Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Ebben az országban ingyen e-motorokat fognak osztogatni

Ugandában rengeteg a motorkerékpár, az elkövetkező években viszont lecserélnék a belső égésű modelleket.

Létrehozva:

|

Uganda környezeti tervei között szerepel, hogy az országban minden belső égésű motorral hajtott motorkerékpárt elektromosra cseréljenek, ennek érdekében pedig ingyen cserét is biztosítanának a lakosság számára. Az Electrek most további részleteket tudott meg arról, hogy az afrikai ország miként szeretné megvalósítani a tervet: részben a Spiro nevű, kevéssé ismert e-motoros és akkumulátor-cserélő startup segítségével, írja az okodrive.hu.

A korábban MAUTO néven ismert cég már 4500 elektromos motorkerékpárt helyezett forgalomba Ruandában, Beninben és Togóban. Most a Spiro azt tervezi, hogy jelentősen fokozza tevékenységét, és a következő öt évben 140 ezer elektromos motorkerékpárt fog leszállítani Ugandában. A motorkerékpárokat ingyenesen osztják majd ki, a Spiro pedig arra számít, hogy a töltésből és az akkumulátorok cseréjéből származó bevételekből szerezhet részesedést. Az új járművekkel a motoros taxisokat célozzák meg.

A motorkerékpárok, különösen a motoros taxik, amelyeket Ugandában boda-bodának neveznek, megfizethetőségük, kényelmük és jó alkalmazhatóságuk miatt népszerűek az országban. A gyakran zsúfolt utak és a megbízhatatlan tömegközlekedési rendszerek mellett a motorok gyorsabb és rugalmasabb alternatívát jelentenek a városi és vidéki területeken. A helyzet a boda-boda iparág fellendüléséhez vezetett, ami számos munkalehetőséget teremtett a motorosok, szerelők és a kapcsolódó vállalkozások számára, nagyban hozzájárulva az ugandai gazdasághoz és társadalmi struktúrához. Mivel azonban az érintett motorkerékpárok közel 100 százaléka fosszilis üzemanyagokkal működik, a boda-bodáktól való nagyfokú függőség jelentősen fokozta a klímakárosító kibocsátást és légszennyezést Ugandában.

Advertisement

Miután a Spiro 50 millió dolláros támogatást kapott az Afrikai Átállási és Iparosítási Alaptól (ATIF), nemcsak 140 ezer helyben gyártott elektromos motorkerékpárt, hanem 3000 akkumulátorcsere-állomást is tervez biztosítani. Egy helyi gyár felépítésével a vállalat 9000 munkahelyet is teremtene. A cég megközelítésének különlegessége, hogy nem a töltésre, hanem a cserélhető akkumulátorokra fekteti a hangsúlyt, ez a boda-bodások számára is lehetővé teszi, hogy gyorsan visszatérjenek a munkába.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Elfelejthetjük az aprót: mostantól ingyenes a mobilos parkolás

Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál – hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A videóban az államtitkár emlékeztetett: eddig, ha valaki mobiltelefonon parkolt, a parkolási díj mellett kényelmi díjat is kellett fizetnie – írja az alternativenergia.hu. Ez átlagosan 70 forint volt, de voltak olyan viszonteladók, olyan szolgáltatók, amelyek platformján akár 100-200 forintot is kellett fizetni – jelezte. Mától ennek vége. Akik eddig azért parkoltak parkolóautomatával, mert nem szerették a kényelmi díjat, mától nyugodtan otthon hagyhatják az aprót. Nyugodtan, mobilon, bármely szolgáltatón keresztül díjmentesen tudnak parkolni – fogalmazott Solymár Károly Balázs. A kényelmi díj megy, a kényelem marad – jelentette ki az államtitkár.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák