Kapcsolatfelvétel

Utazás

Londonban magasabb a légszennyezettség, mint Pekingben

Létrehozva:

|

A londoni légszennyezettség magasabb a pekinginél, legalábbis ami a veszélyes nitrogén-dioxid koncentrációját illeti – írta csütörtökön a Bloomberg hírügynökség egy friss jelentést idézve.

A brit főváros központjában a nitrogén-dioxid szintje magasabb, mint a légszennyezettségéről is ismert Pekingben. A dízel üzemű járművek által kibocsátott, valamint az energia-termelésből és a fűtésből származó nitrogén-dioxid koncentrációja Európa városai közül a London belvárosában mért a legmagasabb. Jeremy Langrish, az Edinburghi Egyetem kutatója elmondta, hogy a nitrogén-dioxid magas koncentrációja hozzájárul a szív és a tüdő betegségeihez, továbbá hatásukra a különféle légzőszervi tünetek kockázata is megnő. Kimutatták, hogy a forgalmas utak mentén élők között többen válnak asztmásokká.

Nem csak a brit fővárosban rossz a helyzet, az 1513 európai mérőállomás közül tavaly 301 esetében regisztrálták az Európai Unió által megszabott határértékek túllépését. Párizsban, Rómában, Athénban, Madridban, Brüsszelben és Berlinben is voltak olyan körzetek, amelyekben a levegő szennyezettsége túllépte a plafont. London után a lista második és harmadik helyén stuttgarti körzetek szerepeltek.

“A nitrogén-dioxid minden olyan nagyvárosban problémát jelent, ahol nagy a forgalom” – mondta Alberto Gonzalez Ortiz, a koppenhágai székhelyű Európai Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa, hangsúlyozva, hogy a nagy számú új dízel autó különösen ront a helyzeten. A nitrogén-dioxidra vonatkozó uniós határérték 40 mikrogramm/köbméter. Londonban a Regent’s Park közelében 2012-ben 94, tavaly Pekingben pedig 56 mikrogramm/köbmétert mértek. (A kínai főváros levegője viszont egyéb káros anyagok tekintetében sokkal rosszabb a londoninál.)

A Bloomberg a riasztó londoni helyzet kapcsán megjegyezte, hogy a káros anyag koncentrációjának növekedése részben a környezetvédelmi erőfeszítések nem kívánatos következménye. Az Európai Unióban ugyanis a klímaváltozási küzdelem részeként teret nyert a takarékos dízel autók használata, amelyek kevesebb üvegházhatásért felelős szén-dioxidot bocsátanak ki, mint benzines társaik. A dízeles járművek károsanyag-kibocsátását légszennyezési és közegészségügyi katasztrófának nevezte Simon Birkett, a Clean Air in London nonprofit környezetvédő csoport vezetője.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Utazás

Új autóbuszokat állított forgalomba a Volánbusz Tolnában

Négy új, Volvo B6SC-8900 típusú autóbuszt állított forgalomba a Volánbusz április végén Tolna vármegyében, az új járművek nettó beszerzési értéke mintegy 255 millió forint volt; az új buszokkal a vármegyei flotta átlagéletkora 11,46 évre csökkent – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

A Volánbusz 2018 óta Tolna vármegye csaknem 230 darabos autóbusz-állományának már több mint negyedét lecserélte. Eddig 59 új autóbusz érkezett a flottába, amely most tovább frissült a négy, legkorszerűbb, Euro 6e környezetvédelmi besorolású dízel motorral hajtott járművel – írták. A nagy befogadóképességű, hosszított szóló kivitelű Volvo buszok Szekszárd és Tamási vonzáskörzete mellett a szomszédos vármegyékbe: Szekszárdról többek között Siófokra, Balatonföldvárra, Harkányba és Pécsre is közlekednek. A 8 érintett autóbuszvonalon a közlekedési társaság évente mintegy 123 ezer utazást bonyolít. Beszámoltak arról, hogy a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjában az elmúlt öt évben az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően 2205 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a vállalat további 295 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Tolna vármegyébe legutóbb 20 Credobus Econell 12 és 6 Credobus Inovell 12 típusú autóbusz érkezett, a legújabb járművekkel együtt 63 új jármű fiatalította a flottát.

A Volánbusz 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Tolna vármegyében 344 autóbusz-vezetővel 24 helyi és 112 helyközi vonalon szállítja az utasokat. Azt írták, hogy a Volánbusz flottájába a 2022-ben zárult közbeszerzési eljárás eredményeként 50 Volvo B6SC-8900 típusú autóbusz érkezett. Tolna mellett Baranya, Somogy, Vas, Veszprém, Zala, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok es Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye helyközi autóbuszvonalain is találkozhatnak majd velük az utasok. Az alacsony belépésű, akadálymentes buszok légkondicionáltak, rendelkeznek elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal és fedélzeti kamerarendszerrel is.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!