Zöld Közlekedés
Az F1 a fenntarthatóság élén: az autóipar előtt jár a versenysorozat
A Formula-1 a versenyhelyszínek között gyakran költözik, ami komoly emisszióval jár.
A Netflix népszerű F1-sorozata, a Formula 1: Hajsza a túlélésért megjelenése óta az autósport-bajnokság ismét rég nem látott népszerűségnek örvend. A fenntarthatóságért tett erőfeszítések közepette azonban felmerül a kérdés, hogy milyen jövő vár az F1-re – írja az Impakter.
A versenysorozat 2019-ben mutatta be első fenntarthatósági stratégiáját, ekkor vállalták, hogy 2030-ra nettó zéróra csökkentik a kibocsátást, ami igen ambiciózus vállalás egy olyan sportágtól, amely jelentős emissziót produkál. A jelentés szerint az F1 évente körülbelül 256 ezer tonna szén-dioxidot termel, a kibocsátás 73 százalékát pedig a logisztika állítja elő, ami a versenysorozat vándorlásából adódik.
Érdekes, hogy az F1 teljes emissziójának mindössze 0,7 százaléka származik közvetlenül a versenyautókból – a kocsik a legmodernebb hibrid technológiával működnek. A fenntarthatóság fontosságát egyébként már a stratégia kiadása előtt a Formula-1 több arca is nyilvánosan támogatta, közéjük tartozik Lewis Hamilton.
A verseny mögött álló anyavállalat az amerikai Liberty Media, amely 2017-ben vásárolta meg az F1-et. A felmérések alapján a cég kifejezetten rosszul teljesít a kibocsátási méréseken. Ahhoz, hogy a Formula-1 ténylegesen elérje a nettó zéró emissziót, az egész üzleti modellt alapjaiban kell újragondolni. Az F1 keretében kéthetente költözik a rendezvény, ami jelentős kibocsátást okoz, éppen ezért a reformokat a logisztikánál érdemes kezdeni.
A döntéshozók már vizsgálják, hogy a naptári koordinációval, a regionális fordulókra való felosztással miként mérsékelhetnék az utazási távolságokat. Megoldás lehet továbbá, hogy miként a pandémia alatt, úgy a csapatok a jövőben is virtuális garázsokból figyeljék a versenyt, ezzel kerülve el az utazás szükségességét. Az is számításba jöhet, hogy kiiktassák az éjszakai versenyeket, amelyek jelentős energiafogyasztással járnak.
Ami magukat a járműveket illeti, az F1-es csapatok a technológiai fejlődés élvonalába tartoznak, hiszen a világ legjobb mérnökeivel dolgoznak. A verseny fejlesztései egyébként sok esetben a fogyasztói világot is elérik, ezért a Formula-1 hozzájárulhat a közlekedés emissziójának csökkentéséhez.
Zöld Közlekedés
Csendesebb, tisztább közlekedés: újabb elektromos autóbuszok érkeztek a vidéki városokba
Komlóra is megérkeztek a tisztán elektromos meghajtású autóbuszok.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A MÁV-csoport flottájába az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával a Zöld Busz Program folytatásaként az idén húsz környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezett, ezek közül az utolsó hét jármű Komlón állt forgalomba – írja az alternativenergia.hu. Komló mellett Keszthelyen, Komáromban, Hajdúszoboszlón, Balatonfüreden és Tatán közlekednek ezek az e-buszok – jelezték. A közlemény szerint a MÁV Személyszállítási Zrt. a projektben Keszthelyen, Komáromban és Hajdúszoboszlón már március-június óta üzemeltet négy Ikarus 120e típusú elektromos autóbuszt. Októberben Balatonfüreden, novemberben pedig Tatán is forgalomba állt három, illetve hat jármű.
Most megérkezett az utolsó hét Ikarus 120e is, amelyek Komló helyi közlekedésében zöldítik a flottát. A komlói fejlesztés mintegy nettó 1,094 milliárd forintból valósult meg, amelyből 1,071 milliárd forint a támogatás összértéke. A teljes hosszban alacsonypadlós Ikarus 120e elektromos busz 30 ülő és 55 álló utas egyidejű szállítására alkalmas. Egy feltöltéssel akár 350 kilométert is képes megtenni. A jármű kerekesszék, illetve babakocsi elhelyezésére kialakított hellyel, a felszállást segítő rámpával, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerarendszerrel, légkondicionálóval, valamint USB-töltőpontokkal is rendelkezik.
A közleményben felidézték, hogy a MÁV Személyszállítási Zrt-be 2024. december 31-én beolvadt Volánbusz és a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. konzorciuma 2024-ben több mint 4,4 milliárd forintos támogatást nyert a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán. Így – az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA 100 százalékos támogatásával – Balatonfüredre három, Hajdúszoboszlóra egy, Keszthelyre egy, Komáromba kettő, Komlóra hét, Tatára pedig hat új, tisztán elektromos meghajtású autóbusz érkezett.
Az autóbuszokhoz szükséges töltőinfrastruktúra kiépítésére 80 százalékos hozzájárulást nyert a pályázaton a közlekedési társaság konzorciumi partnere, a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft., amely az MVM Mobiliti Kft. és a Volánbusz közös vállalataként jött létre. A HUMDA által koordinált Zöld Busz Programban a Volánbusz ezt megelőzően összesen 100 elektromos autóbuszt állított forgalomba a főváros vonzáskörzetében, valamint Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Győr, Eger, Szolnok és Szeged helyi közlekedésében. A társaság e-buszokból álló flottája – a dízelüzemű járművek kiváltásával – eddig évente mintegy 5500 tonna szén-dioxidtól mentesítette az érintett települések levegőjét, ami hozzávetőleg 2000 személygépkocsi éves kibocsátásának felel meg. Az újabb 20 darab elektromos busz beszerzésével az e-flotta 20 százalékkal bővült, ami évente további 850 tonna szén-dioxiddal alacsonyabb környezetterhelést jelent, valamint korszerűbb, kényelmesebb szolgáltatást biztosít a hat város utasai számára.
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaOlcsó és hatékony megoldás a homokkal tárolt napenergia a főzésben?
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaAz EKR akár 150 ezer lakóingatlan korszerűsítését teszi lehetővé 2027-ig
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaZöldebb közvilágítás vidéken: megszülettek az első döntések a Jedlik Ányos Programban
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaLehet a jövő energiája egy több forrásra épülő, intelligensen vezérelt mikrohálózat?
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÉvente több ezer háztartás fogyasztását váltja ki egy fejlesztési program
