Zöld Energia
Magyarország kincset rejt a föld alatt – most dől el, hogyan használjuk ki
A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia hazai térnyerését.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A pályázati honlapon csütörtöktől augusztus végéig véleményezhető a földhőre a legtöbb forrást biztosító programelem – írja az alternativenergia.hu. A harmadik tematikus felhívás több mint 20 milliárd forint kamatmentes hitellel ösztönzi a geotermikus hőtermelő beruházásokat Budapesten kívül az ország bármely részében – tájékoztatta a tárca az MTI-t. A földhő hasznosítása az összesen több mint 42 milliárd állami hozzájárulás jóvoltából a hazai zöldgazdaság húzóágazatává válhat – emelték ki. A közleményben emlékeztettek: az Energiaügyi Minisztérium a nem időjárásfüggő zöldenergia térnyerése érdekében tavaly alkotta meg a Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepciót. A dokumentumban rögzített alapvető cél, hogy 2030-ra a hazai felhasználás megduplázódjon, vagyis a 6,4 petajoule bázisérték kétszeresére növekedjen. A koncepció szerint a következő évtized elejére 6,5 százalékról 25-30 százalékra emelkedhet a geotermikus energia részesedése a teljes hőtermelésből és az új hasznosítások 2035-ig összesen 1-1,2 milliárd köbméter földgázt válthatnak ki, érdemben csökkentve az importkitettséget.
Mint írták, a Jedlik Ányos Energetikai Program három geotermikus pályázattal is segíti a hasznosítási célok elérését. A társadalmi egyeztetéseken augusztusban már átesett két felhívást most a legnagyobb keretösszegű támogatási lehetőség véleményeztetése követi. A programban kínált kamatmentes kölcsön összege mélygeotermia beruházás esetén minimum 1 milliárd, maximum 6 milliárd forint, sekély geotermia esetén legalább 100 millió, de legfeljebb 1 milliárd forint lehet. A földhő hasznosítási kedvezményes hitelkonstrukció tervezetéhez 2025. augusztus 31-ig várják az észrevételeket. A tárca közleménye szerint ezzel teljessé vált a Jedlik-program földhőtámogatási palettája. Az új pályázat mellett a geotermikus energiára alapozott villamosenergia- és hőtermelő rendszerek kialakítását 12 milliárd forintos pályázat mozdíthatja elő. Az első geotermikus termelő kút fúrásához különálló programelemben további 10 milliárd forint támogatás válik elérhetővé idén ősszel.
A Kárpát-medencében a földkéreg vastagsága az európai kontinens átlagos értékének fele, ami magasabb felszín alatti hőmérsékletet eredményez. A térséget felépítő kőzetek nagy mennyiségben képesek tárolni a természetes felszín alatti vízkészletet. Magyarország tehát előnyös adottságokkal rendelkezik a földhő sokrétű hasznosításához. A Jedlik Ányos Energetikai Program pályázati támogatásai e lehetőségek hatékony kiaknázását szolgálják minden korábbit meghaladó állami ráfordítással – áll a tárca közleményében.
Zöld Energia
Megújulók és atomenergia együtt formálják Kína energiajövőjét
Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A kínai elnök hangsúlyozta, hogy az ország energiapolitikájának egyszerre kell biztosítania az ellátás stabilitását és a gazdasági fejlődést, miközben elő kell mozdítani a tiszta és alacsony szén-dioxid-kibocsátású átállást – írja az alternativenergia.hu. A beszámolók szerint Hszi kiemelte a vízenergia fejlesztésének és az ökológiai védelemnek a fontosságát, valamint a nukleáris energia biztonságos és rendezett bővítésére szólított fel. A CCTV kínai állami televízió szerint a kínai vezetés mélyrehatóan elemezte a globális energiapiaci trendeket, és ennek alapján mozdítja elő az új energiabiztonsági stratégia megvalósítását. Hszi beszédében kitért arra is, hogy a szénalapú energiatermelés továbbra is az energiarendszer alapját képezi, ugyanakkor hangsúlyozta a megújuló energiaforrások – különösen a szél- és napenergia – fejlesztésének jelentőségét.
Kína a világ legnagyobb szénfelhasználója, ugyanakkor az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtott végre a megújuló energiák területén. Az állami média szerint egy zöldebb, diverzifikáltabb energiarendszer erősítheti az ország energiaellátásának biztonságát és gazdasági növekedését. A Tibeti-fennsík keleti peremén a közelmúltban megkezdődött egy nagyszabású vízerőmű építése, valamint egy magashegyi naphőerőmű kivitelezése is, amelyet a China General Nuclear Power Group indított el.
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaTöbb tízezer lakásban jöhet változás: indul a költségmegosztók telepítése
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaBerobbanhat az elektromos motorpiac – új márka lép be Magyarországra
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaElektromos forradalom az utakon: hidrogénnel működő buszokat hoznak
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMeglepően sok földmozgást regisztráltak egyetlen hónap alatt
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaTámogatások hajtották a rekordot: tarolnak az elektromos autók Magyarországon
