Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Kávézaccból olcsó üzemanyag

Létrehozva:

|

A brith Bath-i Egyetem kutatói nemrég azt kezdték kutatni, hogy miként lehetne üzemanyagot nyerni a kávézaccból. Az ötlet kézenfekvő, hisz a kávé biomassza-tartalmát szinte teljes egészében elpazaroljuk: miután kifőztük belőle az ízanyagokat, megy a szemétbe. Pedig még jelentős energiatartalma van, amit ki is aknázhatnánk.

A jelenségre persze már korábban felfigyeltek, van például olyan cég, amely a kávéfőzés melléktermékét összegyűjti, és fűtésre alkalmas granulátumot gyárt belőle, amelyet aztán haszonnal értékesít, de már készítettek szilárd kávé-hajtású autót is, amellyel világrekordot állítottak fel. Az egyetem kutatói azonban azt állítják, tíz kilogramm kávézaccból mintegy két liter biodízel üzemanyag nyerhető. Ezzel ugyan nem lehetne az egész lakosságot ellátni üzemanyaggal, viszont a kutatók rámutatnak, hogy a kávézókban termelődik annyi elhasznált kávéőrlemény, amennyivel a kávézó szállítási igényeihez szükséges üzemanyagot simán fedezhetnék – talán még maradna is valamennyi kávé-dízel eladásra is.

Mindez egyelőre persze csak az elképzelés szintjén létezik, de a kávé begyűjtése és felhasználása kétségtelenül nagy lépés lenne egy kevésbé pazarló, és talán valamivel környezetbarátabb életvitel felé.

Advertisement

forrás: totalcar.hu

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Egyre kevesebb az olcsó használt autó a magyar piacon

A hibridek a legértékállóbb használt autók.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon – tájékoztatta az MTI-t a KSH-Használtautó.hu augusztusi közös statisztikája alapján a hirdetési portál. A Használtautó.hu közleménye szerint a hibrid autók évente átlagosan 5,7 százalékot veszítenek értékükből, míg a benzinesek 6,9, a dízelek 7,5, az elektromosok 7,7 százalékot – írja az alternativenergia.hu. A közlemény kitér arra is, hogy augusztusban a meghirdetett személygépkocsik 35 százaléka tartozott a 2,5 millió forint alatti kategóriába, ami egy év alatt 4 százalékpont csökkenés. Helyette a középkategória erősödött: a 2,5-5 és az 5-10 millió forint közötti sáv aránya is bővült, a 10 millió forint feletti hirdetéseké pedig nem változott érdemben. A kínálat átlagára ennek ellenére alig mozdult, 5,5 millió forint körül maradt, a meghirdetett autók közel 90 százaléka továbbra is 10 millió forint alatt érhető el.

A hirdetések csaknem felét benzines, 42 százalékát dízelüzemű autók tették ki, a hibridek és a tisztán elektromosok egyaránt 5 százalék körüli súllyal szerepeltek a felhozatalban. Összességében több mint 11 ezerrel több használt autó állt a vásárlók rendelkezésére, mint egy évvel korábban. A bővülés üteme ugyanakkor hajtáslánconként eltérő: a hibridek száma közel a felével, a dízeleké 15 százalékkal nőtt, míg a benzineseké 6, az elektromosoké 3 százalékkal. A két legnagyobb kategória használatában továbbra is jelentős a különbség: a benzines autók átlagosan 153 ezer, a dízelek 219 ezer kilométert tettek meg.

A benzines autók idősebbek 13,5 éves átlagéletkorral, szemben a dízelek 12,3 évével. A benzines kínálat ugyanakkor gyorsabban fiatalodik. A hibridek augusztusban 10,6, az elektromosok 11,4 millió forintos átlagárral szerepeltek a kínálatban. A márkák sorrendjében nem történt nagy változás: a legtöbb hirdetéssel a Volkswagen, a BMW és a Ford rendelkezett, a negyedik helyre pedig a Mercedes-Benz lépett elő az Opel előtt. A legnépszerűbb modellek versenyében viszont egy év alatt nyolc helyen változott a rangsor: az első helyen itt a Skoda Octavia áll, második a Ford Focus az Audi A4 és a Kia Ceed előtt.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák