Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Fóliával fedik le a szennyezett parkolót, gyors beavatkozás kezdődik

Zalaegerszegen is azonosítottak szennyezett kővel borított parkolót és utakat.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Lezárják és befedik az egyik zalaegerszegi parkolót, két utcában pedig előkészítik a minél hamarabbi aszfaltozást, az azbesztszennyezés miatti problémák megoldására 100 millió forint kormányzati forrást is megítéltek a városnak – közölte az alternativenergia.hu. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte: az önkormányzati beruházásokban utakat, járdákat, parkolókat építő, illetve felújító, kivitelező vállalkozásoktól bekért adatok alapján Zalaegerszegen is kimutattak olyan helyszíneket, ahová került az azbeszttel szennyezett osztrák kőbányák kőzúzalékából. A Mártírok útja és Kisfaludy utca sarkán lévő zúzalékos parkolóban az akkreditált laboratórium kimutatta az azbeszt jelenlétét. Az Áfonya utca burkolata Uzsabányáról szállított tiszta bazalttal készült, azonban az utcában több magánház esetében a lakók a saját kocsifeljáróikhoz az osztrák bányákból származó anyagot építtettek be, amely így az utcára is kijutott, az Estike utca esetében pedig még várják a hivatalos laboreredményt, de “szemrevételezés alapján valószínűsíthető az érintettség” – közölték.

Az önkormányzat ezért csütörtökön lezárta a Mártírok útja – Kisfaludy utca sarkán lévő zúzalékos parkolót, amit ideiglenesen fóliával fednek le, a területet aszfaltozni fogják. Ugyancsak előkészítik az Áfonya utca és az Estike utca aszfaltozását, a lakók is jelezték, hogy ezzel egyidejűleg a saját kocsibejárójukat szintén aszfaltoztatják vagy térköveztetik. Az útépítési munkák megkezdéséig az útszakaszokon 10 kilométeres sebességkorlátozást vezetnek be. A polgármester arról is beszámolt, hogy további zalaegerszegi helyszíneken is lesznek mintavételezések a következő napokban, minden olyan közterületen, amelyről feltételezhető, hogy esetleg azbeszttartalmú kőzúzalékkal fedett.

Felhívta a figyelmet arra, hogy magántulajdonú udvarokba, kocsibejárókba és egyéb burkolt felületekre is kerülhetett az osztrák bányákból származó kőzetanyag: az érintetteknek érdemes felvenni a kapcsolatot a kormányhivatallal. Balaicz Zoltán kifejtette: az utcák burkolásához szükséges a tervek gyors elkészítése, az építési engedélyezési eljárás lefolytatása, a forrás előteremtése, majd a kivitelezőkkel való szerződéskötés, amit néhány hónap alatt végig lehet vinni. Elmondta, kulcsfontosságú, hogy vis maior vagy egyéb rendkívüli állami támogatást kapjon az önkormányzat a munka elvégzéséhez, mert ezzel a kiadással nem számoltak a 2026-os városi költségvetésben. Mindezt levélben jelezte a szakminiszternek, akinek javaslatára az Orbán-kormány a szerdai ülésén a zalaegerszegi helyszínnel kiegészítette a veszélyes helyzet felszámolását célzó kormányhatározatot, és Zalaegerszeg önkormányzatának 100 millió forint rendkívüli támogatást biztosított a lezáró aszfaltozási munkák elvégzésére, amit majd az új kormány tud folyósítani – ismertette a zalaegerszegi polgármester.

Advertisement

Zöldinfó

A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.

Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák