Kapcsolatfelvétel

Otthon

Pazarul élhetnénk csak hulladékból

Létrehozva:

|

Túl sok ételt dobunk ki a szemétbe. Világszerte a megtermelt élelmek 40%-át nem fogyasztjuk el. Egy kanadai pár dokumentumfilmet készített arról, milyen jól lehet létezni a kukákból bányászott ételmaradékokon.

A Just Eat It: A Food Waste Story című filmet a Thesszaloniki Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk. Túl sok ehető étel kerül a szemetesekbe. Az ételek mintegy fele a szemétbe kerül a fejlett gazdaságokban, miközben a világban közel egymilliárd ember éhezik. A kidobott élelmiszerek fele is elég lehetne ahhoz, hogy megszűnjön az éhezés a világon.

Az élelmiszerpazarlás több ponton is jelentkezik. A kevésbé fejlett országokban elsősorban a gyártás és az áruelosztás során keletkezik hulladék, az általános élelmiszerhiány ellenére. Ha van ellátmány, a rossz útviszonyok miatt összevissza dülöngélő teherautókban nyomódnak össze a termények. A hűtőszekrények hiánya és a magas hőmérséklet is felgyorsítja a romlási, erjedési folyamatot. A fejlett országokban viszont elsősorban a háztartásoknál keletkezik hulladék, többek között a szükségesnél több és nem megfontolt élelmiszervásárlás, az élelmiszerek nem kellően hatékony felhasználása vagy éppen tárolási hiányosságok miatt. Itthon a legjellemzőbb, hogy a nem megfelelő tárolás miatt kell kidobni élelmiszert. A magyarok 98 százaléka aktívan érdeklődik a fenntartható és költséghatékony otthoni megoldások iránt, 22 százalékukat viszont elsősorban a megtakarítási szándék vezérli. Számos magyar háztartásra jellemző azonban a pazarlás.

Hogy a pazarlás már-már tarthatatlan méreteket ölt, azt jól tudta Grant Baldwin rendező és párja, Jenny Rustmeyer, akik a probléma illusztrálására a következő feladatot tűzték ki: 6 hónapig megpróbálnak úgy élni, hogy enyhítik az élelmiszerpazarlást. Vagyis csakis két módon jutnak élelemhez:

Advertisement

az ismerőseik által nekik ajándékozott, a szavatossági időhatárhoz közeledő élelmiszereket fogyasztják el (tehát megmentik azokat a kidobástól)
egyesenen a kukából, utcai szemétkonténerekből szerzik a napi betevő falatot. A kísérlet végeredményét a Thesszaloniki Dokumentumfilm Fesztiválon vetítették, Just Eat It: A Food Waste Story címmel.

A teljes cikk itt olvasható.

Advertisement

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Otthon

Esküvői álmok okosan – így tervezzetek a nagy napra pénzügyileg is

Amikor kimondjuk az igent, hirtelen rengeteg döntés vár ránk. Helyszín, ruha, vendégek, zene. Közben ott a kérdés is, hogy hogyan tartsuk kézben a költségeket úgy, hogy közben nyugodtak is maradunk.

Létrehozva:

|

Szerző:

A jó hír az, hogy a pénzügyi tudatosság nem vesz el az élményből. Inkább biztonságot ad, és ettől lesz könnyebb a szervezés. Lépésről lépésre mutatjuk, hogyan tervezzük meg együtt okosan a kiadásokat.

Az első lépés: keretek és átláthatóság

Az esküvőt érdemes közös projektként kezelni. Kijelöljük a kereteket, tisztázzuk a prioritásokat, és számokra támaszkodunk. Így a szervezés nem szalad el velünk.

  • Teljes költségkép egyben: vegyük sorra a nagy és kis tételeket egy listában. Ha mindent látunk egy helyen, reális képet kapunk a várható összegről, és könnyebb priorizálni.
  • Döntéstámogató eszközök: használjunk táblázatot, jegyzet appot, és tegyük mellé a számokat. Itt jól jöhet egy személyi kölcsön kalkulátor is, mert gyorsan megmutatja, mekkora mozgásterünk lehet, ha átmenetileg külső forrást is mérlegelnénk.
  • Biztonsági tartalék beépítése: tervezzünk egy kisebb összeget váratlan tételekre. Ha felmerül egy extra költség, nem borul a keret, és nyugodtan mehet tovább a szervezés.

Ha a kezdetektől átlátható rendszert építünk, a számok segítenek jó döntéseket hozni. A figyelmünk pedig maradhat az élményen.

A nagy nap fő tételei okosan

A költségvetés nagy részét néhány tétel viszi el. Ha ezeknél okosan döntünk, az egész büdzsé kiegyensúlyozottabb lesz. Érdemes több árajánlatot kérni és higgadtan összevetni.

Advertisement
  • Helyszín és vendéglátás központban: ez a legnagyobb sor, ezért alaposan mérlegeljünk. A dátum, a menü és az italcsomag apró módosítása is jelentős megtakarítást hozhat, miközben az élmény nem csökken.
  • Ruhák és kiegészítők tudatosan: ne csak a ruhára, a cipőre és a kiegészítőkre is számoljunk. Bérlés, varratás vagy outletes megoldás is lehet elegáns és költséghatékony.
  • Dekoráció fókusza: a stílus és az egységesség fontosabb, mint a mennyiség. Néhány jól eltalált elem látványosabb, mint a túlzsúfolt díszítés, és pénzt is spórol.

A cél, hogy ne mindenből a legtöbbet válasszuk, hanem azt, ami hozzánk illik. Így a költség és az élmény is egyensúlyban marad.

Biztonságos fizetés és gördülékeny ügyintézés

A szervezés hónapjai alatt sok foglalót és előleget rendezünk. Fontos, hogy a fizetés kényelmes és biztonságos legyen, és minden tétel nyomon követhető maradjon.

  • Külön “esküvő” számla: a szervezés pénzmozgásai így külön, tisztán látszanak. Nem keveredik a hétköznapi költésekkel, ezért könnyebb a kontroll és az elszámolás.
  • Megbízható szolgáltatók választása: olvassunk véleményeket, nézzünk referenciát. Egy gyors ellenőrzés később sok kellemetlenségtől kímél meg, különösen előleg fizetés előtt.
  • Okos kártyahasználat: nézzük meg, milyen bankkártya előnyöket tudunk kihasználni. Vásárlásvédelem, visszatérítés vagy kedvezményprogramok is számíthatnak, és plusz biztonságot adnak.

Ha a fizetési folyamataink rendben vannak, nem kell a pénzügyeken aggódnunk. Marad időnk az örömteli részletekre.

Pénzügyi harmónia párként

Az esküvő jó próba a közös pénzügyi működésre. Ha nyíltan beszélünk a számokról és rendszeresen egyeztetünk, kevesebb a feszültség, erősebb a csapatszellem. Tartunk egy heti rövid áttekintést, ahol megnézzük, mi változott a költségvetésben. Tíz perc elég ahhoz, hogy mindketten képben legyünk, és időben alakítsunk a terveken. Közben tisztán megosztjuk a feladatokat, például egyikünk intézi a szolgáltatókkal kapcsolatos teendőket, másikunk a számokat és a határidőket felügyeli. Így mindketten felelősen veszünk részt a döntésekben, a folyamat pedig nem csúszik szét. Készítünk egy közös prioritáslistát is, amelyen három kiemelt tétel szerepel. Ha plusz kiadás érkezik, ebből látjuk, hol tudunk korrekten engedni vita nélkül. A következetes pénzügyi rutin bizalmat épít, és ezt az alapot a mindennapokban is megtartjuk.

Advertisement

Tanulságok a közös célokra

A nagy nap után érdemes átgondolni, mi működött jól, és mit csinálnánk másként, ha most kezdenénk. Nem azért, mert újabb esküvőt tervezünk, hanem mert ezek a tapasztalatok segítenek a következő közös céloknál. Végiggondoljuk, mi adott a legtöbbet az élményhez, és kijelöljük azokat a szempontokat, amelyek később is iránytűt adnak nagy döntéseknél. Megnézzük, melyik eszköz segített a legtöbbet, legyen az táblázat, lista, app vagy közös naptár, és amit bevált, azt a mindennapi pénzügyeinkben is tovább használjuk. Feljegyezzük azt is, mekkora biztonsági tartalék bizonyult elégnek. Ez jó kiindulópont lesz lakásvásárlásnál, utazásnál vagy babatervezésnél, amikor újra közös célokra készülünk.

Az esküvőszervezés megtanít közösen tervezni. Megmutatja, hogyan maradjunk higgadtak a nagy döntésekben, és hogyan tartsuk egyensúlyban a szív és a számok világát. A tudatos tervezés pedig hosszú távon meghozza a nyugalmunkat és az örömünket a nagy napra.

Advertisement

 

 

Advertisement

 

 

Advertisement

(partner hír)

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák