Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

400 kilométer hatótávolságú hibrid akkumulátort mutatott be a CATL

Bemutatta első olyan hibrid autókra tervezett akkumulátorát a CATL, amely egyetlen elektromos töltéssel 400 kilométeres utazást tesz lehetővé.

Létrehozva:

|

A Freevoy Super Hybrid akkumulátort többek között olyan kínai elektromos járműgyártók fogják használni, mint a Li Auto, a Geely és a Chery. A fogyasztók hamarosan 30 hibrid modellben találkozhatnak ezzel az újítással, amely újradefiniálja a hibrid gépjárművek technológiai határait. A CATL 2024. október 24-én mutatta be első hibrid gépjárművekhez fejlesztett kiterjesztett hatótávolságú akkumulátorát. A Freevoy Super Hybrid az első olyan hibrid autókra tervezett akkumulátor, amely több mint 400 kilométernyi utazást tesz lehetővé egyetlen elektromos töltéssel. Emellett 4C szupergyors töltési képességének köszönhetően mindössze 10 perces töltéssel már több mint 280 kilométer hatótávot tesz lehetővé, így az autóvezetőknek sem a gyakori megállások, sem a lassú töltés miatt nem kell aggódniuk. Gao Huan, a CATL Elektromos Jármű Üzletágának technológiai vezetője a társaság pekingi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az új terméket olyan ismert kínai elektromos autógyártók fogják használni, mint a Li Auto, a Geely és a Chery, így hamarosan mintegy 30 hibrid autómodellt fognak felszerelni a CATL új akkumulátorával. Ezek az új, kiterjesztett hatótávolságú hibrid autók nagyobb akkumulátorcsomaggal rendelkeznek, mint más hibridek, és szinte kizárólag elektromos árammal működnek. Az autókba szerelt benzinmotor csupán energiabankként működik, ez tölti fel ugyanis a gépjárművekbe szerelt akkumulátorokat.

Ezeknek az úgynevezett „hatótáv-növelt hibrid autóknak” az előnye, hogy nagyobb hatótávolságot kínálnak, mint az elektromos autók, és olcsóbbak, mint a benzines modellek. Az idei év első kilenc hónapjában a járműtípus eladásai több mint kétszeresére nőttek a 2023-as év azonos időszakához képest, és idén több mint 10 új modellt dobtak piacra a kínai gyártók.

A CATL a megnövekedett keresletet látva az új akkumulátort a kínai és potenciálisan a tengerentúli autógyártók számára is elérhetővé kívánja tenni. Gao hangsúlyozta, hogy a vállalat úttörő munkát végzett a nátrium-ion és a lítium-ion technológiák Freevoy akkumulátorba való csomagolásában is, ami garantálja, hogy az akkumulátor hidegben is megbízható teljesítményt biztosítson.

Advertisement

A CATL a harmadik negyedévet a jelentős profitnövekedéssel zárta és megerősítette vezető pozícióját a kínai piacon. Az év első kilenc hónapjában 3,1 százalékponttal növelte részesedését a China Automotive Battery Innovation Alliance adatai szerint.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Nőtt az elektromos BMW-k iránti kereslet

Bővült a BMW márka értékesítése az első háromnegyedévben Magyarországon.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A német BMW autómárka értékesítése 3,4 százalékkal bővült az új autók magyarországi piacán 2026 első kilenc hónapjában, az eladott 5465 járművel eddigi legerősebb háromnegyedévét zárta a BMW Group Magyarország – írja az alternativenergia.hu. A tavalyi év azonos időszakában 5283 darabos – akkor szintén rekord – értékesítési volumenről számolt be az importőr cég. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfői közlése szerint Magyarországon 108 422 új személyautót helyeztek forgalomba az első háromnegyedévben, ez 13 százalékos éves növekedés az előző év azonos időszakához képest. A tisztán elektromos (BEV) személyautók forgalma 30,2 százalékkal 10 445 darabra nőtt, piaci részesedésük 8,4-ről 9,6 százalékra emelkedett az első kilenc hónapban.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a a BMW Group Magyarország kiemeli, hogy az idei év legnagyobb sikere a BMW X3 és a Debrecenben gyártott, tisztán elektromos BMW iX3 modellpáros volt, amelyekből kilenc hónap alatt 1 079 darab talált vevőre. Tovább erősödött a márkánál a tisztán elektromos meghajtású modellek iránti kereslet is: a 977 darab értékesített BEV modell 17,9 százalékot tesz ki a teljes BMW értékesítésében, szemben az első félévben mért 15,7 százalékkal. A legnépszerűbb tisztán elektromos modell a BMW iX3, amelyből január és szeptember között 418 darabot adtak át a belföldi ügyfeleknek.

A közlemény idézi Németh Zoltánt, a BMW Group Magyarország értékesítési igazgatóját, aki emlékeztetett: az új generációs architektúrájú Neue Klasse modellcsalád első modelljének sikere felülmúl minden várakozást, a BMW iX3-ra egy évvel ezelőtti világpremierje óta már mintegy 100 000 rendelés érkezett, amelynek kielégítésére a debreceni gyár az idén szeptember óta már három műszakban termel. Németh Zoltán szerint a márka hazai értékesítését az év hátralévő részében is lendületben tarthatja, hogy számos újdonság érkezik, így a megújult BMW 7-es, a vadonatúj BMW i3-as és X5-ös, valamint a BMW M2 xDrive.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák