Tehát a pénzünk garantáltan olyan helyre fektetjük be, ami pozitív irányba befolyásolja az ökoszisztémát és a szociális viszonyokat.
ESG – a jövő legstabilabb befektetése?
A fenntartható befektetés jelenleg az egyik legstabilabb nyugdíjalapnak számít. Ez hosszútávon is elég valószínű, hogy változatlan marad. Egy rendkívül szimpatikus befektetési forma, amivel mi is hatékonyan tehetünk bolygónkért jövőjének pozitív irányba való alakulásáért. A pénzünk hozzájárul ahhoz a pozitív fejlesztések és projektek gyorsabban megvalósításához. Ez több szempontból is rendkívül hasznos. Egyszerre támogatjuk vele a globális léptékű társadalmi fejlődést és a saját individuális gyarapodásunk. A jelenlegi tendenciákat elnézve pedig úgy néz ki, hogy az előbbi egy elkerülhetetlen folyamat bármely vállalat számára, ami fenn akar maradni. Emiatt pedig vélhetően a közeljövőben biztosan nem fog nőni a kockázati tényező ennél a befektetési alapnál. Ráadásul nem csak anyagi, de morális értelemben is gyümölcsöző befektetésről beszélünk.
Kép: rawpixel.com
Partner cikk
Zöldinfó
Tudomány és természetfotózás találkozik az akadémia jubileumi eseményein
Megkezdődött a biológiai tudományok osztályának ünnepi hónapja az MTA-n.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat részeként megnyílt a Biológiai Tudományok Osztályának ünnepi hónapja – írja az alternativenergia.hu. Az április végéig tartó rendezvényeken szakmai tanácskozásokkal, valamint a szélesebb közönségnek szóló programokkal várják az érdeklődőket. Az MTA VIII. Biológiai Tudományok Osztályának rendezvénysorozata a biológiai kutatás sokszínűségét és nemzetközi beágyazottságát mutatja be változatos tudományos és ismeretterjesztő programokon keresztül. A rendezvények központi helyszíne az MTA Székháza – tájékoztatta az MTA az MTI-t.
Közleményük szerint a szerdai nyitórendezvényen tartott tudományos konferencián neves hazai és külföldi szaktekintélyek adtak elő. Sabeeha Merchant, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) professzora az algák fotoszintetikus anyagcseréjéről, Buzsáki György agykutató, biológus (New York-i Egyetem) az emléknyomok rögzüléséről, Kondorosi Éva (HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont) pedig a növénytudomány fenntarthatósági szerepéről tartott referátumot. Pardi Norbert biokémikus, a Pennsylvaniai Egyetem professzora az mRNS-vakcinák legújabb fejlesztéseit ismertette, míg a tanácskozást Szathmáry Eörs evolúcióbiológus (Eötvös Loránd Tudományegyetem; HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet) előadása zárta.
A szakmai programot követően adták át a “Natura Mirabilis” természetfotó-pályázat elismeréseit. A naturArt szakmai támogatásával megvalósult pályázat fődíját Palcsek István Egyenletes eloszlás című alkotása nyerte el. A díjnyertes képekből összeállított tárlat június végéig tekinthető meg az MTA székházának aulájában és harmadik emeletén. Az ünnepi hónap során április végéig számos további szimpóziumot rendeznek, többek között a neurobiológia, a jövőkutatás, az őssejt- és tumorsejtkutatás, a mesterséges intelligencia és az immunológia témakörében. Április 29-én Szentágothai János korábbi akadémiai elnök tiszteletére rendeznek emlékülést, a hónapot pedig a Kondorosi Ádám emlékére szervezett nemzetközi szimpózium zárja április 30-án.
A programok látogatása előzetes regisztrációhoz kötött. További információ az áprilisi programokról az MTA honlapján olvasható.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaEnergiafordulat Magyarországon: egyre több napelem mellé jönnek a tárolók
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPrága a legdrágább: nagy különbségek az üzemanyagárakban országon belül
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFenntartható élményközponttal bővült Székelyföld egyik legkülönlegesebb természeti kincse
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaBalesetmentes jövő? Az önvezető technológia már Budapest utcáin tesztel
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaLakossági áttörés jöhetne, de a szabályozás visszafogja a napenergia boomot
