Zöld Közlekedés
Független Benzinkutak Szövetsége: még mindig megoldatlan a kisbenzinkutak helyzete
A Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) számos tagja még nem kapta meg a jogszabályban meghatározott kormányzati támogatást, emiatt arra kell számítani, hogy benzinkútjaiknál készlethiány lép fel a hatósági áras termékekből.
A készlethiányt csak úgy tudják egyensúlyba hozni a szabályozás által rájuk erőltetett nyitvatartással, ha napi szintű mennyiségi korlátozást vezetnek be – jelezték. A szövetség tájékoztatott arról, hogy a tagságuk értékelte a kormányzati ígéretet, amely szerint a kisbenzinkutak számára meghatározott támogatásokat augusztus végéig kifizetik, és megállapította, hogy november elején még mindig jelentős azok száma, akik még nem kaptak semmit, emellett olyanok is vannak, akik a támogató okiratot ugyan megkapták, de a pénzt még nem. Sérelmezik továbbá, hogy 2022 IV. negyedévére még nincs döntés a támogatás mértékéről, a kifizetés módjáról, határidejéről, felelőséről, a szükséges pénzügyi keret rendelkezésre állásáról.
A szövetség hangoztatja: a támogatás hiányában csak úgy tudják fedezni a hatósági nagykereskedelmi áron (480 forint /liter) beszerezhető, és hatósági kiskereskedelmi áron (480 forint/liter) eladható üzemanyagon keletkező rezsiköltségeket (beleértve az extraprofit adót is), ha napról napra kevesebb árut vásárolnak, és az így felszabaduló forgóeszközöket felélik. Az FBSZ szerint a tagoknak tartalékaik már régen nincsenek, veszteségeik elérhetik a 100 milliárd forintot. A szövetség rámutat: az ellátás biztosítása tőlük nem várható, nem rajtuk múlik. Egyben vásárlóik megértését kérik, hogy miközben nyitva lenniük kötelező, esetleg nem tudnak árut szolgáltatni. Az FBSZ-nek mintegy 400 cég a tagja, amelyek 500-600 kutat üzemeltetnek országszerte.
Zöld Közlekedés
Elektromos iskolabuszok segítik a sajátos nevelési igényű diákok szállítását is
Elektromos minibuszokkal gazdagodnak az iskolák.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Úgy fogalmaztak: a Klebelsberg Központ elkötelezett az iskolák infrastrukturális fejlesztése mellett, ezen belül kiemelt figyelmet szentel, hogy hatékonyan és környezetbarát technológiák alkalmazásával szervezze meg a gyermekek szállítását – írja az alternativenergia.hu. Az e-Iskolabusz Pilot Projekt ebben a folyamatban úttörő szerepet tölt be – írták, hozzátéve: a kezdeményezés első alkalommal teremti meg annak lehetőségét, hogy a zéró emissziós közlekedési technológiák szervezett formában jelenjenek meg az állami köznevelési feladatellátásban. Rögzítették:
a projekt célja a korszerű járművek üzembe állítása mellett, hogy a projekt tanulságait levonva tudják hatékonyan és fenntartható módon megszervezni a tanulók szállítását. Kitértek arra, hogy a projekt jelenlegi fázisában összesen 51 járművet szereznek be, ezen az átadón most nyolc Ford e-Tranzit Custom típusú minibuszt adnak át nyolc tankerületi központ részére. A tisztán elektromos meghajtású 9 fős minibuszok közül 35 kerekesszékes szállításra is alkalmas, így a sajátos nevelési igényű tanulók szállítása is lehetővé válik – hívták fel a figyelmet.
A központ jelezte azt is, hogy hamarosan további 4 darab, 36 fős tisztán elektromos meghajtású IKARUS szólóbuszt is beszereznek. A tisztán elektromos meghajtású minibuszokat a Petrányi-Autó Kft. telephelyén adták át az érintett Tankerületi Központoknak – fűzték hozzá.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaSzakértő: a Velencei-tó válsága túlmutat a vízhiányon
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaFordulóponthoz érkezhet az elektromos autózás
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA jelenlegi vízdíjak mellett veszélybe kerülhet a jövő ivóvízellátása
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kap a napenergia: több mint 1000 MW-tal bővült a hálózati kapacitás
-
Otthon2 nap telt el a létrehozás ótaMiért lehet jó választás Pécs városa a gyerekes családoknak?
