Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

7579 eladott elektromos Tesla negyed év alatt

Létrehozva:

|

Az optimista elemzői várakozásokat is meghaladták a Tesla Motors második negyedéves adatai, az autógyár a vártnál több autót értékesített. Az iparági elemzők magasra tették a mércét, 7500 eladott elektromos autót vártak, ami rekord lett volna a cég életében, de a Tesla ezt is túlteljesítette, a második negyedévben 7579 járművet értékesített. A cég célkitűzése az idei év végére 35 ezer legyártott autó, és 2015 végére azt jósolják, hogy elkészül a százezredik autó is a cég történetében.

A második negyedév árbevétele 770 millió dollárt tett ki, ami csaknem kétszerese az egy évvel ezelőtti forgalomnak. Ennek ellenére a Tesla 62 millió dollárra növelte egy évvel korábbi 30 milliós veszteségét. Ugyanakkor nem GAAP szerinti eredménye 11 cent lett részvényenként – az elemzők 4 centre számítottak.

A vállalat hatalmas összegeket fordít kutatás-fejlesztésre, a költségek ebben a szegmensben közel 37 százalékot növekedtek. A Model X típus fejlesztése és bevezetése a tervek szerint halad.

A terjeszkedési tervek is intenzívebbek, a Tesla nagyon szeretne erősíteni Ázsiában és Európában, ezekben a térségekben kétszer annyi autót kíván értékesíteni, mint Amerikában. Folyamatosan tervezik újabb kereskedések és töltőállomások létesítését világszerte. Ebben az évben 800-900 millió dollár értékben terveznek beruházásokat.

Advertisement

Az 5 milliárd dolláros Tesla-Panasonic gyár

A Tesla a világ legnagyobb lítiumion-akkumulátor gyárát hozza létre, a Panasonic bejelentette hogy fejlesztőként és befektetőként is beszáll az üzletbe, a Reuters információi szerint közel 1 milliárd dollárral járul hozzá az üzlethez. A Gigafactory néven futó projekt értéke 5 milliárd dollár, 2020-ban indulna el a gyártás, és még nem tisztázott melyik USA állam területén építik majd meg.

Advertisement

forrás: napigazdasag.hu

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Közlekedés

Fellendülőben az újautó-piac, egyre több hibrid kerül az utakra

Meghaladta a közép-kelet-európai autópiac a koronavírus-járvány előtti szintet az idei első fél évben.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A közép-kelet-európai autópiacon az új autók értékesítése csaknem egy százalékkal haladta meg a koronavírus-járvány előtti, 2019 első félévi volument az idei első fél évben, míg az Európai Unió egésze továbbra sem tért vissza a járvány előtti szintre – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az EU országaiban az újautó-regisztrációk 5,7 százalékkal emelkedtek 2026 első felében az előző év azonos időszakához képest, a közép-kelet-európai régió országaiban ugyanakkor 8,9 százalékos volt a növekedés – ismertette Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a fél évente megjelenő CEE Automotive Report adatait. A régió autópiaca gyorsabban áll helyre, mint az EU egésze, de egyre nagyobbak az országonkénti különbségek. Lengyelország és Horvátország már egyértelműen a járvány előtti szint felett teljesít, Csehország és Magyarország lényegében visszatért arra a szintre, míg Ausztria, Románia, Szlovákia és Szlovénia még elmarad a 2019-es volumentől az elemzés szerint.

A személyautók forgalomba helyezését országonként vizsgálva 2025 első hat hónapjához képest pozitív volt a tendencia a közép-kelet-európai régióban. A legnagyobb, 21,9 százalékos növekedést Szlovénia érte el, de kiemelkedőnek számít az osztrák piac 15, és a magyar 13,3 százalékos teljesítménye is. A térségben csak a szlovák piac mutatott csökkenést, 3,6 százalékkal esett vissza. Bihari Pál, az AutoWallis nagykereskedelmi üzletágának igazgatója egyebek mellett elmondta: a kishaszonjárművek piaca az Európai Unióban összességében jóval visszafogottabb képet mutatott, az új kishaszongépjármű-regisztrációk 2026 első fél évében csak 1,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

A közép-kelet-európai régió vizsgált nyolc országában ugyanakkor a kishaszonjármű-regisztrációk átlagosan 14,4 százalékkal emelkedtek. A legnagyobb, 5 százalékos visszaesés Romániában történt, a legnagyobb mértékű, 46,4 százalékos növekedést Ausztia érte el. Magyarországon 0,1 százalékkal csökkentek a kishaszongépjármű-eladások. Antal Péter, az AutoWallis kiskereskedelmi üzletágának igazgatója ismertette: a jelentés szerint az elektrifikációt nem a tisztán elektromos autók, hanem a hibridek húzzák. Az EU-ban 2026 első felében az új személyautók 37,3 százaléka, a közép-kelet-európai régióban pedig 40,7 százaléka hibrid-elektromos volt. Ezzel szemben a tisztán elektromos személyautók részesedése az EU-ban 20,7 százalékot, a régióban 10,2 százalékot ért el. A következő időszak egyik kulcskérdése az lesz, hogy az elektromos járművek terjedését képes-e követni az infrastruktúra – hívta fel a figyelmet.

Advertisement

A közép-kelet-európai régió országaiban az EU legkorosabb járművei futnak, és az állomány egyre öregszik. Az AutoWallis várakozásai szerint a régió növekedési előnye továbbra is fennmarad, de az egyes országok, piacok közötti eltérések is erősödni fognak. Az elektromos járművek térnyerése felgyorsul, de a fejlődés továbbra is a hibrid járművekre koncentrálódik, és az ösztönzőktől függ majd. Az ázsiai, főként a kínai márkák egyre fontosabb európai növekedési lehetőségként tekintenek a közép-kelet-európai régióra, ami fokozza majd a versenyt a régóta jelen lévő és az új piaci szereplők között.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák