Zöld Közlekedés
Új elektromos autó a BMW-nél
A bajor autógyár, a BMW már eddig sem tétlenkedett az elektromos autók fejlesztésében. Remek piaci adatokkal bír és még a német világmárkát is meglepte az, hogy milyen népszerű lett az első elektromos meghajtású modelljük a BMWi3.
A siker további fejlesztésekre sarkallta a német autógyártót:. Nagy erőkkel dolgoznak a gyár szakemberei egy újabb modell kialakításán, írja az alternativenergia.hu. A kasszasiker reményében az elmúlt hónapokban több híradás jelent meg arról, hogy szándékukban áll megerősíteni helyzetüket az elektromos járművek piacán. A gyár vezetősége szembesült a nagy kereslettel, ami természetesen felgyorsította az új fejlesztéseket, ösztönzővé tette a konstruktőrök munkáját. Új mérnöki csoportok alakultak, bővítették a kapacitást.
Mindezek tükrében biztosra vehető, hogy a BMW a közeljövőben egy új elektromos autót fog a piacon bemutatni. Az illetékesek máris regisztrálták az i5 nevet viselő “ifjú” modellt. A nagyközönség előtt az új szedán a tervek szerint 2016-ban mutatja meg magát az autómustrákon. Az i5 esetében a fejlesztési idő alaposan lecsökken, mivel a BMW már rendelkezik kellő tapasztalattal és eszközhálózattal egy ilyen autó gyártásához. Az i5 valamivel nagyobb, komplexebb, hatékonyabb és erősebb lesz, mint az i3.
forrás: alternativenergia.hu
Zöld Közlekedés
Fiatalokat érinti leginkább: drasztikusan emelkedett a rolleres balesetek száma
Emelkedett az elektromos rolleres balesetek és halálos áldozatok száma Németországban.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Jelentősen nőtt tavaly Németországban az elektromos rollerekkel történt, személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma, és emelkedett a halálos áldozatoké is – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. A rendőrség 2025-ben 16 496 olyan balesetet regisztrált, amelyben elektromos roller volt érintett és személyi sérülés történt – írja az alternativenergia.hu. Ez 38,1 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 11 944 balesethez képest. A balesetekben 38 ember vesztette életét a 2024-es 27 után, 1895-en súlyosan, 16 184-en pedig könnyebben sérültek meg. A sérültek és áldozatok 82,4 százaléka maga is elektromos rollert vezetett. A 38 halálos áldozat közül 33 rollerhasználó volt, közülük egy utasként utazott a járművön. A német közlekedési szabályok szerint elektromos rolleren csak egy személy közlekedhet, utas szállítása tilos. A további öt halálos áldozat közül három gyalogos, egy kerékpáros és egy autós volt.
Az elektromos rollerek továbbra is viszonylag kis részét adják a közúti baleseteknek: a tavaly regisztrált 297 364 személyi sérüléses közlekedési baleset 5,5 százalékában volt érintett ilyen jármű, szemben az egy évvel korábbi 4,1 százalékkal. Összehasonlításképpen, kerékpárosok 97 035 személyi sérüléses balesetben voltak érintettek, ami az összes ilyen eset 32,6 százaléka. A statisztika szerint az elektromos rolleres balesetek elszenvedői jellemzően fiatalok: a sérült vagy meghalt rollert vezetők 53,6 százaléka 25 év alatti, 83,7 százaléka pedig 45 évnél fiatalabb volt. A 65 éves vagy idősebb korosztály aránya mindössze 3,1 százalékot tett ki.
A leggyakoribb baleseti ok a jármű nem megfelelő útfelületen történő használata volt, amely az esetek 21,6 százalékában szerepelt a rendőrségi megállapítások között. Az elektromos rollerekkel – ahol van rá lehetőség – kerékpárutat vagy kerékpársávot kell használni, a járdán közlekedés tilos. A második leggyakoribb szabályszegés az alkoholfogyasztás volt 10,9 százalékos aránnyal, ezt a nem megfelelő sebesség megválasztása követte 8,4 százalékkal.
A személyi sérüléses elektromos rolleres balesetek 30,5 százaléka egyjárműves baleset volt, vagyis nem vett részt bennük más közlekedő. A halálos áldozatok közül 16 ilyen balesetben vesztette életét. A két jármű vagy közlekedő részvételével történt esetek többségében személyautó volt az ütköző fél. Az elektromos rolleres sérültek 50,5 százaléka autóval történt ütközés során sérült meg. A balesetek csaknem fele, 49,1 százaléka legalább százezer lakosú nagyvárosokban történt. A két résztvevős balesetek több mint felében az elektromos roller vezetőjét állapították meg fő felelősként. A közlemény szerint a fiatalok nagyobb arányú érintettsége részben azzal magyarázható, hogy ezt a közlekedési eszközt elsősorban a fiatalabb korosztály használja.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaSürgős vasúti járműcserére van szükség Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHőségriadó után újabb hőhullám közeleg: az EU szerint fel kell készülni a szélsőségekre
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés