Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Így született meg a magyar napelemes tetőcserép

Létrehozva:

|

A magyar fejlesztésű napelemes tetőcserépre sokat kellett várni, de az elmúlt két évben sikerült komoly eredményeket elérnie. A tetőre telepített napelemekkel egy háztartás rengeteg pénzt spórolhat, sokaknak azonban esztétikai kifogásaik vannak az ilyen beruházásokkal kapcsolatban. Számukra jelenthetnek megoldást a költségesebb, de jóval szebb napelemes cserepek, amelyeket a hagyományos cserepekhez hasonlóan lehet beilleszteni a tetőszerkezetbe. A technológia a 2000-es években jelent meg, 2012 januárjában pedig már egy magyar fejlesztésű, forradalmi terméktől volt hangos a hazai sajtó. Tóth Miklós találmányának szabadalmát 180 országban védette le, és arra számított, hogy nem csupán Magyarországon fog beindulni a gyártás.

„A gyártás itthon fog történni, de jelenleg is tárgyalásban vagyunk európai és tengerentúli gyártóbázis beindításáról is, még ebben az évben” – tette hozzá. Tóth Miklós az interjúban a hazai befektetőkkel kapcsolatos csalódásairól is beszélt. A projekt azonban 2014-ben sem robbant be, 2016-ban ráadásul a Tesla bemutatta saját fejlesztésű napelemes tetőcserepét. A termék hamar nagy népszerűségre tett szert, miközben a magyar találmányról megint nem nagyon lehetett hallani, és végül feledésbe is merült. A Teslát egyébként többen is megvádolták lopással, utóbb pedig más, hasonló termékek is megjelentek a piacon.

Tóth Miklós

A Terrán Generonnak sikerült

A fejlesztés nem csupán Amerikában lendült fel, a százéves múltú, magyarországi Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. is elkezdte létrehozni saját napelemes tetőcserepét. A 2017 szeptemberében bejelentett projektben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) is részt vett, az első darabok pedig némi csúszással, 2019-ben kerültek forgalomba. A Terrán Generont egy 2019. áprilisi kiállításon mutatták be először. Márciusban a vállalat ügyvezető igazgatója azt mondta, egy normál családi ház tetőfelülete 200-250 négyzetméter, ennek 15-20 százalékát, azaz mintegy 20-40 négyzetmétert kell lefedni a napelemes cserepekkel ahhoz, hogy a rendszer ellássa a háztartás áramfogyasztását. A vállalat honlapján ekkor azt írta, egy Magyarországon átlagosnak számító 6 kWp-os napelemes rendszer Terrán Generonnal, teljes körű szolár kivitelezéssel, inverterrel és szolgáltatói ügyintézéssel nagyjából 3,9 millió forintba kerül.

Advertisement
Terrán Generon

A tapasztalatok alapján ugyanakkor általában ennél kisebb teljesítményű rendszer is elegendő. Egy átlagos magyar háztartás éves energiaigényét optimális tájolás esetén egy 2 kW csúcsteljesítményű rendszer is kielégítheti, ennek kiépítését mindennel együtt megközelítőleg bruttó 2 millió forintra becsülik. A Terrán szerint a beruházás már közép távon megtérül, a napelemes cserepek megjelenése pedig szinte teljesen megegyezik a hagyományos tetőcserepekével. Fontos kiemelni, hogy a magyar terméket csak Terrán Zenit és Terrán Rundo, illetve ilyen típusúvá átalakított tetőfedésbe építhető be. 2021 márciusára a Generont már több mint száz épületre telepítették, ekkor derült ki, hogy a cég külön gyártósort tervez beindítani Pécsett. Idén márciusban még májusra várták a próbagyártás megkezdését, 2021-ben pedig összesen mintegy 250 otthon és középület tetőébe akarták beépíteni a napelemes rendszert. A Terrán esetében egyébként, sok más hazai vállalathoz hasonlóan, fellendülést hozott az otthonfelújítási program, a támogatás révén sokan érdeklődtek a Generon iránt.

A pécsi gyár végül csak tavaly szeptember második felében nyitott meg. Gódi Attila, a Terrán ügyvezető igazgatója az avatóünnepségen kiemelte: az új beruházással már három magyarországi és két határon túli gyárban állítják elő a cég termékeit, a napelemes tetőcserepek pedig a cégcsoport hatodik automata gyártósorán készülnek. Ekkorra a terméket már több mint 200 épületre telepítették.

Advertisement

Zöld Energia

A legjobb hőszivattyú az, amit nem rémálom beépíteni

A bonyolult rendszerek helyett ma már létezik egyszerűbb megoldás is.

Létrehozva:

|

Szerző:

Amikor valaki elhatározza, hogy hőszivattyúra vált, általában az első sokk nem a gép ára, hanem a telepítési árajánlat láttán éri. Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy megvesznek egy bonyolult rendszert, majd rájönnek, hogy a beépítés költsége és nehézsége vetekszik magával a berendezéssel. Vannak hőszivattyúk, amikhez speciális gázszerelő, méregdrága rézcsövezés és hetekig tartó falbontás kell. De létezik egy másik út is. A monoblokkos hőszivattyúkat úgy tervezték, hogy a telepítésük ne legyen bonyolultabb egy hagyományos gázkazán bekötésénél. Ez a döntés százezreket hagyhat az Ön zsebében már az első napon.

Rejtett anyagköltségek helyett tiszta képlet

A legtöbb hőszivattyúnál a kinti és a benti egységet speciális hűtőköri csövekkel kell összekötni. A réz és a hűtőgáz ára jelenleg rendkívül magas, így a telepítés végén gyakran érkeznek váratlan, többszázezres tételek a számlára.

A monoblokkos hőszivattyúnál ilyen meglepetés nincs. Itt minden kritikus alkatrész a kültéri egységben van elhelyezve. A házba nem gáz, hanem egyszerű víz érkezik meg. Ez azt jelenti, hogy nincsenek méregdrága gázos kiegészítők, Ön pontosan látja előre, mennyibe fog kerülni a beruházás.

Advertisement

A split rendszerekkel ellentétben a monoblokkos egységek hermetikusan zárt hűtőkörrel érkeznek a gyárból. Ez azt jelenti, hogy a hűtőközeg munkavégzése kizárólag a kültéri egységen belül zajlik. Mivel nincs szükség helyszíni peremezésre vagy hűtőköri forrasztásra, a rendszerben nem keletkezhet nyomásesés vagy gázszivárgás a szakszerűtlen csövezés miatt. A hidraulikai veszteség minimális, hiszen a ház és a gép között csak a fűtési vizet kell keringetni.

Szabaduljon meg a szakemberhiánytól

A hagyományos hőszivattyúk legnagyobb átka, hogy csak speciális F-gáz vizsgával rendelkező klímaszerelők nyúlhatnak hozzájuk. Mivel belőlük kevés van, a munkadíjaik az egekben vannak, a naptáruk pedig hónapokra előre tele van.

Advertisement

Mivel a monoblokkos hőszivattyú telepítésekor nem kell a gázkörhöz nyúlni, a gép rákötését a fűtési hálózatra bármilyen tapasztalt víz és fűtésszerelő el tudja végezni. Ez hatalmas szabadságot ad Önnek, saját, megbízható szerelőjével, a saját tempójában építtetheti be, anélkül, hogy drága specialistákra kellene várnia.

A monoblokkos rendszerek telepítése során a gépészeti kapcsolódás tisztán hidraulikai feladat. A szakembernek csupán az előremenő és visszatérő ágak bekötéséről, a megfelelő hőszigetelésről és a fagyvédelemről kell gondoskodnia. Ez a felépítés jelentősen csökkenti a meghibásodási lehetőségeket, hiszen elmaradnak a split rendszerekre jellemző elektronikus kommunikációs hibák a kültéri és beltéri egység között.

Advertisement

Búcsú a szétvésett falaktól és a portól

Sokan azért rettegnek a váltástól, mert nem akarják, hogy a lakásuk csatatérré váljon. A split rendszerek csöveinek és kábeleinek elhelyezése gyakran mély falhornyok vésésével jár, ami porral, mocsokkal és utólagos kőművesmunkával terheli a családot.

A monoblokkos rendszer telepítése tiszta folyamat. Csak két vízcsövet kell bevezetni a falon keresztül, ami minimális beavatkozást igényel. Nincs szükség arra, hogy szétverjék a nappalit vagy a folyosót. A telepítés után nem romhalmazt, hanem egy csendesen működő, modern fűtést kap, miközben a lakás esztétikája sértetlen marad.

Advertisement

A monoblokk kialakításánál a teljes hőcserélő felület a kültéri egységben található, így a hőátadás a hűtőközeg és a víz között közvetlenül ott történik meg. Ez a felépítés lehetővé teszi a kompakt belső gépészetet. Ez nemcsak helyet takarít meg, hanem egyszerűsíti a rendszer légtelenítését és karbantartását is, mivel minden fontos szelep és érzékelő könnyen hozzáférhető helyen található.

Szeretne boldog hőszivattyú tulajdonos lenni?
Fedezze fel a készleten lévő monoblokkos IQ QUANTUM gépeket

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák