Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Vízvisszatartással és modern technológiával mentik a dél-alföldi szikes tavakat

A dél-alföldi szikesek rehabilitációjára indult új projekt.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A dél-alföldi szikesek rehabilitációjára indított projektet uniós támogatással a Magyar Madártani Egyesület (MME) a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal és a sándorfalvi önkormányzattal együttműködve, a hatévesre tervezett munka során több mint ezer hektáron állítják vissza az eredeti élőhelyet – tájékoztatott az alternativenergia.hu. A közlemény szerint a Pannon szikes sztyeppék és mocsarak az Európai Unió olyan kiemelt élőhelytípusai közé tartoznak, amelyek kizárólag a Kárpát-medencében fordulnak elő. Ebbe a típusba tartoznak a szikes tavak, amelyek olyan sekély, többnyire időszakos vízállású vizes élőhelyek, amelyek vizét magas oldott sótartalom és lúgos kémhatás jellemzi. A korábbi folyószabályozás és a belvízvédelmi csatornarendszerek jelentősen átalakították a Tisza vonalán elhelyezkedő szikes élőhelyek vízellátottságát. A rendkívüli aszállyal járó, szélsőséges időjárási körülmények egyre gyakrabban jellemzik az alföldi szikes tavakat és mocsarakat. A szikes tavak időszakos kiszáradása ugyan természetes folyamat, amely a múlt században még rendszerint a nyár végén, de általában a parti madarak költési időszaka után következett be.

Az őszi csapadékmennyiség következtében a szikes tavak újra elkezdtek feltöltődni, majd a téli csapadék megemelte a talajvizet és ezzel együtt a vizes élőhelyek vízszintjét is. A jellemző módon hó formájában lehulló téli csapadék olvadását követően a tavaszi esők még ellensúlyozni tudták a párolgási veszteséget, így ideális vízviszonyok várták a költésre visszatérő madarakat. A klímaváltozás miatt a némileg csökkenő éves csapadékmennyiség eloszlása kedvezőtlenné vált a földön fészkelő, vizes élőhelyekhez kötődő madárfajok számára. A költőhelyek nagyon korán kiszáradnak, gyakran már április végén, és így költésre alkalmatlanná válnak. A természetes élőhelyeken a vízborítottság időtartama 20-30 nappal csökkent. A projekt négy szikes tavat fog kezelni, amelyek a dél-alföldi Tisza-völgyben helyezkednek el: a gátéri Fehér-tó, a tömörkényi Lyukashalmi-puszta, a balástyai Müller-szék és a sándorfalvi Macskás-szék rehabilitációja fog megvalósulni, összesen 1038 hektáron. A cél a szikes vizes élőhelyek mozaik jellegének helyreállítása, a megfelelő vízviszonyok biztosítása, a területen jellemző madárfajok szaporodási sikerének javítása és költő populáció méretének növelése, valamint az inváziós fajok egyedszámának csökkentése. Az vízügyi infrastruktúra fejlesztése – két új műtárgy építése mellett egy meglévő felújítása és egy vízpótlást biztosító szivornyarendszer telepítése – évente 2,7 millió köbméter víz visszatartását biztosítja majd.

A rehabilitációs munka eredményét négy madárfaj – nagy goda (Limosa limosa), piroslábú cankó (Tringa totanus), böjti réce (Spatula querquedula), barátréce (Aythya ferina) – megtelepedésével, illetve költési sikeressége növekedésével mérik. A projekt egyik újítása, hogy e madárfajok költő- és táplálkozó területeit eltérően kezelik, így minimalizálják a ragadozók és a legeltetés okozta vétlen taposási károkat, ezzel elősegítve a költési siker növelését. Egy korábbi uniós projektben már kipróbált villanypásztor-kerítéssel tavasszal az aktuális vízviszonyokhoz alkalmazkodva egy-öt hektáros költőszigeteket alakítanak ki, ahol a madarak magas költési siker mellett nevelhetik fiókáikat. Az eredmények monitorozására és a szikes területek felmérésére modern dróntechnológiát alkalmaznak és mesterségesintelligencia-alapú szoftvert fejlesztenek.

Advertisement

Zöldinfó

Magyar kutatók fontos felfedezést tettek a sejtek belső működéséről

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra. Az FEBS Letters című szakfolyóiratban megjelent felfedezés közelebb vihet az akut hasnyálmirigy-gyulladás megértéséhez és hatékonyabb kezeléséhez is. Az élő sejtek folyamatosan döntéseket hoznak arról, hogy az általuk termelt anyagokat milyen módon használják fel, azaz kiürítsék vagy lebontsák azokat. Az ELTE Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszékének kutatói, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézetének kutatói közös munkájukban azt vizsgálták, hogyan “dönt” egy mirigysejt a benne képződő váladékszemcsék sorsáról – olvasható az ELTE MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. A mirigysejtek a szervezet számára hasznos anyagokat állítanak elő, amelyeket úgynevezett váladékszemcsékben (szekréciós granulumokban) raktároznak. Ezeknek a szemcséknek a beltartalma ezt követően a sejtből kiürülhet, és fontos szerepet játszhat például a nyálkahártyák védelmében vagy az emésztés megindításában.
A folyamat során azonban gyakran keletkezik a szükségesnél több váladék vagy olyan szemcse, amely nem megfelelő minőségű, kiürítésre alkalmatlan. A sejtek ezeket a citoplazmában tartják, majd egy közel 60 éve ismert folyamat, a krinofágia útján lebontják: a szemcsék közvetlenül összeolvadnak a sejt emésztőrendszereként működő lizoszómákkal. Bár a jelenséget régóta ismerik, molekuláris szabályozása sokáig kevéssé volt feltárt.

Az ELTE, valamint az SZBK kutatói arra keresték a választ, mi határozza meg, hogy egy adott váladékszemcse belép-e ebbe a lebontási útvonalba, vagy inkább kiürítésre kerül. A vizsgálatokhoz az ecetmuslica (Drosophila melanogaster) fiatal bábjainak nyálmirigyeit használták modellrendszerként, amelyek a bábozódás előtt rendkívül nagy mennyiségű ragasztófehérjét termelnek a báb rögzítéséhez. A túltermelés miatt jelentős mennyiségű váladékszemcse marad a sejtek citoplazmájában, amelyeket a szervezet fejlődési programja automatikusan a lebontási útra irányít. Ez ideális környezetet biztosított a krinofágia tanulmányozásához.

Fluoreszcens jelölési technikák segítségével a kutatók kimutatták, hogy az ubiquitin nevű molekula jelenik meg azoknak a váladékszemcséknek a felszínén, amelyek kiürülés helyett lebontásra kerülnek. Ez a fehérje a sejtekben általánosan ismert “jelölőként” működik: számos lebontási folyamatban szolgál a célpontok degradációs címkéjeként. A frissen publikált eredmények alapján az ubiquitin a váladékszemcsék esetében is hasonló szerepet tölt be, vagyis egyfajta “jelzést” ad arra, hogy az adott granulum a kiürülés helyett lebontásra kerül.

Advertisement

A szakemberek azonosították a folyamatért felelős molekulát is: a Cnot4 nevű ubiquitin ligáz enzim képes az ubiquitint a szekréciós granulumok membránjára helyezni. A rendszer működésének fontosságát mutatja, hogy a Cnot4 gátlása megzavarta a lebontást, míg az enzim túltermelése idő előtti granulum-lebomlást idézett elő. A közlemény szerint a magyar kutatók eredményei az alapkutatási jelentőségen túlmutatva a klinikai orvoslásban is fontosak lehetnek. A krinofágia szabályozásának zavara ugyanis számos betegségben, így az akut hasnyálmirigy-gyulladás kialakulásában is kulcsszerepet játszhat. A hasnyálmirigyben tárolt emésztőenzimek idő előtti, sejten belüli aktiválódása súlyos gyulladást okoz.

A frissen közölt eredmények új szempontokat adnak annak megértéséhez, hogyan működik a sejtek belső “minőségellenőrző” és szortírozó rendszere. A váladékszemcsék sorsának ilyen típusú szabályozása alapvető jelentőségű a sejtek egészséges működése szempontjából, és hosszabb távon hozzájárulhat olyan terápiás megközelítések kidolgozásához, amelyek célzottan befolyásolják ezt a folyamatot.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák