Zöldinfó
Mennyit ér az utolsó tonhal?
A WWF aggodalmát fejezte ki a kékúszójú tonhalra vonatkozó halászati kvóta túl hírtelen és túlságosan nagymértékű emelése miatt, a halfaj ugyanis már most is drámai mértékben túlhalászott.
2015 első nemzetközi hírei között szerepelt egy “érdekesség”, miszerint mindössze 10 millió forintnak megfelelő jenért kelt el egy 180 kilogrammos kékúszójú tonhal a tokiói Cukidzsi halpiac szezonnyitó árverésén. Az árcsökkenés egyik oka, hogy idén a halfaj túl nagy mennyiségben került a piacra. A jelenség drámai előképet vetít előre a kékúszójú tonhal túlélési lehetőségeit illetően, ugyanakkor igazolja a környezetvédők aggodalmait az elmúlt év végén megtörtént halászati kvótaemelés elhamarkodottságát és túlzott mértékét illetően.
“Nagy kihívást jelentett ez a tanácskozás. Ellentmondásosnak tűnik, de a kékúszójú tonhal esete igazolja, hogy gyakran a sikertörténeteket a válsághelyzeteknél is nehezebb menedzselni. Nehéz ‘mérsékeltnek’ bélyegezni a három éven belüli, mintegy 20%-os halászati kvótaemelést. Komolyan tartunk attól, hogy a halfaj megmentésére irányuló munkánk eddigi eredményei rövid idő alatt elhalványulnak.” – mondta Dr. Sergi Tudela, a WWF Mediterrán csoportjának vezetője
Az idevonatkozó első hírek tükrében az aggodalom teljesen megalapozott volt, hiszen látható, hogy a halászati kvótaemelés, ami a 2014-es 13,500 tonna 19, 296 tonnára történő emelését jelenti 2016-ig, nem csak elhamarkodott, de a fajra nézve egyértelműen veszélyes is volt. Arról nem beszélve, hogy a kvótaemelés következtében fellépő többlet kínálat miatt közel 68%-al csökkent a halak piaci ára 2013-hoz képest.
http://www.piacesprofit.hu/klimablog/
Zöld Energia
Több mint 5000 napelem kerül az olajfák fölé, de a mezőgazdaság is folytatódik
Spanyolországban 3,65 MW-os, megemelt napelemekből álló rendszert építenek egy működő olajfaliget fölé, amelyhez 3 MWh-s energiatároló is kapcsolódik, és egy közeli csomagolóüzem energiaellátását biztosítja.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Spanyolországban olyan agrár-fotovoltaikus beruházás épül, amely egyszerre teszi lehetővé a napenergia termelését és az olajbogyó termesztését. Az Acesur olívaolaj-előállító vállalat a Jaén tartománybeli Vilches településen kezdte meg egy 3,65 megawatt teljesítményű napelemes rendszer kivitelezését, amely egy már termő olajfaliget fölé telepített, megemelt napelemmodulokra épül. A projekt részeként egy 3 megawattórás energiatároló rendszert is kialakítanak, írja az alternativenergia.hu hírportál. A beruházás különlegessége, hogy a meglévő olajfákat nem távolítják el, és a mezőgazdasági termelés is folytatódhat a napelemek alatt. A fejlesztést a granadai székhelyű Greening megújulóenergia-vállalat valósítja meg. A rendszer közvetlenül az Acesur közeli csomagolóüzemét látja majd el villamos energiával, így a napenergia helyben történő felhasználása az ipari működés energiaellátását is segíti. A vállalat tájékoztatása szerint a technológia fejlesztése több szakaszban zajlott. Először elméleti bioklimatikus szimulációkat végeztek, majd ellenőrzött laboratóriumi, illetve üvegházi körülmények között tesztelték a rendszert. Ezt követően egy hagyományos, öntözés nélküli olajfaligetben helyeztek üzembe prototípust.
A kísérleti rendszer két egymást követő betakarítás eredményei alapján azt mutatta, hogy a napelemes energiatermelés és az olajbogyó termesztése összeegyeztethető. A vállalat képviselője szerint a panelek mérsékelték a talaj felmelegedését, segítették a nedvesség megőrzését, és kedvezően befolyásolták a terméshozamot. Ezek az eredmények különösen fontosak lehetnek a szárazabb, forró nyarakkal jellemezhető mediterrán térségekben. A vilchesi létesítményben több mint 5150 napelemes modult helyeznek el a talajszint fölött több mint négy méter magasan. A tartószerkezet acéloszlopokra és beton alapokra támaszkodik. A kialakítás célja, hogy a mezőgazdasági gépek a panelek alatt is elférjenek, így a hagyományos művelési munkák, köztük az olajbogyó betakarítása is folytatható legyen.
A rendszerhez kapcsolódó, 3 MWh kapacitású akkumulátoros energiatároló segíti majd a megtermelt villamos energia felhasználásának optimalizálását és az üzem energiaellátásának rugalmasabbá tételét. A vállalat képviselője szerint a beruházás a világ első ipari méretű, kifejezetten olajfaligetekre fejlesztett, úgynevezett olivovoltaikus létesítménye lehet. A projekt azt példázza, miként kapcsolható össze a mezőgazdasági területek hasznosítása, a megújuló energiatermelés és az ipari önfogyasztás anélkül, hogy fel kellene hagyni a hagyományos növénytermesztéssel.
Borítókép: Acesur
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKatasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják az áradásokkal érintett spanyol településeket
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaEgy újabb figyelmeztető jel: teljesen eltűnt a Triglav-gleccser
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés