Zöld Energia
Íme, a hazai fejlesztésű szünetmentes napelemes tápegység
Előfordul olyan eset, amikor új infrastruktúra fejlesztésénél vagy meglévő bővítésénél olyan helyekre is kell telepíteni elektronikus eszközöket, ahol nincs a tápláláshoz elektromos hálózat, és azt túl bonyolult, illetve költséges lenne odavezetni.
Ezt a problémát manapság szerencsére könnyen át lehet hidalni: segítségül kell hívni a napot, mint olcsó, bárhol elérhető energiaforrást. Ehhez nincs másra szükség, mint egy jól méretezett napelemre, egy akkumulátorra, és egy töltésvezérlőre. Utóbbi két egység segít megoldani az „éjszaka nem süt a nap” problémát, így a tápellátás folyamatos lehet. A mostanában kapható eszközökből viszont egyrészt drágán, másrészt túl nagy méretben/súlyban állítható csak össze egy ilyen konfiguráció. Ráadásul az így épített rendszereknél számolni kell az alacsony akkumulátor élettartammal, és a viszonylag szűk működési hőmérséklet tartománnyal.
Ezeket a problémákat küszöböli ki egy új kompakt szolár tápegység, ami egy komplett hibrid konfigurációban nyújtja a folyamatos tápellátást kis fogyasztású elektronikus berendezések számára. A Solar UPS néven futó innovatív eszköz kis mérete, és kétféle kialakítása miatt szinte bárhol elhelyezhető: V1 változata (110x95x28mm) add-on panelként a táplálandó berendezés panelján, vagy egy IP67 védettségű 122x120mm-es Fibox Euronord házban, akár szendvics szerkezetben is a táplált panellal. V2 változata (110x75x45mm) pedig elektromos szerelődobozba, illetve falra szerelt DIN sínre is helyezhető. A készülékek súlya mindössze 300 gramm körüli. A kültéri alkalmazása a széles működési környezeti hőmérséklet tartománya miatt is lehetséges: míg a töltési ciklus -10…+60 fok között működik megfelelően, a kisütés és a tárolás akár már -40 foktól lehetséges.
A szolár bemenete 10W-os napelemekhez optimalizált, az innen nyert energiát egy beépített 8800mAh kapacitású Li-ion akkumulátor pakkban tárolja. Az akkumulátorok akár 2000 teljes töltési ciklust is bírnak nagyobb kapacitásvesztés nélkül, és a hőmérsékletfüggésük csekély. A töltő áramkör MPPT (Maximum Power Point Tracking) funkciója maximális hatékonysággal végzi az akkumulátorok töltését, így akár kevés beeső fény esetén is működik a töltés. A stabilizált buck-boost rendszerű tápegysége választhatóan 3,3V-os, vagy 5V-os kimenő feszültséget szolgáltat.
Mindezt legalább 500mA-es terhelhetőséggel, de az akkumulátor töltöttségi szintjétől függően ez akár 900mA is lehet. Az akkumulátor pakkról van egy direkt kicsatlakozás is, ami alkalmas például GSM modemek közvetlen táplálására, maximum 2A-es terhelhetőséggel.
A készülék rendelkezik többféle védelemmel: az akkumulátor pakk mélykisülése ellen, a töltési környezeti hőmérséklet ellenőrzésére, a napelem polaritására, illetve a tápegység kimenet rövidzár ellen is. A táp kimeneteken kívül szolgáltat még logikai szintű státusz kimeneteket (töltés, hiba állapot), töltési tiltás bemenetet, valamint a töltési áram monitor lineáris feszültség kimenetét is. A töltési állapotokat egy kétszínű LED is jelzi az eszközön. A töltés annyira hatékony, hogy a teljesen lemerült 8800mAh akkumulátor pakkot a 10W-os napelem kevesebb, mint 5,5 óra alatt tölti teljes töltöttségi állapotra, zavartalan napsütés esetén. A tápegység hatékonysága sem sokkal marad el ettől, az akkumulátor kapacitását szinte teljesen ki lehet használni a kisütésnél.
Mindez ráadásul nagyon kis beruházási költséggel jár: a Solar UPS modul akciós bevezető ára mindkét változatnál 15.900 Ft + áfa. A szükséges 10W-os napelem 5.400 Ft + áfa áron beszerezhető hozzá. A készülék magyar fejlesztésű, a Futó Kft. forgalmazásában kerül piacra. Már előrendelhető, 2017. február elejétől indul a kiszállítása.
A készülék megtalálható és rendelhető a Facebook-on és az Indiegogo-n is.
Zöld Energia
Veszélyben az európai áramhálózat? Emiatt korlátozza az EU bizonyos inverterek használatát
Távolról is veszélybe sodorhatják az európai áramhálózatot a kockázatos inverterek, ezért november 1-jétől új uniós szabályok írják elő az érintett berendezések kizárását a támogatott energetikai beruházásokból.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az inverterek gyártói akár távolról is hozzáférhetnek a napelemes rendszerekhez, és beavatkozhatnak azok működésébe, ami az európai villamosenergia-hálózat biztonságát is veszélyeztetheti. Az Európai Bizottság ezért 2026. november 1-jétől korlátozza a magas kockázatúnak minősített beszállítók berendezéseinek uniós finanszírozását. Az intézkedés a már működő, uniós támogatással megvalósult rendszereket is érintheti, amelyeknél fokozatosan le kell cserélni az érintett eszközöket. Lejárt november 1-jén az a határidő, amelytől kezdve az uniós villamosenergia-hálózathoz csatlakozó, uniós forrásból finanszírozott napelemes, szélenergetikai és energiatárolási beruházások nem alkalmazhatnak magas kockázatúnak minősített inverterbeszállítóktól származó berendezéseket. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség (MNNSZ) az Euronews beszámolója alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a korlátozás a már üzemelő rendszereket is érintheti, írja az alternativenergia.hu hírportál.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint a nem kínai gyártók termékeiből már rendelkezésre áll megfelelő piaci kínálat, az energetikai infrastruktúra biztonsága pedig indokolhatja az esetleges többletköltségeket. Az iparági szereplők ugyanakkor továbbra is számítanak egyedi mentességekre, különösen azoknál a beruházásoknál, amelyek például elhúzódó engedélyezési eljárások miatt csúsztak meg.
Nem csak a napelemes inverterekre vonatkozik a korlátozás
A 2026 tavaszán elfogadott uniós iránymutatás fontos pontosítása, hogy az intézkedés nem kizárólag a hagyományos napelemes invertereket érinti. Hatálya kiterjed az energiatárolók teljesítményátalakítóira (PCS), valamint az önállóan telepített és naperőművekhez kapcsolódó tárolórendszerekre is. A magas kockázatú besorolás sem kizárólag a kínai vállalatokat érinti: a nyilvánosságra került feltételek Oroszország, Irán és Észak-Korea joghatósága alá tartozó, illetve az ezen államok által tulajdonolt vagy ellenőrzött cégeket is felsorolják. A korlátozás elsősorban az Európai Beruházási Bank és az Európai Beruházási Alap finanszírozására terjed ki.
Miért jelentenek biztonsági kockázatot az inverterek?
Az inverterek nem csupán az egyenáramot alakítják váltakozó árammá, hanem folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a hálózattal, távolról frissíthetők, és a gyártói felhőszolgáltatásokon keresztül monitorozhatók, illetve vezérelhetők. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy illetéktelen vagy rosszindulatú beavatkozás esetén a gyártói hozzáférést kihasználva módosítsák a berendezések működését. Ha nagyszámú invertert egyszerre kapcsolnának le vagy változtatnák meg a működési paramétereiket, az akár a villamosenergia-rendszer stabilitását is veszélyeztethetné. Az Európába importált napelemes inverterek mintegy 80 százaléka kínai eredetű, ami tovább növeli a beszállítói függőség jelentőségét.
A magyar piacot az intézkedés elsősorban az uniós finanszírozású naperőművi és energiatárolási beruházásokon keresztül érintheti. A fejlesztőknek ezért már a beszerzés során ellenőrizniük kell a gyártók megfelelőségét, a távoli hozzáférések szabályozását és a firmware-frissítések biztonságát. A kiberbiztonsági megfelelés ráadásul a megújulóenergia-aukciókon való részvétel egyik előminősítési szempontjává is vált.
Fontos ugyanakkor, hogy az intézkedés finanszírozási feltételrendszer, nem általános importtilalom: önmagában nem jelenti azt, hogy minden érintett invertert valamennyi európai napelemes rendszerben azonnal le kell cserélni.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó20 óra telt el a létrehozás ótaMi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások



A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés