Zöld Közlekedés
Versenyautó, egy kicsit másképp
A kora tavaszi napsütés finoman melegíti a BME repedezett aszfaltját. Diákok sietnek az ódon épületek között a dolgukra, csak egy kis csapat szöszmötöl a tér közepén.
Autókat készítenek fel, mert gyorsulási verseny következik, de nem akármilyen. Ezeknek a gépeknek csak három kereke van, azokból is csupán egy hajtott. Cserébe nem égetnek sem fosszilis energiahordozót, sem ampert, a légnyomás repíti őket, de nem tréfadolog ez, akár ötvennel is mennek. Az autó-motoros Dombóvári Mihály ül a régi kocsiban, én az újban, amely vagy harminc kilóval könnyebb. A kezemben érzem a győzelmet…
Miután beszámolnak a rajthoz, lenyomom a gázpedált – ami itt inkább légpedál –, néhány pillanatig majd’ 200 newtonméter lök hátba, de ellenfelem elhúz, és jó 6-8 métert ver rám a célvonalig. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy ő a Műegyetem csapatának tavalyi autójával ment, amely hiába nehezebb, sokkal bejáratottabb konstrukció. Az idei versenyautóra például még a fékek is csak aznap kerültek fel.
Gőzerővel készülnek a srácok, hiszen május nyolcadikán és kilencedikén Egerben kell bizonyítaniuk. Azért ott, mert az egész VIII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyt szervező Aventics hazai gyártóegysége és központja is a Heves megyei városban található. Szerencsére a csapat az előző generációs gépet is kihozta, így jól megfigyelhető a fejlődés. Az idei futamra szánt modell sokkal összeszedettebb, profibb benyomást kelt, bár a működési elve ugyanaz.
A teljes cikk itt olvasható.
Zöld Közlekedés
Szürke hidrogénből zöld jövő, a SUSGREEN program és a repülés forradalma
Repülőgépek meghajtását szolgáló szintetikus üzemanyag kifejlesztésében vesznek részt a PTE kutatói.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Egy környezetkímélő, szintetikus repülőgép-üzemanyag kifejlesztését szolgáló, hároméven át zajló nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem kutatói – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel. A Susgreen elnevezésű kutatási projekt célja, hogy a kőolaj alapú üzemanyagokat zöldebb alternatívákkal váltsa ki, és így csökkentse a repülés ökológiai lábnyomát – írta meg az alternativenergia.hu. E folyamatban kulcsszerep juthat a hidrogénnek, amellyel kapcsolatban a PTE Hidrogén Központjában is tudományos vizsgálatokat folytatnak – olvasható az egyetem közleményében. Mint írták, problémát jelent, hogy a ma használt hidrogén döntő többsége úgynevezett “szürke hidrogén”, amelyet jelentős szén-dioxid-kibocsátás mellett állítanak elő földgázból. A fenntarthatóbb megoldás a “zöld hidrogén”, amelyet vízbontással, megújuló energiaforrások felhasználásával nyernek. Európában azonban ennek aránya jelenleg még 5 százalék alatt van – emelték ki.
A Susgreen projekt célja, hogy a szintetikus üzemanyag előállításba minél több környezetbarát technológiát integráljon, ezért a PTE kutatói a holland, görög, török és spanyol partnerekkel a hidrogén fenntartható felhasználásának lehetőségeit vizsgálják, különösen az üzemanyag előállításához kapcsolódó folyamatokban.
Az Amszterdami Egyetem vezetésével megvalósuló, magyar oldalról a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból közel 60 millió forinttal támogatott projekt jelentős lépés lehet afelé, hogy a repülésben is egyre nagyobb teret nyerjenek a fenntarthatóbb üzemanyagok – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÉletveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÍgy verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaAranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaMagyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaEgyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés