Zöld Közlekedés
Az egyik legtöbbször választott elektromos autónak bizonyult a Fiat 500e
A Stellantis-csoport legnagyobb példányszámban eladott elektromos járműve, a Fiat 500e a világ negyvennégy országában kapható.
2023-ban a Fiat 500e jelentős eredményeket elérve megerősítette piacvezető pozícióját Európában.
„A Fiat 500e 2023-ban sorban másodszor bizonyult Európa legnagyobb számban eladott elektromos városi kisautójának, és ezzel újfent megerősítette sikerét.” – mondta Olivier Francois, a FIAT vezérigazgatója, a Stellantis globális marketing igazgatója.
„Az 500e bevezetése óta több mint 185 ezer példányban talált gazdára szerte a világon; a modell kulcsszerepet játszik a nagyvárosok zöld átállásában. A 500e jelenleg a világ negyvennégy országában kapható, hozzájárulva a márka globális villamosítási folyamatának sikeréhez. Egyszerű, ösztönös, társadalmilag releváns megoldásokat kínálunk, miközben minden pillanatban ügyfeleink igényeit tartjuk figyelmünk középpontjában.”
A FIAT elektromos ékkövének sikerét kiemelkedő értékesítési eredmények igazolják: 2020-as bevezetése óta az 500e Európa legnagyobb darabszámban eladott elektromos városi járműve, egyben a Stellantis-csoport legkeresettebb villanyautója.
A tavalyi évben az 500e 14,7 százalékos piaci részesedést ért el az A+B BEV szegmensben, és ezzel Európa legnépszerűbb akkumulátoros elektromos modelljének bizonyult a városi és miniautók kategóriájában. A Fiat 500e piacrésze 0,3 százalékponttal haladta meg a 2022-es eredményt, miközben a méretosztályban 5 százalékkal csökkentek az eladások. Ezen túlmenően a modell az első helyen végzett öt országban: Olaszországban, Németországban, Spanyolországban, Belgiumban és Ausztriában. Szegmense második legnépszerűbb tagja lett Franciaországban, míg a portugál és lengyel piacokon a kategória negyedik helyén zárta az évet.
Európában összesen csaknem 65 ezer példányban talált gazdára a Fiat 500e.
Miközben a környezetvédelmi szempontok egyre hangsúlyosabban a figyelem középpontjába kerülnek, az 500e 2023-ban dobogós helyezést ért el az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) összesített rangsorában Olaszországban és Németországban, míg a francia és spanyol villanyautó-piacon az abszolút negyedik helyen zárta az évet. Ha a tíz legnagyobb európai újautó-piac BEV-eladásait tekintjük, a Fiat 500e a negyedik legnépszerűbb akkumulátoros elektromos járműnek bizonyult.
A Torinóban tervezett és gyártott 500e az olasz kreativitás jelképe, amely világszerte meghódítja az olasz termékek, az olasz ipar rajongóinak szívét. Sikerét nem kevesebb mint negyvenkét nemzetközi díj is jelzi: ezzel már most a FIAT történetének legtöbb elismerésben részesült típusa.
A tavalyi év során jelentősen kibővült a Fiat 500e családja: megjelent a modell húga, a Topolino, valamint nővére, a vadonatúj Fiat 600e. Ezzel teljessé vált a márka elektromos portfoliója, lehetővé téve, hogy a Fiat továbbra is élen járjon a villamosítás terén.
Forrás: Stellantis
Zöld Közlekedés
Elektromos buszokra cserélik a teljes flottát Kaposváron
Kaposvár lesz az első város Magyarországon, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és az első, ahol önvezető autóbusz jár.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Gelencsér Attila Kaposvár közösségi közlekedésének 15 milliárd forintos fejlesztésére, azon belül 42 elektromos autóbusz beszerzésére és az ahhoz kapcsolódó beruházásokra vonatkozó kormányzati támogatási szerződés aláírását követő sajtóeseményen közölte – írja az alternativenergia.hu. Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy Magyarország két világ találkozásánál, két világ metszéspontjánál fekszik, és akkor tud fejlődni azon túl, ha békét és prosperitást garantál az állampolgárainak, az ott működő cégeknek, ha kihasználja ezen világok találkozási pontjában rejlő lehetőséget, ez pedig a közlekedésen keresztül érhető el.
A közlekedés biztosítja a társadalmi mobilitást, a munkába, oktatási intézménybe jutás lehetőségét – tette hozzá. A 25 megyei jogú városból 22-t “bekötöttek” a kétszer kétsávos hálózatba, és amíg 16 évvel ezelőtt még csak három, ma már 11 autópályán haladva lehet eljutni az országhatárig, mindez nemcsak a Magyarországon belüli mobilitást, hanem a tranzitforgalmat is jelentősen támogatja – tette hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy ezer településen teremtették meg, illetve bővítették a közösségi közlekedés lehetőségét, a tarifareformmal bevezetett ország- és vármegyebérletekkel európai összehasonlításban is nagyon olcsóvá tették az utazást.
A MÁV-csoport két év alatt ezer új, magyar gyártású autóbuszt vásárol, és új megállapodásokat köt vidéki településekkel a helyi és a helyközi közlekedés összehangolására, az egyre nagyobb átjárhatóság, a hatékonyság fokozása érdekében – fűzte hozzá. Csepreghy Nándor a vasúti közlekedésről azt mondta, 100 új, vagy “új típusú” mozdonnyal jelentősen növelték a MÁV “menetrendszerűségét”, amely meghaladja a 85 százalékot, a fennmaradó 15 százalékban érintett utasoknak visszatérítik a jegyár felét 20 percnél nagyobb késés esetén.
A következő hetekben megindul a személyszállítás a rendszerváltás utáni legnagyobb vasúti beruházás eredményeként épült Budapest-Belgrád vonalon, amelyen a magyar fővárosból kevesebb, mint három és fél óra alatt el lehet jutni a szerb fővárosba, készül a budapesti központokat elkerülő, a vidéki árumozgatást támogató déli körvasút projekt, ambicionálják a vasúti áruforgalom kelet-nyugati irányú átjárhatóságát biztosító V0-s tervet, mindezek mellett megpróbálják tehermentesíteni azt a 130 ezer kilométernyi közúthálózatot, amelynek felújítása a következő évek egyik legfontosabb feladata lesz – mutatott rá.
Az államtitkár Kaposvárról szólva megjegyezte, hogy a városvezetés fejlesztési tervei sokszor megelőzik a korukat. Utalt arra, ilyen volt a sűrítettgáz-üzemű helyi járatú autóbuszok beszerzése 2015-ben, ilyen ma a teljes autóbuszflotta lecserélése elektromos járművekre. Bár ezek a projektek nem olcsók, irányt mutatnak és párhuzamba állíthatók a kormányzat politikájával, amelynek az a törekvése, hogy az emberek Budapesten kívül is megfelelő életminőségben éljenek, ugyanolyan lehetőségeket nyújtsanak számukra, mint a fővárosban vagy az agglomerációjában élőknek – közölte
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere beszámolt arról, hogy a támogatási szerződésnek köszönhetően a város a már használatban lévő két elektromos autóbusza mellé 11 csuklós, 23 szóló, 6 midi, és 2 önvezető buszt vásárol, valamint 30 elektromos töltőt, 20 korszerű utastájékoztatóval felszerelt úgynevezett okosbuszmegállót épít, valamint elektronikus jegyrendszert vezet be. Az autóbuszok közül 15 már idén júniusban megérkezik, a flotta jövő tavaszra lesz teljes, ezzel Kaposvár lesz az első város Magyarországon, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és ugyancsak az első, ahol önvezető autóbusz jár – emelte ki.
A településvezető kitért arra, hogy terveik szerint Kaposvár fenntartható modellváros lesz, modell a magyar és a hasonló gondokkal küzdő európai településeknek is, ennek alapja az energiahatékonyság és a fenntartható közlekedés. A több mint 10 évvel ezelőtt vásárolt, sűrítettgáz-üzemű buszokat felváltó új járműflottával csökken a városban a károsanyag-kibocsátás, mérséklődik a helyi tömegközlekedés évi 1,1 milliárd forintos vesztesége, és nő a szolgáltatás színvonala a járatok sűrítésével, és azzal, hogy a midibuszok olyan utcákba is eljutnak, ahová a régebbi járművek nem tudtak – hangsúlyozta a polgármester.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
