Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Lekapcsolják Vallónia autópályáinak kivilágítását

Hétfőtől lekapcsolják Vallóniában, Belgiumi déli, francia nyelvű régiójának legtöbb autópályája éjszakai kivilágítását az energiamegtakarítás és a megnövekedett energiaszámlák csökkentése érdekében – jelentette a La Libre Belgique című belga napilap.

Létrehozva:

|

A közúti és autópálya-világítás csökkentéséről szóló, a regionális kormány szeptember 1-jén meghozott határozatának életbelépéséról Philippe Henry vallon energiaügyi és infrastrukturális miniszter tájékoztatott, aki közölte: a rendelkezés a vallon autópályák mentén elhelyezett mintegy 20 ezer lámpatestet érinti az összesen csaknem 25 ezerből. A csomópontok, beleértve az autópályák le- és felhajtóit, amelyek fokozott balesetveszélyt jelenthetnek, este tíz óra és reggel öt óra között továbbra is megvilágítva maradnak. Közölte továbbá, a megvilágítás útszakaszonként bármikor felkapcsolható, például rendkívüli időjárási körülmények, vagy baleset esetén.

Becslések szerint a vallon autópályák kivilágításának lekapcsolása évente mintegy 2670 MWh áramfogyasztás-csökkenést tesz lehetővé, azaz a jelenlegi árakon az év hátralevő részében több mint 400 ezer eurós (mintegy 160 milliárd forint) költségvetési megtakarítást jelent – tájékoztatott a belga napilap. Vallónia 2019-ben kezdte meg autópályáinak úgynevezett intelligens kivilágításának kiépítését. Az új rendszer szerint a ledlámpák alapesetben csökkentett fénykibocsátása csak akkor vált erősebbre, ha egy gépjármű behajt az érintett útszakaszra. A 2023 végig befejezni tervezett, 2700 kilométer közutat és autópályát érintő beruházás a számítások szerint legkevesebb 76 százalékos energiamegtakarítást fog eredményezni.

 

Advertisement

mti

 

Advertisement

Zöldinfó

Újrahasznosítás és adományozás: 1000 tonna CO₂-kibocsátást takarítottak meg

Mérföldkőhöz ért a “Ne dobd ki” kezdeményezés, átadták az 5000. adomány televíziót.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Rendkívüli mérföldkőhöz érkezett a feleslegessé vált elektronikai eszközök újrahasznosításáért dolgozó Ne Dobd Ki Alapítvány – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Nemrégiben újabb 14 televíziókészülék került átadásra intézmények számára, amellyel a szervezet által megmentett és adományozott készülékek száma elérte az 5000-et. A kezdeményezés 2012-ben indult azzal a céllal, hogy a lakosság és a cégek feleslegessé vált televízióit felújítsa, majd kórházaknak, mentőállomásoknak juttassa el. Csak a jó minőségű, felújításra alkalmas készülékeket mentik meg, amelyek átvizsgálás után még évekig üzemelhetnek. A tévékhez új távirányítókat adnak a mindennapi működtetéshez, emellett az alapítvány 15 alkalommal teljes antennahálózat-kiépítést is végzett a helyszíneken. A szervezet tevékenysége jelentős környezetvédelmi hatással bír.

Az 5000 televízió megmentésével az alapítvány hozzávetőlegesen 1000 tonna szén-dioxid-kibocsátástól kímélte meg a bolygót. Ez a mennyiség mintegy 20 teljes kamiont töltene meg, és egy átlagos személyautóval nagyjából 160-szor lehetne megkerülni vele a Földet az Egyenlítő mentén. A Ne Dobd Ki Alapítvány ezúton is hálásan köszöni minden eddigi felajánló, támogató és segítő önzetlen munkáját, hiszen ez a mérföldkő az ő hozzájárulásuk nélkül nem jöhetett volna létre. A misszió folytatásához továbbra is várják a lakosság és a cégek segítségét: a működési és alkatrészköltségek banki átutalással, valamint a visszaváltható palackok (REpont) felajánlásával is támogathatók, amelyek közvetve a támogatott intézmények mindennapjait és az e-hulladékok újrahasznosítását szolgálják.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák