Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Kávézaccból olcsó üzemanyag

Létrehozva:

|

A brith Bath-i Egyetem kutatói nemrég azt kezdték kutatni, hogy miként lehetne üzemanyagot nyerni a kávézaccból. Az ötlet kézenfekvő, hisz a kávé biomassza-tartalmát szinte teljes egészében elpazaroljuk: miután kifőztük belőle az ízanyagokat, megy a szemétbe. Pedig még jelentős energiatartalma van, amit ki is aknázhatnánk.

A jelenségre persze már korábban felfigyeltek, van például olyan cég, amely a kávéfőzés melléktermékét összegyűjti, és fűtésre alkalmas granulátumot gyárt belőle, amelyet aztán haszonnal értékesít, de már készítettek szilárd kávé-hajtású autót is, amellyel világrekordot állítottak fel. Az egyetem kutatói azonban azt állítják, tíz kilogramm kávézaccból mintegy két liter biodízel üzemanyag nyerhető. Ezzel ugyan nem lehetne az egész lakosságot ellátni üzemanyaggal, viszont a kutatók rámutatnak, hogy a kávézókban termelődik annyi elhasznált kávéőrlemény, amennyivel a kávézó szállítási igényeihez szükséges üzemanyagot simán fedezhetnék – talán még maradna is valamennyi kávé-dízel eladásra is.

Mindez egyelőre persze csak az elképzelés szintjén létezik, de a kávé begyűjtése és felhasználása kétségtelenül nagy lépés lenne egy kevésbé pazarló, és talán valamivel környezetbarátabb életvitel felé.

Advertisement

forrás: totalcar.hu

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Az elektromos modellekre épít a Mercedes-Benz a következő években

A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A Mercedes-Benz Cars üzletág eladásai 2025-ben 1,8 millió darabot értek el, ami éves bázison kilenc százalékkal maradt el a 2024-es szinttől – írja az alternativenergia.hu. Európában 634 600 személyautót értékesítettek, ez az előző évhez viszonyítva egy százalékos csökkenést jelent. Németországban a 213 200 darabos kiszállítás éves összevetésben változatlan szintnek felel meg, miközben a negyedik negyedévben 23 százalékkal nőtt az értékesítés. Az Egyesült Államokba a Mercedes-Benz 2025-ben 284 600 autót szállított ki, ami 12 százalékos csökkenés éves szinten. Kínában a személyautó-eladások 19 százalékkal 551 900 darabra estek vissza a rendkívül éles verseny és a piaci környezet romlása mellett. A cég ugyanakkor jelezte: megőrizte vezető pozícióját az 1 millió jüan feletti árkategóriában.

A tisztán elektromos (BEV) modellek globális eladásai 2025-ben 197 300 darabot tettek ki, ami 4 százalékos mérséklődést jelent az előző évhez képest. A Mercedes-Benz Cars BEV-értékesítése 168 800 darab volt, 9 százalékos csökkenéssel éves szinten. A negyedik negyedévben ugyanakkor éves bázison 3 százalékos, negyedéves alapon 18 százalékos növekedést értek el, elsősorban az új elektromos CLA modell bevezetésének köszönhetően. Európában az elektrifikált járművek (xEV) aránya elérte a 40 százalékot, ami történelmi csúcs a régióban. A Mercedes-Benz Vans üzletág 2025-ben 359 100 járművet adott el, 11 százalékkal kevesebbet az előző évinél. Az elektromos furgonok (eVans) értékesítése viszont 46 százalékkal nőtt, 28 500 darabra, jelezve az elektromos haszonjárművek iránti élénkülő keresletet.

Ola Källenius, a Mercedes-Benz Group vezérigazgatója a beszámolóban hangsúlyozta: 2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre. Kiemelte, hogy az új CLA már most bizonyítja a márka innovációs képességét, és 2026-ban – az első Mercedes-Benz autó 140. évfordulóján – a modelloffenzíva tovább gyorsul, a cél változatlanul a világ legkívánatosabb autóinak megalkotása.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák