Zöldinfó
Szelektivity címmel környezetvédelmi játék indult

Iskolai oktatóprogramjának kiegészítéseként a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó játékot indított a fiatal korosztály számára Szelektivity címmel az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ).
Az interneten kitölthető kvízben összesen három szintet kell teljesíteni, és a résztvevőknek minden szinten három perc alatt öt kérdésre kell helyes választ adniuk. A játékot azért készítette el a szervezet, hogy az idei tanévben indított iskolai oktatóprogramján résztvevő gyerekek az iskolán kívül is tesztelhessék és bővíthessék szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat – közölte a szervezet az MTI-vel.
Az IKSZ szeptemberben indította el iskolai oktatóprogramját, amelynek keretében ingyenes környezetvédelmi tanórákat tart a programban résztvevők számára. Az órákon a gyerekek játékosan tanulhatnak a szelektív hulladékgyűjtésről, annak fontosságáról, valamint arról, hogyan hasznosul újra a szelektíven gyűjtött szemét.
A programhoz eddig 30 iskola csatlakozott, de a szervezet más oktatási intézmények jelentkezését is várja Budapest V., XI., XVI. kerületeiből, valamint Paksról és környékéről.

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Zöldinfó
AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.
Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.
Viki
2014-10-30 at 15:25
Jó dolog ez, a gyerekekkel eleve meg kell szoktatni a szelektálást. Mi kicsimmel már vásárláskor azt vesszük meg, ami a környezetre kevésbé ártalmas, pl. ezeket az FSC-jelzésűeket keressük: http://bit.ly/zoldebbjovo