Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Közeleg a Víz Világnapja

Létrehozva:

|

 

Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. több héten át tartó programsorozattal készül a 2015-ös Víz Világnapi ünnepségre, melynek idei évi jelmondata „Víz és fenntartható fejlődés”.

A Társaság célja minél több játékos kedvű gyereket és iskolát bevonni a programsorozatba, ezért korosztályoknak megfelelő pályázatokat hirdetett. A Társaság célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a tanulókkal azokat a létesítményeket, amelyek megfelelő ivóvíz ellátást és a fenntarthatóságot biztosítják.

Kisebbeknek rajz és fotópályázatot, nagyobbaknak Online kVÍZjátékot indított, valamint ismét lehetőséget nyújt vízmű és laborlátogatásra is, melynek helyszíne jelentősen bővült a korábbi évek gyakorlatához képest. A Társaság a pályázati felhívásokat korábban eljuttatta több iskolához és óvodához, legnagyobb örömére már most jelentős aktivitás tapasztalható a gyerekek részéről.

Advertisement

„A víziközmű szolgáltató társaságok számára minden évben kiemelkedő a március hónap, hiszen az ünnepelhetjük, amiért dolgozunk és teszünk: vizeinket. A DRV Zrt. munkatársainak első számú célja országunk vizeinek védelme, az ivóvíz minőségének biztosítása, javítása. Március hónap ennek fokozottabb kommunikálásáról szól, igyekszünk megszólítani, aktivitásra biztatni a lakosságot, főként pedig a gyermekeket, hogy mindenki szívügyévé váljon a víz és fenntartható fejlődés.” – mondta Csertán Gábor a DRV Zrt. üzemeltetési főmérnöke.

Idén is érdemes játszani és részt venni a DRV Zrt. által hirdetett pályázatokban, hisz a díjazottak a víz témakörével összefüggő edukációs eszközöket vehetnek át munkájuk elismeréseként. Az Online kVÍZjáték február 27-től március 17-ig tölthető ki, a társaság weboldalán.

Advertisement

 

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Kiemelt fajvédelmi program indul a kácsi patakcsiga és a fekete bödöncsiga megőrzésére

Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízicsiga-élőhelyének fejlesztése.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Mintegy 610 millió forint európai uniós forrásból indul el az a fejlesztés, amely jelentősen javítja a világon kizárólag Kácson előforduló kácsi patakcsiga természetes élőhelyének állapotát – írja az alternativenergia.hu. Tállai András, az agrártárca parlamenti államtitkára, aki egyben a térség országgyűlési képviselője felidézte Kács gazdag múltját, amely már a honfoglalás idején – a krónikák szerint Örs vezér révén – is szerepet kapott, és fontos része hazánk korai történetének. A bencés szerzetesek az 1200-as években monostort építettek a településen, valamint ők hozták létre a kácsi fürdőt, Magyarország legrégebbi fürdőjét, amely 1931-ben ünnepelte fennállásának 500 éves jubileumát – írták.

Jelentős előrelépésnek nevezte, hogy a volt fürdő területe a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonába kerülhetett, ahol felfedezték az ország legértékesebb vízicsiga-élőhelyét. Ez a most induló fejlesztés nemcsak a ritka fajok megőrzését szolgálja, hanem Kács település fellendülését is elősegíti – tették hozzá. “A fokozottan védett fekete bödöncsiga kácsi élőhelyének védelme, hosszú távú megőrzésének megalapozása” elnevezésű KEHOP Plusz átfogó célja a források és a patak medrében felhalmozódott iszapborítás csökkentése és iszapbemosódás bekövetkeztének megakadályozása – emelte ki Rácz András.

Kifejtette, hogy Kács hidrológiai, hidrogeológiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű területe ad otthont a hideg- és langyos forrásokból táplálkozó Kácsi-patak egyedülálló csigafaunájának. A patak langyos vizű ágában él az egyedülálló kácsi patakcsiga mellett a fokozottan védett fekete bödöncsiga, amely ősei már a pleisztocén idején jelen voltak a mai Kárpát-medence területén. A faj a mainál melegebb klíma utáni jégkorszakokat a bővízű, állandóan langyos forrásokban élte túl. A településen kívül csupán két osztrák és egy szlovén előfordulása van a világon, élőhelyének megőrzése ezért kiemelt feladat, csakúgy, mint a védett, bennszülött tornai patakcsiga és a fekete bödöncsiga egy jellegzetes kísérőfaja, a szintén védett folyamcsiga is – áll a közleményben.

Advertisement

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket. A csatorna aljának tisztításával helyreáll az élőhely egy részének iszapmentes állapota. A volt kácsi fürdő épülete egy langyos vizű forrás, a Tükör-forrás fölé épült. A felújítás során megvalósul a létesítmény alatt futó alagút falának stabilizálása és az iszap eltávolítása is. Az ingatlan területén található kisebb romos, balesetveszélyes épület bontására, valamint a terület bemutathatóságának megalapozására, továbbá a Tükör-forrást magába foglaló épület ajtóinak zárhatóvá tételére, az épület lekerítésére is sor kerül. A felújítás során felszámolják az inváziós strucctoll-süllőhínár-állományt is – tudatta az AM. A természetvédelmi fejlesztéseket csak a helyiek egyetértésével lehet sikeresen megvalósítani, ezért elengedhetetlen a helyi közösségek bevonása – zárta beszédét Rácz András a közlemény szerint.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák