Otthon
Rovarok lepik el Budapestet, de ez a cél
Folytatódik Idén is a Vadvirágos Budapest program, amelyben 38 “rovarbarát” zöldfelületet jelöltek ki majdnem harminc hektáron – hangzott el a Főpolgármesteri Hivatal háttérbeszélgetésén.
Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a tavaly indult, a biodiverzitás növelését célzó program eredményei már most megmutatkoznak: új, a területre jellemző növényfajok jelentek meg Budapesten. A tapasztalatok alapján néhány dolgon változtatnak, például javítani kívánnak az úgynevezett méhlegelőknél elhelyezett helyszíni tájékoztatáson – mondta. Kerpel-Fronius Gábor kijelentette: hisz abban, hogy ez egy jó program, amelyet az emberek szeretni fognak. Bardóczi Sándor főtájépítész elmondta, a Vadvirágos Budapest programhoz hasonlóak nyugat-európai nagyvárosokban és az Egyesült Államokban legalább tíz-tizenöt éves hagyományokra tekintenek vissza. A “túliparosított” mezőgazdaság a rendkívül sok vegyszerrel egyre hatékonyabban pusztítja a hasznos rovarokat, miközben felismerték, hogy ezen hasznos rovarok egyik ökológiai menedékét a nagyvárosok jelentik. A kijelölt területek a hatmillió négyzetméter fővárosi kaszált gyep 4,5 százalékát érintik. Ezeken a helyeken az évi nyolc-tíz helyett csak egy-két alkalommal kaszálnak, így a növényeknek van idejük virágozni, magot érlelni és terjeszteni.
A klímaváltozás elleni küzdelemról szólva elmondta, hogy az ilyen területeken alacsonyabb hőmérsékletet lehet mérni, mint a kaszáltgyeprészeken. Ha az előbbi területekből sok van a városban, az a helyi klímára, a hőszigetekre kedvező hatást gyakorol – mutatott rá Bardóczi Sándor. A területek átalakulása több évet vesz igénybe, és a természetes átalakulás “csúcsaként” esetenként megjelenhetnek védett növények is. Ugyanakkor már most több védett növényfaj – méhbangó, budai imola, Duna-völgyi csillagvirág – jelent meg több helyen – közölte a főtájépítész. A méhlegelőkön az intenzíven kaszált gyepekhez képest sokszínűbb az elővilág: 2-4-szer több növényfaj és 2,5-szer több és többféle beporzó rovar figyelhető meg.
Bardóczi Sándor kérdésre válaszolva elmondta, a parlagfű nem az olyan területeket szereti, mint amilyenek a kijelölt, regenerálódó helyek, ahol a természetes növényzet egy idő után kiszorítja a parlagfüvet. Bajor Zoltán, a Főkert természetvédelmi és erdőkezelési osztályvezetője, a Vadvirágos Budapest program szakmai vetője arról beszélt, hogy az elmúlt 50-60 évben vált jellemzővé a nagyvárosokban az intenzív kaszálás, régebben erre nem volt ekkora igény. Ehhez hozzászoktunk, de rájöttünk, hogy az intenzívebben kezelt területek sokkal melegebbek – mondta, kiemelve: ha újra hozzá tudunk szokni az egyébként természetes állapotokhoz, akkor vissza lehet jutni a környezetnek sokkal jobb kezelési módhoz.
A háttérbeszélgetésen közreadott tájékoztató szerint kiderült az is, hogy például a kutyák számára veszélyes toklászok (az egérárpa nevű gyomnövény megszáradt, széteső kalásza) nem szaporodtak a vadvirágos gyepeken, hiszen ez a gyomnövény éppen a sokszor zavart, rossz állapotú területeken található. Az egyetlen kijelölt terület, ahol kisebb mértékben megjelentek a toklászok – amelyet a Főkert le is kaszált – az Óbudai-sziget egyik korábban rendszeresen letaposott része volt – írták. Kiemelték, a szakemberek az észrevételek és egyeztetések alapján módosítottak több helyszínt vagy kezelési módot. Mint olvasható, a területek kijelölésénél a parkhasználati szempontból kevéssé frekventált, félreesőbb parkterületeket, ember által nem vagy alig járt rézsűket, útközöket, növénnyel beültetett elválasztósávokat kerestek.
Design
Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll
A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.
A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is.
Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaSzázezreket spórolhat a hőszivattyú telepítésén: mutatjuk a legegyszerűbb megoldást
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre erősödik az El Niño: veszélybe kerülhetnek a termések és nőhet az energiaigény
