Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Hamarosan ismét pályázhat ingyen napelemekre

Létrehozva:

|

A napelemes pályázat ismét elérhető lesz novembertől. A pályázaton a napelemes rendszerek 100 százalékban vissza nem térítendő állami támogatásban részesülnek.

Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, a több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás több tízezer, átlagjövedelem alatti családnak segíthet a rezsiterhek további csökkentésében – jelentette be Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán. Kiemelte, az energiaválságra tekintettel a kormány kiemelt célja, hogy a háztartások mielőbb hozzájussanak a lakossági napelemes pályázat által kínált lehetőséghez, ami a korszerűsítésen túl tartósan és jelentősen csökkenti a családok rezsiköltségét, ezzel is erősítve a rezsicsökkentés eredményeit.

A felhívás első üteme óriási érdeklődés mellett zajlott, és rekord mennyiségű, több mint 43 ezer pályázat érkezett. Az első szakasz lezárásához közeledve döntöttek úgy, hogy a tervezett jövő tavaszi időpont helyett már idén novemberben megnyílik a második ütem beadási szakasza – írta Steiner Attila.

Advertisement

Zöld Energia

Veszélyben az európai áramhálózat? Emiatt korlátozza az EU bizonyos inverterek használatát

Távolról is veszélybe sodorhatják az európai áramhálózatot a kockázatos inverterek, ezért november 1-jétől új uniós szabályok írják elő az érintett berendezések kizárását a támogatott energetikai beruházásokból.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az inverterek gyártói akár távolról is hozzáférhetnek a napelemes rendszerekhez, és beavatkozhatnak azok működésébe, ami az európai villamosenergia-hálózat biztonságát is veszélyeztetheti. Az Európai Bizottság ezért 2026. november 1-jétől korlátozza a magas kockázatúnak minősített beszállítók berendezéseinek uniós finanszírozását. Az intézkedés a már működő, uniós támogatással megvalósult rendszereket is érintheti, amelyeknél fokozatosan le kell cserélni az érintett eszközöket. Lejárt november 1-jén az a határidő, amelytől kezdve az uniós villamosenergia-hálózathoz csatlakozó, uniós forrásból finanszírozott napelemes, szélenergetikai és energiatárolási beruházások nem alkalmazhatnak magas kockázatúnak minősített inverterbeszállítóktól származó berendezéseket. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség (MNNSZ) az Euronews beszámolója alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a korlátozás a már üzemelő rendszereket is érintheti, írja az alternativenergia.hu hírportál.

Az Európai Bizottság álláspontja szerint a nem kínai gyártók termékeiből már rendelkezésre áll megfelelő piaci kínálat, az energetikai infrastruktúra biztonsága pedig indokolhatja az esetleges többletköltségeket. Az iparági szereplők ugyanakkor továbbra is számítanak egyedi mentességekre, különösen azoknál a beruházásoknál, amelyek például elhúzódó engedélyezési eljárások miatt csúsztak meg.

Nem csak a napelemes inverterekre vonatkozik a korlátozás

Advertisement

A 2026 tavaszán elfogadott uniós iránymutatás fontos pontosítása, hogy az intézkedés nem kizárólag a hagyományos napelemes invertereket érinti. Hatálya kiterjed az energiatárolók teljesítményátalakítóira (PCS), valamint az önállóan telepített és naperőművekhez kapcsolódó tárolórendszerekre is. A magas kockázatú besorolás sem kizárólag a kínai vállalatokat érinti: a nyilvánosságra került feltételek Oroszország, Irán és Észak-Korea joghatósága alá tartozó, illetve az ezen államok által tulajdonolt vagy ellenőrzött cégeket is felsorolják. A korlátozás elsősorban az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap finanszírozására terjed ki.

Miért jelentenek biztonsági kockázatot az inverterek?

Advertisement

Az inverterek nem csupán az egyenáramot alakítják váltakozó árammá, hanem folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a hálózattal, távolról frissíthetők, és a gyártói felhőszolgáltatásokon keresztül monitorozhatók, illetve vezérelhetők. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy illetéktelen vagy rosszindulatú beavatkozás esetén a gyártói hozzáférést kihasználva módosítsák a berendezések működését. Ha nagyszámú invertert egyszerre kapcsolnának le vagy változtatnák meg a működési paramétereiket, az akár a villamosenergia-rendszer stabilitását is veszélyeztethetné. Az Európába importált napelemes inverterek mintegy 80 százaléka kínai eredetű, ami tovább növeli a beszállítói függőség jelentőségét.

A magyar piacot az intézkedés elsősorban az uniós finanszírozású naperőművi és energiatárolási beruházásokon keresztül érintheti. A fejlesztőknek ezért már a beszerzés során ellenőrizniük kell a gyártók megfelelőségét, a távoli hozzáférések szabályozását és a firmware-frissítések biztonságát. A kiberbiztonsági megfelelés ráadásul a megújulóenergia-aukciókon való részvétel egyik előminősítési szempontjává is vált.

Advertisement

Fontos ugyanakkor, hogy az intézkedés finanszírozási feltételrendszer, nem általános importtilalom: önmagában nem jelenti azt, hogy minden érintett invertert valamennyi európai napelemes rendszerben azonnal le kell cserélni.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák