Zöldinfó
Többé nem kapnak nevet az állatok a Schönbrunni Állatkertben
Yang Yang a panda, Amari a zsiráfkölyök és Finja, a kis jegesmackó – csak néhány a Schönbrunni
Állatkert legnépszerűbb állatai közül, akiknek saját nevük van.
Nem ritkán több ezer, a világ minden tájáról beküldött névötlet közül választották ki a legtalálóbbat. Ez azonban már a múlté, az állatkert vezetése a fajvédelemre hivatkozva úgy döntött, a jövőben nem kapnak nyilvános nevet az állatok. A Schönbrunni Állatkertben nemrég születtek kis prérikutyák, és egy nőstény orángutánkölyök is a közelmúltban látta meg a napvilágot. A hírt mindkét esetben kommunikálták, azonban az állatokat nem nevezték néven. Ez tudatos döntés volt az állatkert részéről, a jövőben ugyanis egyetlen állatnak sem akarnak nevet adni – legalábbis nem nyilvánosan.
Természetesen eddig sem volt minden állatnak neve, jellemzően csak néhány nagy népszerűségnek örvendő fajt, például zsiráfot, medvét vagy elefántot emeltek ki névadásra – csótányt, ráját vagy kaméleont soha.
– Olyan ez, mintha egyes állatfajokat értékesebbnek tartanánk másoknál, miközben mindegyiknek ugyanúgy szüksége van a védelmünkre és a gondoskodásra – mondta Stephan Hering-Hagenbeck, Schönbrunni Állatkert igazgatója, amikor a Tiroler Tageszeitungnak nyilatkozott az állatkert döntéséről.
Az igazgató nem finomkodott, amikor a veszélyeztetett fajok helyzetéről beszélt. „A szemünk előtt zajlik az emberi történelem legnagyobb, tömeges fajkihalása. Egyes állatfajok már most is csak emberi gondozásban léteznek, sok pedig örökre eltűnt erről a bolygóról”. Hering-Hagenbeck megértést kért a döntéshez, amely szerinte azért született, mert a fajmegőrzés tekintetében az utolsó előtti pillanatban vagyunk és csak akkor járhatunk sikerrel, ha nem az egyedekre, hanem a populációra koncentrálunk. Így a jövőben az állatkert külső kommunikációjában is ehhez igazodik, és a cuki állatnevek keresése helyett a fajvédelemre kerül a hangsúly. Ennek megfelelően az örökbefogadói rendszer is megváltozik, itt is a fajokat és állatcsoportokat lehet majd támogatni az egyes állatok örökbefogadása helyett.
Belső használatra természetesen továbbra is adnak neveket, hiszen a gondozók napi munkájához
elengedhetetlen, hogy ilyen módon azonosítsák az állatokat. Így valójában a nemrég született orángutánbébi is kapott nevet, amelyet csak állatkerti berkeken belül használnak.
Zöldinfó
Mi történik, ha kiesik a hazai olajfinomítás közel fele? A Mol most visszaállította a teljes kapacitást
Teljes kapacitással újraindult a Dunai Finomító AV3 üzeme.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Teljes kapacitással újraindította a tavaly októberi tűzesetben súlyosan megrongálódott Dunai Finomító AV3 üzemét a Mol – közölte az alternativenergia.hu. A közel egy évig tartó, megközelítőleg 18 milliárd forintos (56 millió dolláros) költségvetésből megvalósított helyreállítást követően az üzem ismét teljes kapacitással működik. A helyreállítás nem járt kapacitásbővítéssel, az AV3 nyersolaj-desztilláló üzem az eredeti technológiai teljesítményével tért vissza a termelésbe – írták. Az MTI-hez eljuttatott közleményben a társaság felidézi: a tavaly októberi tűzesetben személyi sérülés nem történt, ugyanakkor az AV3 üzemben jelentős műszaki károk keletkeztek.
A helyreállítás során elbontották, majd újjáépítették a károsodott vasbeton szerkezetet, 27 új nagyteljesítményű szivattyút telepítettek, 8 kilométernyi csővezetéket cseréltek ki, 100 kilométernyi villamoskábelt húztak be, és több mint 1100 szerelvényt építettek be. Emellett helyreállították a kapcsolódó technológiai, villamos és irányítástechnikai rendszereket is. Az újjáépítés során korszerű berendezéseket és műszaki megoldásokat alkalmaztak, az üzemet az American Petroleum Institute (API) vonatkozó szabványainak megfelelő, korszerű tűzvédelmi követelmények figyelembevételével alakították ki.
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy a tervezett határidőre, rendkívül megfeszített munkával sikerült befejezniük a helyreállítást. Különösen fontosnak nevezte ezt a jelenlegi, globális ellátási zavarokkal terhelt energiapiaci környezetben. Az üzemegység újraindítása tovább növeli a Mol ellátási képességét és erősíti Magyarország valamint az egész régió üzemanyagellátásának biztonságát – tette hozzá.
Rendkívüli teljesítménynek nevezte azt is, hogy az elmúlt egy év során, a Dunai Finomító jelentős kapacitáskiesése mellett is biztosítani tudták az ország folyamatos üzemanyagellátását, és nem kellett üzemanyaghiánnyal szembe nézni. A munka nem ért véget: a biztonságos működés és a hasonló balesetek megelőzése továbbra is elsődleges – fogalmazott a közleményben Hernádi Zsolt. A százhalombattai Dunai Finomító Magyarország egyetlen kőolaj-feldolgozó finomítója, amely 800 hektáron, összesen 55 üzemmel működik. A kőolaj-feldolgozás első lépését a desztillálóüzemek végzik, amelyekben a nyersolajat különböző frakciókra választják szét. A finomítóban három ilyen üzem, az AV1, az AV2 és az AV3 működik.
Az 1972-ben üzembe helyezett AV3 a Dunai Finomító legnagyobb kőolaj-desztilláló üzeme, amely évi mintegy 3,8 millió tonnás feldolgozási kapacitásával a finomító teljes desztillációs kapacitásának közel 47 százalékát biztosítja. Az üzem ezért kulcsszerepet játszik a finomító működésében és a hazai üzemanyagellátásban.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaRekordmeleg nyarak jöhetnek: így tehetik ellenállóbbá épületeiket a vállalkozások
