Szakértők szerint az évszázad közepére nem lesz több hal a tengerekben. Hogy miért?

Azt valószínűleg sokan tudják, hogy tányérunkra egyre többször kerül hal, az azonban kevésbé ismert, hogy az óceánokból származó fogás harmadát tápként, hallisztként használják fel. Ezen muszáj változtatni. Molnár Áron, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat PhD kategória második helyezettje rovarokból készült takarmánnyal forradalmasítaná a halak takarmányozását, elkerülve ezzel a vízi ökoszisztémák összeomlását. A K&H a hasonló úttörő ötleteket, innovatív megoldásokat idén 2022. szeptember 30-ig várja.

A halfogyasztás egyre népszerűbb, a FAO adatai szerint a világ éves halfogyasztása nagyjából 200 millió tonna, és ennek hozzávetőleg a felét termeljük akvakultúrában, azaz speciálisan erre a célra kialakított „farmon”. Az elmúlt harminc évben a tengerből fogott hal mennyisége nagyjából 15 százalékkal emelkedett, a nevelt halé viszont több mint hatszorosára nőtt. Ezek takarmányozására használjuk fel az óceánokból kifogott halak harmadát, ami miatt 2048-ra kiürülhetnek az óceánok. Ha ez bekövetkezne, a vízi ökoszisztémák összeomlanának, ami katasztrofális következményekkel járna, ugyanis a tengerekből származik a Föld oxigénjének körülbelül kétharmada.

Az egyre növekvő halfogyasztásból két dolog következik: egyrészt, ha a jelenleg megszokott módon tápláljuk például a Magyarországon népszerű tenyésztett lazacot vagy pontyot, a termelés felfutása miatt a mostaninál is sokkal több halat kell majd kifogni. Azaz az óceáni ökoszisztémák még nagyobb terhelésnek lesznek kitéve ahelyett, hogy megóvjuk őket. Másrészt viszont azt is mutatja, hogy hatalmas eredményeket lehetne elérni a takarmány megváltoztatásával.

Molnár Áron, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat PhD kategória második helyezettje már majdnem három éve foglalkozik a kérdéssel, és szerinte a lisztbogár jelentheti a megoldást, mivel nemcsak feldolgozott formában, hanem akár élve is adható takarmányként, azaz rugalmasan felhasználható. „Jelenleg az összes kifogott hal harmadát tápként használják fel, pedig erre semmi szükség nincs. Akár rovarhús is biztosíthatja a szükséges magas fehérjetartalmat, amelynek előállítása elhanyagolható mértékben terheli a környezetet. Kutatásomban ezért megvizsgáltam, mennyire alkalmas a lisztbogár a hazánkban közkedvelt ponty és a csapósügér etetésére. Örömmel mondhatom, hogy tökéletesen ki tudja váltani a hagyományos, halliszt alapú takarmányt” – mondta el Molnár Áron.

Ahhoz, hogy a doktoranduszhallgató úttörő módszere szélesebb körben elterjedhessen, még sok kutatásra van szükség, amelyek az elképzelés gyakorlati alkalmazhatóságát vizsgálják. Meg kell például bizonyosodni arról, hogy az így előállított étel megfelel az élelmiszerbiztonsági előírásoknak. „Egyelőre nem tartunk ott, hogy rovarokból készült takarmánnyal tápláljuk a tenyésztett halakat, de jól látható az a trend, hogy a rovaralapú táplálékok egyre nagyobb szerepet kapnak a környezetkímélő takarmányozásban. A hazai kutatás ezért óriási eredményeket hozhat az óceánok megóvásában, ha ez a kezdeményezés a mindennapi gyakorlatok részévé válik. A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat célja idén is az, hogy olyan úttörő ötleteket támogasson, amelyek jelentős változást hozhatnak nemcsak az ágazatban, hanem a klímaváltozás elleni harcban is” – magyarázta Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

Első ízben találtak Új-Zéland partjainál olyan tengeri szivacsokat, amelyek – a korallfehéredéshez hasonlóan – elveszítették színüket, vélhetően az óceán szokatlanul magas hőmérséklete miatt.

A wellingtoni Viktória Egyetem kutatói egy áprilisi expedíció alkalmával a Déli-sziget déli partjának több mint tucatnyi pontján találtak kifehéredett tengeri szivacsokat, amelyek normális esetében csokoládébarnák – írja a Guardian brit hírportál. Helyenként a tengeri szivacsok 95 százaléka fehéredett ki – közölte ez egyetem tengerbiológusa, James Bell. A kutatók az első adatok alapján úgy vélik, hogy tengeri szivacsok százezrei fakulhattak ki. A szigetország körüli vizek mélyét tengeriszivacstelepek népesítik be, amelyek élőhelyet nyújtanak a halaknak és olyan karbont bocsátanak ki, amelyet más fajok táplálékként hasznosítanak. Egy ideje már érkeznek hírek szórványos szivacsfehéredésről, nemrég például az Ausztráliához tartozó Tasmánia partja mentén észlelték a jelenséget, de a tengeri szivacsok jellemzően könnyebben elviselik az óceán változásait, mint más fajok, például a korallok. A mostani egy merőben szokatlan jelenség – mondta James Bell.

A tudós szerint a szivacsfehéredés “rávilágít a klímaválságra, amellyel az emberiség szembenéz”. “Rengeteg faj él Új-Zéland körül, és fogalmunk sincs, milyen a hőtűrőképességük” – tette hozzá. A világtengerek hőmérséklete tavaly rekordot döntött, és ez alól nem volt kivétel Új-Zéland környéke sem, ahol a parti vizek az átlagosnál 2,6 fokkal voltak melegebbek idén áprilisban. A szivacsfehéredés által leginkább sújtott térségek közül az átlagosnál is jobban felmelegedett a tenger Fiordland partjainál, ahol a szokásosnál 5 fokkal magasabb hőmérsékletet mértek, ez az utóbbi negyven év legerősebb tengeri hőhulláma. James Bell szerint további kutatások szükségesek annak végleges kimondásához, hogy a fehéredést az óceán felmelegedése okozza. A kutatók egyelőre csak “egy nagyon erős korrelációt” figyeltek meg a fehéredés és a meredek hőmérsékletemelkedés között. A tudós szerint egyes kifehéredett szivacsok életre kelhetnek, de hogy ez megtörténik-e, arra csak további megfigyelések során derülhet fény.

3 millió forint támogatás napelemre. Kérjen ingyenes ajánlatot!

Az ELTE kutatói a napraforgók fénymaximalizáló “viselkedését” vizsgálva arra jutottak, hogy a napelemtáblák akkor termelik a legtöbb energiát Magyarországon, ha nem délre, hanem a dőlésszögüktől függően kissé kelet felé tájolják azokat.

A napelemek teljesítménye leginkább attól függ, milyen szögben éri őket a napfény. Eddig úgy vélték, hogy a legtöbb energiát a földrajzi dél felé fordítva termelik, mivel a napfény ereje délben a legnagyobb. Az ELTE kutatói azonban arra jutottak, hogy Magyarországon a napelemtáblákat nem délre, hanem a dőlésszögüktől függően “többé-kevésbé” kelet felé kell tájolni, ami függőleges táblák esetén akár 5 százalékos energiatöbbletet is eredményezhet. E felismerésre a napraforgók vezették a kutatókat – olvasható az ELTE MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. A beszámoló szerint az már régóta ismert, hogy a napraforgók érett virágai kelet felé néznek. A jelenséget sokan sokféleképpen magyarázták az idők során, de egyik feltételezés sem nyert kísérleti bizonyítást. 2020-ban az ELTE kutatói elsőként vetették fel, hogy a virágzat keleti irányát a növény tenyészhelyének fényviszonyai okozhatják.

Horváth Gábor és munkatársai csillagászati, meteorológiai és növényfiziológiai adatok felhasználásával meghatározták az érett napraforgófej virágzata és hátoldala által elnyelt fényenergiát a virágképzés kezdete és a magok teljes érése között, és megállapították, ha a tenyészidőben a délutánok átlagban felhősebbek a délelőttöknél, akkor a keletre néző napraforgóvirágzat nyeli el a legtöbb fényenergiát.
Az energiatöbblet előnyökkel jár a napraforgó számára: serkenti a magok fejlődését, gyorsítja a virágzatra lecsapódott harmat reggeli elpárolgását, ami csökkenti a gombásodás veszélyét, és magához vonzza a délelőtt aktív beporzókat.

A kutatók következő kérdése az volt, vajon a napraforgóvirágok a földrajzi kelet felé, vagy a napkelte folyamatosan változó aktuális azimut irányába (a földrajzi északtól mért irányba) néznek. Azt találták, hogy a virágzatok átlagos azimutszöge megegyezik a földrajzi keleti iránnyal, és jelentősen eltér a helyi napkelte azimutszögétől. “A drónos vizsgálat azt is megmutatta, hogy a kutatók jó irányba indultak el, amikor környezetoptikai magyarázatot kerestek a jelenségre. A 14 vizsgált napraforgótábla közül ugyanis kettőben azt találták, hogy a virágzatok azimutiránya többé-kevésbé eltért a síkvidéki virágzatok keletre nézésétől” – írják, hozzátéve, hogy ezek a táblák domboldalon feküdtek, a dombos helyek fényviszonyai pedig eltérnek a síkvidékiekéitől, mivel egy domboldalt más szögekben ér a közvetlen napsugárzás, mint egy vízszintes területet. Emellett a kutatók azt találták, hogy a környező fák árnyéka is befolyásolja a virágzatok irányát.

Miután a kutatók számára bizonyítást nyert a napraforgók fénymaximalizáló viselkedése, azt kezdték el vizsgálni, vajon igaz lehet-e a napraforgókon tett megfigyelésük a napelemekre is. “Az északi féltekén a rögzített (tehát állandó dőlésű és azimutirányú) napelemtáblák hagyományosan dél felé néznek, mert az uralkodó vélemény szerint a déli irány biztosít maximális napenergiát. Azonban a napraforgókhoz hasonlóan a napelemek fénymaximalizálását is meghatározza a felhőzöttség délelőtt-délutáni eltérése” – fejtik ki.

A beszámoló szerint a napjárás csillagászati ismereteinek és az elmúlt évtizedre átlagolt meteorológiai fénysugárzásmérési adatoknak a felhasználásával az ELTE kutatói meghatározták, hogy egy rögzített napelem egységnyi felülete mennyi fényenergiát nyel el egy év alatt. A vizsgálatot három amerikai területre (a kentuckyi Boone megyére, Tennessee-re és Georgiára), valamint három európai régióra (Közép-Olaszországra, Közép-Magyarországra és Dél-Svédországra) terjesztették ki. Azt találták, hogy a napelemtáblák ideális iránya egyedül Dél-Svédországban a hagyományos földrajzi dél, mégpedig azért, mert ott a délelőttök és délutánok évi átlagban egyformán felhősek. A többi területen viszont megfelelőbb a napelemtáblákat kissé a földrajzi kelet felé fordítani, mivel ezekben a régiókban a délutánok éves átlagban felhősebben a délelőttöknél. Ebből az is következik, hogy azokon a területeken, ahol éves átlagban a délelőttök felhősebbek a délutánoknál, a napelemek ideális iránya kicsit nyugat felé fordul.