Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A bukaresti vezetők azt ígérik, nem korlátozzák a lakosság áram- és gázfogyasztását

A bukaresti vezetők szerint természetes, hogy energiaválság idején mindenkinek takarékoskodnia kell, de azt ígérik, nem fogják korlátozni a lakosság villanyáram- és gázfogyasztását.

Létrehozva:

|

Az ENSZ-közgyűlés 77. ülésszakán New Yorkban tartózkodó román államfő erre vonatkozó nyilatkozatát szerdán idézte a Hotnews.ro hírportál. Klaus Iohannis az eseményre akkreditált román újságírók előtt azt mondta: nem fordulhat elő, hogy a románokat fűtés nélkül hagyják, vagy leoltsák a villanyt. Azt viszont “természetes, nagyon helyes, etikus és szolidaritást kifejező magatartásnak” nevezte, hogy mindenki észszerű módon takarékoskodjon az energiával, ahol csak tud. Marcel Ciolacu házelnök az Antena3 hírtelevízióban kedd este azt mondta: a bukaresti kormánynak nem kell a lakossági villanyáram- és gázfogyasztást korlátoznia, hiszen a románok maguktól is takarékoskodnak. A szociáldemokrata politikus szerint lakosságarányosan így is Románia fogyasztja a legkevesebb energiát Európában: az egy főre eső energiafogyasztás két és félszer kisebb, mint Németországban. A statisztikai intézet adataira hivatkozva Ciolacu hozzátette: idén 5,2 százalékkal csökkent a villamosenergia-fogyasztás Romániában, ezen belül a lakossági fogyasztás 8 százalékkal esett vissza. A földgáz esetében 18 százalékos volt a csökkenés. Úgy értékelte, hogy “békén kell hagyni a románokat”, aberráció lenne kormányzati intézkedésekkel takarékosságra kényszeríteni őket, hiszen elég bölcsek ahhoz, hogy maguktól is takarékoskodjanak a családi költségvetésük által megkövetelt mértékben.

A román politikus Kadri Simson energiaügyekért felelős uniós biztos múlt heti kezdeményezéseire reagálva már korábban is elutasította, hogy Románia kommunizmus idején nélkülözésben felnőtt nemzedékét ismét a Ceausescu-korszakot idéző “racionális fogyasztásra” kényszerítsék. Ciolacu szerint az Európai Bizottságnak pontosítania kell, mit ért azon, hogy a tagállamoknak kötelező lesz csúcsidőben mérsékelni az energiafogyasztást, és hogy milyen “koordinált, uniós szintű beavatkozást” tervez az energiaválság rendezése érdekében.

 

Advertisement

mti

Advertisement

Zöldinfó

Egyre súlyosabb a vízhiány: azonnali intézkedéseket sürgetnek

Aszályügyi vészhelyzet kihirdetését követelik.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Aszályügyi vészhelyzet kihirdetését követelte Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A politikus MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az idei volt 1901 óta a legszárazabb nyár hazánkban, aminek hatásait az agrárium és az energiaszektor mellett már a lakosság is közvetlenül érzékelhette, hiszen több településen, még a főváros közvetlen közelében is vízellátási problémák alakultak ki. Hozzátette, az ősz előrehaladtával sem javult a helyzet, továbbra is minimális a csapadék mennyisége, az ország vízügyi infrastruktúrája pedig jelentősebb csapadék esetén nem lenne képes megfelelően gondoskodni a lehulló víz megtartásáról.

Dócs Dávid hangsúlyozta: évek óta szorgalmazza, hogy történelmi léptékű vízgazdálkodási fordulat kezdődjön Magyarországon.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák