Zöldinfó
A mikroműanyagok továbbra is komoly terhelést jelentenek a hazai vizekben
A mikroműanyag már a mindennapjaink része.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Szakemberek szerint 1000 liter Tisza-vízben több mint 150 mikroműanyag-részecske található, amit a Eurofins Environment Testing Hungary Kft. mérései igazoltak – írja az alternativenergia.hu. A hazai vizek hulladékterhelése továbbra is valós és összetett probléma. A kihívásra a Magyar Termék védjegyközössége is közös fellépéssel reagált: Hazai márkák együttműködésben, konkrét akciókon és szemléletformáló kezdeményezéseken keresztül hívták fel a figyelmet a megelőzés és a tudatos fogyasztói döntések szerepére. A mikroműanyag nem szemétnek látszik, mégis mindenhol ott van A szennyezés azonban nemcsak a partokon heverő palackokban és csomagolóanyagokban érhető tetten. A mikroműanyagok olyan 5 milliméternél kisebb műanyagrészecskék, amelyek sokszor már nem is láthatók szabad szemmel. Ezek keletkezhetnek például nagyobb műanyagok lebomlásából, amikor egy eldobott palack idővel apró darabokra esik szét, de származhatnak kozmetikumokból, ruhák mosásakor leváló műszálakból vagy akár gumiabroncsok kopásából is. Mivel ilyen aprók, könnyen bekerülnek a vizekbe, az élővilágba, és végső soron az élelmiszerláncba is, ahogy ezt a Tiszából származó, Tiszaladánynál vett vízmintákat független laboratórium, az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. eredményei is alátámasztották.
Ezt a szemléletet képviselve fogott össze a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. és három védjegyes hazai márka a Cudy Future Kft., a Herbiovit Kft. és a Naszálytej Zrt. Az együttműködés célja az volt, hogy a környezetvédelem ne elszigetelt vállalati üzenetként jelenjen meg, hanem közös ügyként, amely mögé egy márkaközösség is képes beállni. A közös fellépés során a vállalatok részt vettek az idei PET-kupa júniusi eseményén, amely során összesen 10, 7 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza térségében, ami annyi, mintha egy kisebb társasház teljes éves vegyes hulladékát egyszerre öntenénk a folyópartra. A kezdeményezés azonban túlmutatott az egyszeri eredményeken: A résztvevők célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet arra, hogyan kapcsolódnak a mindennapi döntéseink, például a vásárlás vagy a csomagolás használata, a környezeti terheléshez.
„A Magyar Termék védjegy mögött nemcsak egy eredetigazoló rendszer áll, hanem egy olyan hazai vállalati közösség is, amelyben a márkák sokszor egymástól is tanulnak, közös ügyeket találnak, és együtt lépnek fel olyan témákban, amelyek túlmutatnak a saját termékeiken. Számunkra különösen fontos, hogy a védjegyes cégek a magyar eredetet képviselete mellett, azt a felelős szemléletet is megmutassák, amelyre ma egyre nagyobb szükség van a vásárlói döntésekben” – fogalmazott Benedek Eszter, a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: „A fenntarthatóság nem kizárólag nagy vállalati programokban jelenik meg, hanem a mindennapi fogyasztói döntésekben is. Amikor Magyarországon előállított, ellenőrzött eredetű hazai termékeket választunk, azzal az azt előállító gyártókat és munkahelyeket támogatjuk, továbbá egy tudatosabb, átláthatóbb fogyasztói kultúrát is erősítünk.”
Ami eltűnik a szem elől, attól még bennünk marad
A kezdeményezéshez kapcsolódva Bartus Marci, a Trendrakó néven ismert zöld tartalomgyártó is videós anyagot készített, amely közérthető és személyes módon mutatja be a hulladékprobléma valóságát és a lehetséges megoldásokat. „A hulladékprobléma egészen másként hat, amikor a számokon túl, a saját szemünkkel látjuk, mennyi palack, csomagolóanyag és szemét kerül a természetbe” – mondta Bartus Marci, a Trendrakó alapítója.
A változás nem a folyóparton kezdődik, hanem a bevásárlásnál
A tanulság persze egyértelmű: a környezeti terhelés csökkentése nem egyetlen akción múlik. A tisztább vizekhez vezető út a mindennapi döntéseken keresztül vezet. Azon, hogy mit választunk a polcon, hogyan használjuk fel, és mi történik a csomagolással a fogyasztás után. A Magyar Termék védjegyközösség együttműködése azt mutatja, hogy a hazai márkák igenis lehetnek aktív formálói is támogathatják a szemléletváltást.
Zöldinfó
Hűsítő program a kánikulában, de csak óvatosan: fontos vízbiztonsági tanácsok
Az elmúlt hetek sorozatos vízi tragédiái mindannyiunkat figyelmeztetnek: a természet nem játék.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A kánikula alatt érdemes a vízhez “menekülni”, vízitúrázni, sátorozni, mert ez egészséges, erősíti a családi kötelékeket, és ráadásul segíti az otthoni energiaspórolást, ám a szabad vizeink számtalan veszélyt is hordoznak – írja az alternativenergia.hu. Az extrém kánikula időszakában a vízitúrázás, kempingezés kiváló tevékenység a forróság átvészelésére. Míg a család evez, sátorozik, a klímák kikapcsolva maradhatnak, így a természetjárás egyaránt segíti a háztartási energiagazdálkodást, és a családi összetartást.
Az elmúlt időszakban sok áldozatot követelő fulladások azonban rávilágítanak a szabad vizek kiszámíthatatlanságára. A folyók vízszintváltozásai miatt fürdés közben váratlanul elérhetünk olyan mederterületeket, amelyek hirtelen mélyülnek, a vízáramlás pedig halálos csapdát rejthet. Életbevágó a szabályok szigorú betartása! Ne fürödjenek ismeretlen vízterületen, és soha ne engedjék a gyermekeket a szabad vizekbe egyedül, felügyelet nélkül! Vízitúrázás és fürdés közben ne fogyasszanak alkoholt, felhevült testtel ne ugorjanak a vízbe, és kizárólag a kijelölt fürdőhelyeket használják!
A további tragédiák elkerülése közös felelősségünk. Nyomatékosan kérik a szolgáltatókat, vízijármű-kölcsönzőket és fürdőhely-üzemeltetőket, hogy kiemelten tájékoztassák a vendégeket a helyi veszélyekről. Kiemelt feladat a mentőmellény viselésének tudatosítása és megkövetelése. A Szövetség célja, hogy a vízen töltött idő az örömteli, gondtalan kikapcsolódásról szóljon. Kívánjuk, hogy a nyár a biztonságos, közös élmények jegyében teljen! A szakszerű és felejthetetlen túrákhoz pedig jó szívvel ajánljuk a www.viziturazz.hu oldalon található szervezeteinket.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaBiztonságban az energiaellátás: a Duna alacsony vízszintje miatt lépett a Paksi Atomerőmű
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
