Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Moszkva és Peking elkötelezett az éghajlattal kapcsolatos kötelezettségvállalások iránt

Létrehozva:

|

Moszkva és Peking továbbra is elkötelezett az éghajlattal kapcsolatos kötelezettségvállalások teljesítésére – szögezte le az orosz és a kínai klímaügyi megbízott szerdán Sarm-es-Sejkben, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27).

Ruszlan Edelgerijev orosz klímaügyi megbízott kijelentette, Oroszország a nyugati szankciók ellenére is ragaszkodik vállalt céljaihoz, és hozzátette: amennyiben a büntetőintézkedéseket megszüntetik, hazája már az eredetileg határidőként kitűzött 2060-as év előtt elérheti a karbonsemlegességet. Hszie Csen-hua, Kína klímaügyi különmegbízottja reményét fejezte ki, hogy a fejlett országok mielőbb teljesítik ígéretüket, mely szerint 100 milliárd dollárt juttatnak a fejlődő országoknak. Az összegből az utóbbiak finanszírozhatnák az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseiket, egyebek között az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklését, valamint az éghajlatváltozás következményeihez történő alkalmazkodást – húzta alá. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek minden kontinensen súlyos károkat okoznak. “Az emellett jelentkező energia- és élelmiszerválság tükrében a nehézségekre a szolidaritás és az együttműködés jelenti az egyetlen megoldást” – fogalmazott. Aláhúzta, hogy bár a célok közösek, a felelősségvállalásnak arányosnak kell lennie, s a fejlett országokra több teher hárul. 

Hszie Csen-hua már kedden leszögezte, hogy a pekingi kormány elkötelezett a karbonsemlegesség elérése mellett, “függetlenül attól, mennyit változnak a külső körülmények és hány kihívással kénytelen szembesülni”. A világ legnépesebb országának számító Kína korábbi ígérete szerint 2030-ig mérsékli az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2060-ra pedig karbonsemlegessé válik. Az ázsiai ország a világ legnagyobb széndioxid-kibocsátója, energiájának kétharmadát biztosítja szénből.

Advertisement

Mindeközben John Kerry, az amerikai elnök klímaügyi különmegbízottja bejelentette, tervet dolgoztak ki annak érdekében, hogy segítsenek a fejlődő országoknak felhagyni a fosszilis tüzelőanyagok használatával. Az energetikai átállás felgyorsítását segítő program (Energy Transition Accelerator, ETA) a tiszta energiát igénybe vevő befektetéseket támogatná. A programot Washington a Jeff Bezos, az Amazon.com online kereskedő cég vezetője által létrehozott, környezetvédelmi vállalkozásokkal foglalkozó Bezos Föld Alapítvánnyal (Bezos Earth Foundation) és a Rockefeller Alapítvánnyal közösen fogja fejleszteni. Kerry elmondta, hogy a fejlődő országok közül többen, köztük Chile és Nigéria máris jelezte érdeklődését a program felé.

Advertisement

Zöldinfó

Veszélyben az Alföld: civilszervezetek a palagáz ellen

Palagáz-moratóriumot kezdeményez a Magyar Természetvédők Szövetsége.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) moratóriumot kezdeményez a palagáz kitermelésére és feltárására Magyarország teljes területén – írja az alternativenergia.hu. A kezdeményezéshez várják további civilszervezetek, helyi közösségek, szakértők és gazdák csatlakozását. Az országos moratórium célja, hogy ne lehessen a magyar lakosság egészségét, megélhetését és a környezetet palagáz-projektekkel veszélyeztetni. “A jelenlegi palagáz-projektek súlyos környezeti, egészségügyi kockázatokat hordoznak főleg az Alföldön élők számára, és a beruházások gazdaságilag is kétségesek. A széles társadalmi támogatottsággal megvalósuló moratórium egyszerre védené az Alföld vízkészleteit, a mezőgazdaságot, a lakosság egészségét és Magyarország hosszú távú érdekeit” – mondta Galambos Eszter, a Magyar Természetvédők Szövetsége energia programfelelőse. Az MTVSZ és a kezdeményezéshez csatlakozó civilszervezetek, szakértők követelései: Mielőbb vezessenek be országos palagáz-moratóriumot, azaz állítsák le a palagáz-kitermelést és a kapcsolódó kutatófúrásokat, feltárást Magyarországon.

A hazai döntéshozóktól azt kérik, hogy független szakértőkkel végre vizsgálják meg a hazai palagáz összes környezeti, társadalmi és gazdasági kockázatát, lehetséges hatásait, valamint vizsgálják felül a palagázkérdést, számoljanak olyan forgatókönyvekkel, amelynek a palagáz nem része. A vizsgálatok eredményéről és a tervekről megfelelően konzultáljának a szakmai intézményi és szakértői körrel és az érintett lakossággal.

“Várjuk civilszervezetek és szerveződések, közösségek csatlakozását minden szintről (helyi, megyei/régiós és országos) és területről (pl. egészségügyi, agrár, zöld, szociális, ifjúsági, oktatás-nevelési, hagyományőrző, turisztikai stb.) Továbbá szakértők és gazdák csatlakozását is várjuk.” – tette hozzá Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programfelelőse. A moratórium kezdeményezés az MTVSZ eddigi sokéves palagáz-kritikus munkájára épít, annak következő lépése. A Szövetség évek óta azon dolgozik, hogy a palagáz-beruházások környezeti és társadalmi kockázatai ismertté váljanak, és a helyiek, valamint a környezet védelmében részt vesz az engedélyezési eljárásokban és számos szakmai véleményt készített.

Advertisement

“Moratórium szintű megoldásra van szükség, ugyanis a probléma is rendszerszintű, túlmutat az egyes palagáz-projekteken. Miközben a jelenlegi szabályozás és a hatósági eljárások nem nyújtanak elégséges védelmet a helyi lakosságnak, környezetnek a palagáz-kitermelés kockázataival szemben, addig újabb és újabb palagáz-beruházások bukkannak fel. Idén például Kiskunhalas környékén, és a békési palagáz-projekt bővítésére is új engedélyezési eljárás indult. Ráadásul, a palagáz-kitermelés átláthatósága is kétséges: bár már október elején megnyertük másodfokon a majd egy évig húzódó közérdekű adatigénylési pert, az adatokat még mindig nem kaptuk meg a bányafelügyelettől (SZTFH), ezért végrehajtást kell indítanunk.” – foglalta össze Galambos Eszter.

A Magyar Természetvédők Szövetsége és 26 civilszervezet októberben levelet küldött az energiaügyi miniszternek a moratórium-kezdeményezésről, melyre eddig nem kaptak választ. https://mtvsz.hu/uploads/files/MTVSZ-moratorium-level-pdf.pdf

Advertisement

A STOP PALAGÁZ! kezdeményezés honlapja: https://mtvsz.hu/stop-palagaz

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák