Kapcsolatfelvétel

Design

RobotChallenge 2015 – A kreatív robotok bécsi versenye

Létrehozva:

|

Szumózó, repülő és szlalomozó robotokat várnak Bécsbe. Idén újra megrendezik Bécsben a RobotChallenge nemzetközi robotversenyt, melyen 14 különböző kategóriában idulhatnak saját építésű gépeikkel amatőr versenyzők. A rendezvény az április 11-12-i hétvégén lesz, nevezni február 28-ig lehet.

Az első RobotChallenge-et 2004-ben, mindössze néhány résztvevővel, három kategóriában rendezték meg, azóta évről évre nőtt a rendezvény népszerűsége és mára világszerte az egyik legfontosabb nemzetközi robotikaversenyként tartják számon. Magyarország a tavalyi versenyen összesítve jól szerepelt, egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet nyert. Jelenleg a nevezéseket hat versenyszámban várják: a „Robot Sumo” a hagyományos japán sport szabályait követi, a gépek ebben a kategóriában hat különböző súlycsoportban mérkőznek meg egymással, de ezen kívül tartanak egy „Mini Sumo Deathmatch”-et is, melyet a ringben utolsóként állva maradó robot nyer meg.

Az „Air Race”-en repülő szerkezetek mérhetik össze tudásuk, míg a „Line Follower” kategóriában a leggyorsabb robotokat keresik. Ezen belül egy külön kezdőknek kialakított, „Line Follower Lego” számban legóból épült robotok indulnak: Tavaly az utóbbi kategóriában két magyar iskolás csoport nyerte a második és harmadik helyet.

A „Puck Collect” számban a mechanika és a mesterséges intelligencia is nagy szerepet játszik, itt a robotoknak apró kockákat kell összegyűjteni és szín szerint csoportosítva egy megadott bázisra szállítani. A „Humanoid Sprint” versenyszámban két lábon járó szerkezeteknek kell egy pályát minél rövidebb idő alatt teljesíteni.

Advertisement

Az utolsó kategória a „Freestyle”, ahol a legkreatívabb és legszokatlanabb gépeket várják. Utóbbi számban tavaly magyar győztest hirdettek, az aranyérmet Vecsei Ákos REBOT nevű, kizárólag újrahasznosított anyagokból készült és okostelefonnal vezérelt robotja vihette el.
Az idei versenyre február 28-ig lehet regisztrálni, melynek során a résztvevők egy közeli motelben szállást is foglalhatnak, a helyek azonban csak korlátozott számban elérhetők. A nevezési díj minden kategóriában 39 Euró, viszont látogatók számára a belépés ingyenes.

 

Advertisement

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Design

Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll

A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.

Létrehozva:

|

Szerző:

A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is. 

Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák