Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Csehország gáztárolóinak feltöltöttsége 92 százalékos

Csehország gáztárolóinak feltöltöttsége már elérte a 92 százalékot, az állami gáztartalékok létrehozása sikeresen halad – közölte Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter kedden a Twitter közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében.

Létrehozva:

|

A korábbi éveknél enyhébb időjárás következtében is a múlt héten egyharmaddal alacsonyabb volt a gázfogyasztás, mint egy éve. Az utóbbi három évvel összevetve a fogyasztáscsökkenés több mint 25 százalékos. Tavaly Csehországban a gázfogyasztás meghaladta a 9 milliárd köbmétert. A gáztartályokban jelenleg 3,2 milliárd köbméter van, míg egy éve 2,8 milliárd volt. Sikeresen folyik a cseppfolyósított gáz szállítása a hollandiai Eemshaven kikötőből, ahol a cseh állam 3 milliárd köbméternyi gázt kötött le a maga számára. Jozef Síkela azt írja, hogy hétfőn Prágában Robert Habeck német szakminiszterrel és alkancellárral arról is tárgyaltak, hogyan tudná a két ország kisegíteni egymást gázzal szükséghelyzetben. A cseh miniszter szerint a felek már közel vannak a megegyezéshez. Csehország a német LNG-terminálok kihasználása iránt is érdeklődik. A cseh kormány október elején rendeletben állapította meg a háztartások számára a maximális villany- és gázárakat. Erre a célra a kormány 130 milliárd koronát különített el. A nagy ipari cégek megsegítésére november 1-től 30 milliárd korona van elkülönítve – mutatott rá a cseh szakminiszter.

 

mti

Advertisement

Zöldinfó

Kiszáradó folyók, fogyó ivóvíz: egyre súlyosabb a vízhiány Magyarországon

Már nemcsak a vidéket sújtja a vízhiány, hanem Budapest ivóvízellátása is veszélybe került!

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Nem várhat tovább a vízkormányzás! Naponta ugyanis mintegy 80 millió köbméterrel kevesebb víz érkezik a Dunán a megszokottnál, és ami beérkezik, az is villámgyorsan távozik az országból – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A főváros ivóvízellátásának biztonsága döntően a Szentendrei-szigeten és a Csepel-szigeten működő, úgynevezett csápos kutakra épül. Ezek a kutak nem közvetlenül a Duna vizét termelik ki, hanem a folyómeder alatt található, több méter vastag kavics- és homokrétegen természetes módon átszűrődő vizet hasznosítják.

A rendszer megfelelő működésének alapfeltétele a Duna megfelelő vízállása: magas vízszint esetén a folyó víznyomása biztosítja, hogy elegendő víz jusson a kavicságyon keresztül a kutakba. Amennyiben azonban a Duna vízszintje jelentősen lecsökken, ez a nyomás is mérséklődik, aminek következtében a magasabban elhelyezkedő csápok vízhozama számottevően visszaeshet, szélsőséges esetben pedig teljesen meg is szűnhet. Ez közvetlenül befolyásolhatja a főváros ivóvízellátásának üzembiztonságát. Solymár és több Budapest környéki település már elesett, hiszen ott már vízhiány ütötte fel a fejét.

Míg a fővárosban ivóvíz-ellátási problémák lépnek fel, addig a vidék teljesen kiszárad, tavak, patakok, kisebb folyók tűnnek el, s óriási ökológiai károk keletkeznek!

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák