Design
Re-design – a colostok nyert
A Humusz Szövetség tavaly év végén hirdette meg Re-design – Gondold újra! alkotói pályázatát, melynek témája a használati tárgyak kreatív újjá varázsolása volt. Rengeteg pályamunka érkezett, amelyekből a legötletesebb darabokat az országos turnéjára induló Re-design Vándorkiállításon lehet megtekinteni.
A kiállítás megnyitója április 18-án, a Magnet Közösségi Házban 10 órától lesz.
A pályázat témája az egyes tárgyak funkciójának újragondolása és ezekből újrahasznosított, újrahasznált használati tárgyak barkácsolása volt. A beérkezett alkotásokból összeállított kiállítás célja pedig nem más, mint hogy ráirányítsa a figyelmet a hulladéknak szánt anyagok újrahasználhatóságára és népszerűsítse a „re-design” irányzatot, ezáltal is elősegítve a környezeti szemléletformálást. A pályázók két kategóriában indulhattak. Az első kategóriában lehetőségük nyílt régi bőröndből, bicikliből, esernyőből, harisnyából vagy játékból valami egészen újat kreálni, míg a másik esetben szabadon választható alapanyagból kiindulva kellett kisebb, irodában használatos kelléket készíteni. Minden más az alkotók fantáziájára volt bízva.
A pályaművek zsűrizésében a Humusz programfelelősén kívül részt vett még Ullmann Mónika, a környezetvédelem iránt elkötelezett közismert színésznő, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fenntarthatósági kutatócsoportjának, a MOME Ecolab-nak vezetője, Fehér Bori. A nagyközönségnek is lehetősége volt kedvenceire szavazni a Humusz Facebook oldalán keresztül. Az alkotások kiválasztásánál a dizájnon és praktikusságon kívül szempont volt, hogy mennyire kreatívan sikerült a pályázóknak a régi tárgyakat újragondolniuk. Az első kategória nyertese Erdős Anna lett, aki egy régi bőröndöt alakított át falra szerelhető könyvespolccá, amelyre egy lámpa is felkerült az olvasni vágyók számára. A második kategóriát Nagygyörgy Anna colstokból és bádogvödörből összeállított állítható lámpája nyerte.
A kiállított darabok között látni lehet majd bőröndből átalakított babaházat, kutyaetetőt, pikniktáska/asztalkát, esernyő anyagából varrt ruhát, táskát, nejlonharisnyából készült bútorhuzatot, lámpabúrát és nyakláncot. Továbbá a második kategóriában érkezett be saruból kreált kulcstartó, irattartó tejes és cipős dobozokból igényesen feldíszítve, szobainas bicikliből és bevásárlókocsiból, irodai szett billentyűzetből, lábtörlő használt zoknikból és lámpabúra aludoboz nyitófülekből – hogy csak néhányat említsünk azokból az alkotásokból, amelyeket a kiállításon megcsodálhatnak az érdeklődők. A vándorkiállítás az ország 11 helyszínén fog járni, a fővároson kívül például Komáromban, Pécsett, Nyíregyházán és Miskolcon is, és mindenhol egy hétig lesz látogatható.
A Re-design Vándorkiállítást először április 18-án, szombaton lehet megtekinteni a ZöldMag Fesztivál keretében a Magnet Közösségi Házban. Minden barkácsolást kedvelő, inspirációra vágyót sok szeretettel vár a Humusz Szövetség 10 órától a belső udvarban megrendezett ünnepélyes megnyitón, amelynek díszvendége Ullmann Mónika lesz. „Nem volt könnyű csak egy-egy nyertest kiválasztani, de szerencsére sokak munkáját is elismerhetjük azzal, hogy a kiállításra az alkotások széles köre kerülhet ki. Mindenképp érdemes végignézni az ötleteket, egy-kettő egészen meglepő oldaláról mutat be régi tárgyakat. Néhány megoldást már biztos, hogy én is ki fogok próbálni otthon.” – mondta a színésznő, aki a zsűri tagjaként ismerkedett meg a pályaművekkel. A kiállítás este 8 óráig látogatható, utána Iszkaszentgyörgy felé veszi az irányt, hogy országosan népszerűsítse a hulladékcsökkentés kreatív vonulatát.
Design
Nulla emissziós otthonteremtés: Zöld megoldások a ház körül a kerítéstől a teraszig
A karbonsemleges lakókörnyezet megteremtése nem áll meg a küszöbnél: a zöld szemlélet jegyében a kertre és a teraszra is úgy kell tekinteni, mint a fenntarthatóság alapvető pilléreire, melyek éppolyan lényegesek, mint a homlokzati hőszigetelés vagy a fűtési hálózat optimalizálása.
A tudatos tervezéssel megvalósított kültéri ökoszisztéma messze túlmutat a puszta látványon, hiszen aktív szerepet vállal a környezeti terhelés mérséklésében és közös jövőnk megóvásában.
Energiatudatosság a kertben
A környezettudatos kertépítés elsődleges célja az ökoszisztéma önfenntartó képességének támogatása, miközben a lehető legteljesebb mértékben támaszkodunk a természet kínálta erőforrásokra. Az átgondolt koncepció mentén megvalósított megoldások, mint a szinergikus növénytársítások vagy a természetes árnyékolás, kézzelfogható módon járulnak hozzá a háztartás ökológiai lábnyomának csökkentéséhez és az energiatudatos otthon megteremtéséhez.
A ház déli oldala mellé ültetett lombhullató fák nyáron például természetes módon hűtik az épületet, csökkentve a légkondicionáló berendezések terhelését, míg télen, leveleiket lehullatva, átengedik a melengető napsugarakat. A zöldfelületek növelése ráadásul segít a szén-dioxid megkötésében és a helyi mikroklíma javításában is.
Miért éri meg gyűjteni az esővizet?
A víz az egyik legdrágább kincsünk, mégis gyakran hagyjuk, hogy az értékes égi áldás a csatornába folyva vesszen kárba. Az esővízgyűjtés az egyik legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb módja annak, hogy csökkentsük a háztartás ivóvíz-felhasználását. A csapadék lágysága kimondottan kedvező élettani hatást gyakorol a dísznövényekre a kemény csapvízzel szemben, ám a hatékonyság érdekében nem szabad megfeledkezni a gyűjtőfelületek folyamatos tisztán tartásáról.
A kert méretéhez és adottságaihoz illeszkedően számtalan megoldás közül választhatunk:
- Egyszerű esővízgyűjtő hordók: A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás, amelyet közvetlenül az ereszcsatorna alá helyezhetünk el.
- Felszíni dekoratív tartályok: Ezek a modern eszközök már esztétikailag is illeszkednek a kert látványához, gyakran fal mellé simuló vagy kőhatású kivitelben készülnek.
- Föld alatti tartályrendszerek: Nagyobb kertek esetén hatékony megoldás a telepítésük, hiszen nagy mennyiségű vizet képesek tárolni, és akár a ház vízhálózatára is ráköthetjük őket (például WC-öblítéshez vagy mosáshoz).
- Szikkasztó blokkok: Ha a víz tárolása nem megoldható, ezek segítik a csapadék helyben történő, lassú elszivárgását a talajba.
Komposztáljunk!
A komposztálás révén elkerülhetjük, hogy a kerti zöldhulladék és a konyhai szerves maradékok a szemetesben landoljanak. Ezzel a szemlélettel a természetes körforgás megvalósulását segítjük elő: a földből nyert tápanyagok visszakerülnek eredeti helyükre, miközben éltető humusszal dúsítják a talaj szerkezetét.
A folyamat során tulajdonképpen a szerves anyagok aerob lebomlását támogatjuk, amikor a cél a nitrogénben gazdag zöld anyagok (például fűnyesedék, zöldségmaradékok) és a szénben gazdag barna összetevők (száraz levelek, gallyak, natúr, ragasztó- és festékmentes kartonpapír) megfelelő arányú elegyítése. Megfelelő nedvességtartalom és szellőzés mellett a mikroorganizmusok elvégzik a munka oroszlánrészét. Az eredmény pedig egy sötét, morzsalékos, erdőillatú humusz lesz, amely kiváló minőségű tápanyagforrást biztosít a növényeknek. Ezzel a módszerrel teljesen elhagyhatjuk a műtrágyák használatát, és jelentősen csökkenthetjük a hulladékszállítással járó károsanyag-kibocsátást is.
Használjunk napelemes rendszereket!
A modern technológia lehetővé teszi, hogy a kert világítását teljesen leválasszuk a villamosenergia-hálózatról. A napelemes megoldások népszerűsége nem véletlen, hiszen telepítésük nem igényel bonyolult vezetékezést, árokásást vagy szakember segítségét. Ezek az eszközök napközben a Nap energiáját gyűjtik össze a beépített fotovoltaikus cellák segítségével, majd az eltárolt energiát sötétedés után tiszta, zöld áram formájában használják fel a külső tér megvilágítására.
Egy megfelelően elhelyezett napelemes kerti lámpa az éjszakai órákban varázslatos hangulatot teremt a kerti ösvény mentén, miközben a változatos formavilágú és rendeltetésű eszközök tág teret engednek a kreativitásnak. A kültéri dekor világítás a különféle fényfüzérekkel, az asztali lámpákkal, illetve például a Garden of Eden hangulatos szolár lámpáival válik teljessé, melyek remek funkcionális megoldást kínálnak, és stílusos atmoszférát teremtenek a teraszon elköltött családi vacsorákhoz vagy a levezető esti sétákhoz a kertben.
Hangulatos kerti eszközök az Euronics kínálatából
A fenntartható kert és otthon kialakítása során a minőségi eszközök beszerzése kulcsfontosságú. Érdemes olyan szakértő partnerre támaszkodni, ahol a legújabb technológiák mellett a vásárlás is kényelmes, gördülékeny folyamat. Ha szeretnél szintet lépni a kertészkedésben, nézz szét az Euronics webáruház, illetve országszerte a 70 üzlet kínálatában, ahol szakértő kollégák segítenek kiválasztani az igényeidnek megfelelő eszközöket.
Akár a Garden of Eden napelemes kerti lámpáit, akár energiatakarékos kerti gépeket vagy éppen a komposztáláshoz szükséges aprítógépeket keresed, nálunk mindent egy helyen megtalálsz!
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFélmillió köbméter fával kevesebbet égethetnének el az erőművek
-
Zöldinfó21 óra telt el a létrehozás ótaA természet még képes regenerálódni, de sürgős változás kell
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hőség mellett a folyók és a tengerek is rekordokat döntöttek



A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés