Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Folytatja útját Nankingból a Solar Impulse 2

Létrehozva:

|

A napelemes repülő április 21-én érkezett Nankingbe, ahol az eredeti tervek szerint csak rövid pihenőt tartottak volna, de az indulást azóta többször is elhalasztották.

Ahogy korábban írtuk, a Solar Impulse 2 március 9-én indult el Abu-Dzabiból 35 ezer kilométeres világ körüli útjára. Pilótái Hawaii után átszelték Észak-Amerikát, majd az Atlanti-óceán felett is átkeltek, hogy Dél-Európán és Észak-Afrikán keresztül, küldetésüket befejezve visszatérjenek a kiindulópontra. A gép március 21-én Mianmarból érkezett a délnyugat-kínai Csungkingba; az 1375 kilométeres út 20 óráig tartott. Ez volt a 12 szakaszosra tervezett út hatodik állomása. Az expedíció tagjai eredetileg csak egy rövid pihenőt tartottak volna Délnyugat-Kínában, de időjárási problémák, illetve az egyik pilóta, a 62 éves André Boschberg betegsége miatt elhalasztották az indulást.

A repülőgép továbbindulását Nankingból május eleje óta többször elhalasztották a rossz időjárási feltételek miatt. A Solar Impulse 2 a repülés hetedik szakaszát, a Nankingból Hawaiira vezető utat a tervek szerint mintegy 120 óra alatt teszi meg. A mintegy 8172 kilométeres táv alatt a pilótafülkében ezúttal a gépet felváltva vezető két pilóta közül Andre Borschberg ül majd. A svájci pilóta szerint ez lesz a világkörüli út legnehezebb része. Nagyon fontos, hogy a kizárólag napenergiával működő repülő akkumulátorai napközben mindig jól feltöltődjenek, hogy aztán bírják a napfénymentes éjszakai órákat. Napközben 8500 méter magasan száll majd az óceán fölött, éjjelre pedig ezer méter magasságba ereszkedik a gép.

Borschberg hangsúlyozta, hogy az ötnapos út számára egyúttal egy „belső utazás lesz”. Alig 20 perceket aludhat menet közben és jógázással próbálja frissen tartani magát – írja az MTI. A csupán 2300 kilogrammos, 90 kilométeres óránkénti utazósebességgel haladó gépet két másik repülőgép is kíséri. Az ATR–72-es és az Il–76-os gépek a szükséges berendezéseket és felszereléseket, valamint a mintegy 70 fős kiszolgáló személyzetet szállítják.

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Riasztó eredményeket hozott a magyar napelemes rendszerek vizsgálata

Több mint 9500 biztonsági hibát találtak a nyilvánosan elérhető magyar napelemes eszközökön, köztük olyan kritikus sérülékenységeket, amelyek illetéktelen távoli beavatkozást is lehetővé tehetnek.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Legalább 1916 magyarországi, napelemes energiatermeléshez kapcsolódó eszköz érhető el közvetlenül a nyilvános interneten, ráadásul ezek között több ezer súlyos biztonsági sérülékenységet is találtak. Kocsis Tamás kiberbiztonsági szakértő kutatása szerint a nem megfelelően védett inverterek, adatgyűjtők és egyéb vezérlőberendezések nemcsak az egyes napelemes rendszerek, hanem akár a villamosenergia-rendszer működésére is kockázatot jelenthetnek. A szakértő a hazai fotovoltaikus rendszerek internetes kitettségét vizsgálta, miután egy holland kiberbiztonsági vállalat, a Modat korábbi kutatása 8500, az Európai Unió területén működő, nyilvánosan elérhető nap- és szélenergia-ipari eszközt azonosított. Ezek közül 514 Magyarországon működött. Kocsis azonban úgy vélte, hogy a hazai érintett berendezések száma ennél jóval magasabb lehet, ezért a Modat keresőeszközének segítségével önálló adatgyűjtést végzett. A vizsgálat során legalább 1916 magyarországi fotovoltaikus energiatermeléshez kapcsolódó eszközt talált, köztük invertereket, adatgyűjtőket, energiatárolókat és termelésmenedzsment-rendszereket. A szakértő hangsúlyozta, hogy ez csak az azonosított berendezések minimális száma, mivel nem minden eszköztípus volt ismert a kutatás kezdetekor, írja az alternativenergia.hu hírportál.

A feltárt webes adminisztrációs felületek különösen aggasztó képet mutattak. A Modat keresője összesen 9554 biztonsági sérülékenységet azonosított, amelyek közül 1610 kritikus, további 3239 pedig magas kockázati besorolást kapott. Egyes hibákat már 2016-ban felfedeztek, vagyis előfordulhat, hogy bizonyos rendszerek közel egy évtizede ismert biztonsági problémákat hordoznak.

Forrás: Kocsis Tamás / Kiberblog

A kutatás egyik legsúlyosabb megállapítása, hogy legalább 647 olyan fotovoltaikus szolgáltatást is találtak, amelyeknél hitelesítés nélkül hozzáférhető a MODBUS ipari kommunikációs protokoll. Ez lehetőséget teremthet arra, hogy illetéktelenek távolról beavatkozzanak az inverterek működésébe, például ki- és bekapcsolják azokat. Néhány webes adminisztrációs felület pedig jelszó vagy más azonosítás nélkül is elérhető volt.

Kocsis szerint a problémát nem önmagában az jelenti, hogy egyes ipari eszközök nem kapják meg azonnal a legújabb szoftverfrissítéseket. Az ilyen, úgynevezett operatív technológiai (OT) rendszereknél a folyamatos és zavartalan működés elsődleges szempont. Sokkal nagyobb kockázatot jelent, hogy ezek a berendezések megfelelő hálózati védelem nélkül közvetlenül elérhetők a nyílt interneten. A szakértő úgy véli, hogy a helyzet kezelése túlmutat az egyes napelemes rendszerek tulajdonosainak felelősségén. Az aggregátoroknak, az elosztói engedélyeseknek, a rendszerirányítónak, az integrátoroknak és a kormányzati kibervédelmi szervezeteknek közösen kellene fellépniük a kockázatok csökkentése érdekében.

Advertisement

A kutatásra reagált a Huawei is a Telex.hu részére, amely szerint a jelentés a SmartLogger eszközeinél nem konkrét terméksérülékenységet, hanem elsősorban a nem megfelelő üzemeltetői hálózati konfigurációból és a nyilvános internetes hozzáférésből eredő kockázatokat azonosított. A vállalat hangsúlyozta, hogy eszközeit védett hálózati környezetben történő működésre tervezték, és a megfelelő hálózati védelem kialakítása az üzemeltetők felelőssége. A cég emellett a biztonsági előírások betartásának és a rendszeres frissítéseknek a fontosságára hívta fel a figyelmet.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák