Design
E-papírból készít okosórát a Sony
A Sony mérnökei megálmodták az okosóra és az e-könyv-olvasó szerelemgyermekét, a teljesen e-papírból készült órát. A Bloomberg szerint jövőre jelenik meg a hordható eszköz, ami sokkal kevesebb áramot fogyaszt majd, mint az lcd-kijelzős modellek. Az e-papír vékony, a rajta megjelenített tartalmak erős fényben is jól láthatók, de van a megoldásnak egy hátránya is: nem színes.
Nem mintha attól jobban telne az idő, hogy 16 millió színben pompáznak a számjegyek, és a sportteljesítményünk sem javul a piros szívecskével ábrázolt pulzusmérőtől, de az tény, hogy a fekete-fehér e-papír korlátozza a lehetőségeket. Az viszont óriási előny lehet, hogy tulajdonképpen a pánt is megjelenítő lesz, mert az is e-papírból készül. Így nemcsak minden napra más mintázatot állíthatunk be, de még hasznos tartalmak, például az olvasatlan üzenetek száma is kifér oda.
Az ötlet nem teljesen új, sőt már Japánban is készül ilyen óra, a FES Watch. A hordható kütyükben azonban éppen az a jó, hogy divatterméknek számítanak. Ez nemcsak azt jelenti, hogy fontos a kinézet, hanem egyben azt is, hogy sokféle változatnak van piaca. Már kialakult a pulzusmérős sportórák kategóriája, éledezik a luxusórák piaca, és még jöhetnek gyermekeknek, időseknek és extrém környezetbe szánt modellek is.
forrás: index.hu
Design
Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll
A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.
A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is.
Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaKiszáradó folyók, fogyó ivóvíz: egyre súlyosabb a vízhiány Magyarországon

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés