Zöldinfó
Nem a győzelemért, vízért futott a párizsi maratonon
A hétvégi párizsi maraton 54 ezer résztvevője között akadt egy igazán nem mindennapi futó is. Siabatou Sanneh nem a győzelemért vagy a futás öröméért versenyzett.
A negyvenes éveiben járó gambiai nő hagyományos gambiai népviseletben, szandálban, fején egy 20 literes műanyag vizeshordóval futotta le a maratoni távot, hogy megmutassa: neki és sorstársainak mekkora nehézséget jelent akár egyetlen pohár víz megszerzése is.
Mint mondta, Afrikában a nők minden nap megteszik a “maratoni távot”, hogy vízhez jussanak. Videónkban (lásd lejjebb) jól látható, hogy a testére kötözött táblán is ugyanezt üzeni: “Afrikában a nők minden nap megjárják ezt a távolságot, hogy ivóvízhez jussanak. Segítsenek nekünk csökkenteni ezt a távolságot”.
Naponta háromszor teszik meg a távot
Siabatou Sanneh a hétvégén életében először hagyta el Gambiát, ahonnan egyenesen Párizsba repült. A verseny után így nyilatkozott: “Minden nap elmegyünk vízért, a kút pedig nagyon messze van. Fáradtak vagyunk”. Mint elmesélte, ő maga naponta három alkalommal megy vízért, ilyenkor tízéves és négyéves kislányai is elkísérik. A vízhordást pedig nem lehet elkerülni, meg kell tennie a saját, a családja, és a faluja érdekében. “Születésem óta azt láttam, hogyan csinálják a szüleim. Később én vettem át a feladatot, most pedig a lányaimnak mutatom meg, hogyan kell.” Sajnos a víz, melyért oly messzire kell menni, sokszor még csak nem is jó. Az esős évszakban a gyerekek rendszeresen betegek lesznek tőle, hasmensét kapnak a fertőzött víztől.
A figyelemfelkeltő akciót a brit Water for Africa nevű civil szervezet találta ki és valósította meg. Céljuk az volt, hogy lehetséges támogatókat találjanak, akik szívesen adakoznak a környéken – és köztük az asszony falujában – tervezett szivattyúk és vízgyűjtők kialakítására. Egy ilyen szivattyú 4900 euróba kerül, és nagyjából öt nap kell ahhoz, hogy működőképes legyen.
A szervezet eddig már több mint 120 ilyen projektet finanszírozott Gambiában, de számításaik szerint még legalább 2-300 szivattyúra volna szükség csak ebben az országban, hogy ellássák a lakosságot ivóvízzel.
forrás: euronews.com
Zöldinfó
Több szakaszban érkezik a tartalék: dízelből jut a legtöbb a piacra
Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását – közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány ülését követő sajtótájékoztatón Madridban. A tárcavezető elmondta: a felszabadított mennyiség 12,3 napnyi belföldi fogyasztásnak felel meg, amelyet több szakaszban tesznek majd elérhetővé, és legnagyobb részét, 9 millió hordót, dízelolaj teszi ki, tekintettel az ország keresleti szerkezetére – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Az első, 15 napos szakaszban 3,75 millió hordót az szabadítanak fel az ipari tartalékból, mivel így a szolgáltatók az értékesítési csatornáikon keresztül gyorsan továbbíthatják azt a fogyasztóknak.
A fennmaradó mennyiséget fokozatosan teszik majd elérhetővé, az ipari készletek mellett felhasználva a stratégiai készleteket kezelő vállalat (CORES) tartalékait is, amely felügyeli az egész folyamatot. Spanyolország 92 nap fogyasztásnak megfelelő, 122 millió hordónyi stratégiai olajkészlettel rendelkezik, amelyből 42 napra elegendő mennyiséget készletez a CORES, a míg a fennmaradó 50 napra az ipari szereplők vállalnak garanciát. Az IEA a múlt héten jelentette be, hogy 32 tagállama rekordmennyiségű, összesen 400 millió hordónyi stratégiai olajtartalékot szabadít fel. Az eddig a legnagyobb mennyiséget, 182,7 millió hordót 2022-ben szabadította fel a szervezet válaszul az ukrajnai háború kitörésére.
“A hatást akkor fogjuk látni, amikor az összes tartalékot felszabadítják a következő hetekben” – fogalmazott Aagensen kifejtve, hogy a spanyol kormány szorosan figyelemmel kíséri a mutatókat, mivel egyelőre rajta kívül Németország, Japán és az Egyesült Államok hajtotta végre ezt az intézkedést. A miniszter kiemelte az európai országok által tanúsított szolidaritást, kifejtve, hogy az olajtartalékok felszabadítására irányuló közös és összehangolt fellépés létfontosságú olyan országok számára, mint Japán, ahol valóban ellátási probléma fenyeget. Ázsia energiahelyzetét ahhoz hasonlította, amelyet az Európai Unió tapasztalt Oroszország ukrajnai inváziója után.
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaElfelejthetjük az aprót: mostantól ingyenes a mobilos parkolás
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Otthon5 nap telt el a létrehozás ótaKevesebb műanyag, jobb íz: így változtathat a vízfogyasztási szokásokon egy vízszűrő

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés