Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

A klímaváltozás miatt egyre korábban költenek a madarak

Létrehozva:

|

A klímaváltozás miatt évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban költenek a madarak – derül ki az Ökológiai Kutatóközpont és a Milánói Egyetem közös kutatásából, amelyben az ökológusok csaknem 700 madárfaj költési adatait elemezték.

A klímaváltozás miatt egyre korábban lesz meleg, ezért a növények is korábban kezdenek virágozni, e jelenség pedig az ökoszisztémák táplálkozási hálózatait követve végiggyűrűzik a fajok ökológiai kapcsolatrendszerén. A növényeket fogyasztó állatoknak ugyanis alkalmazkodniuk kell az egyre korábban elérhető táplálékhoz, de a növényevőket követik az őket fogyasztó ragadozók is. Így erős kényszer alakul ki a láncolatban, hogy korábban kezdődjön a reprodukciós időszak – összegezték a kutatók az ELKH szerdai közleményében. “Azonban nem minden madárfaj reagál egyformán, számos tényező befolyásolhatja az egyes fajok alkalmazkodási képességét a klímaváltozáshoz, ami felboríthatja az évmilliók alatt stabilizálódott ökológiai kapcsolatokat” – hívták fel a figyelmet. A kutatók most megjelent közös tanulmányából kiderül, hogy e változások egyértelműen átalakítják sok száz világszerte honos madárfaj életét, hiszen ők is kénytelenek előrébb hozni a szaporodásukat. Az ornitológusok megfigyelték, hogy a tápláléknövények korábbi virágzásával párhuzamosan a költözőmadarak is előbb érkeznek meg telelőhelyeikről, majd hamarabb párosodnak és költenek.

“Munkatársaimmal összesen 684 madárfajról gyűjtöttünk a költés időzítésére vonatkozó adatokat a szakirodalomból. Több mint 5500 különálló idősort találtunk arról, hogy a madarak az 1811 és 2018 közötti időszakban mikor érkeztek a költőhelyükre, mikor költöttek és mikor indultak útnak ősszel” – ismertette a kutatás részleteit Garamszegi László Zsolt, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) főigazgatója. “Azt vizsgáltuk, hogy a költés korábbi kezdése mennyire általános a fajok között és milyen különbségeket fedezhetünk fel a fajcsoportok viselkedése között” – tette hozzá a kutató. Az adatelemzésből egyértelműen kiderült, hogy a költés előbbre tolódása általános jelenség. Az eredmények azt mutatták, hogy a vizsgált fajok évtizedenként átlagosan két-három nappal korábban kezdenek költeni. Viszont nem minden faj reagál egyformán: vannak olyanok, amelyeknek költési viselkedését kevésbé befolyásolja az éghajlat átalakulása, másokéra viszont nagyon erőteljes hatást gyakorol. A fajok megóvása szempontjából elengedhetetlen az ezeket a különbségeket meghatározó tényezők megértése.

Advertisement

A kutatók megállapították, hogy a téli időszakot is Európában töltő rezidens madarak pontosabban tudják követni a növényzet – és ezáltal az elérhető táplálék – változásait, így e fajok költése még inkább előrébb tolódott az elmúlt évtizedekben, mint a vonuló fajoké. Vannak olyan vándormadarak, amelyek egyre korábban indulnak vissza a telelőterületeikről, de ez nem tudatos döntés a részükről, hanem szelekciós folyamat. Az evolúció ugyanis azoknak az egyedeknek kedvez, amelyek korábban éreznek késztetést a visszaindulásra, hiszen így sikeresebben szaporodnak. Ha a költőterületen korábban köszönt be a tavasz, akkor a hamarabb indulók kerülnek előnybe. Így ők várhatóan sikeresebben fognak szaporodni, és a korai indulást kiváltó gének elterjednek a populációban. Így idővel a madarak többsége egyre hamarabb vág neki a hazaútnak.

A növényevő vagy generalista (mindenevő) fajok rugalmasabban alkalmazkodnak a táplálékforrások szezonális eloszlásához, így költési idejük kezdetét előrébb tudják hozni. Ennek oka, hogy hatékonyan találnak alternatív élelemforrást a szűkösebb kora tavaszi kínálatban is, így nagyobb sikerrel tudják kiaknázni a hamarabb ébredő természet adta lehetőségeket. A specialista és a ragadozó életmódot folytató fajok viszont nem képesek olyan rugalmasan reagálni a természet változásaira. Ha az éghajlati változások miatt kevésbé férnek hozzá a megszokott táplálékukhoz, akkor ők nagyobb veszélybe kerülnek, mint a sokféle eleség közül választani képes generalisták.

Advertisement

A kutatók azt találták, annak ellenére, hogy a madarak korai költéskezdése a klímaváltozásra adott általános válasznak tekinthető, ez nem jár együtt azzal, hogy a költési szezont korábban is fejezik be. Vagyis összességében megnyúlik a költési időszak, hiszen az éghajlat megváltozásával a hűvösebb klímájú vidékeken is egyre hosszabb ideig alkalmas számukra az időjárás. “Az ökoszisztémák táplálkozási hálózataiban minden fajnak alkalmazkodnia kell a többi faj és a környezeti tényezők változásaihoz. Az éghajlati átalakulásra először a növények reagálnak, majd ehhez alkalmazkodik az őket fogyasztó rovarközösség, illetve más növényevő állatok. E hatás ezután kaszkádszerűen végighalad a teljes táplálkozási hálózaton.

Az előnybe kerülő fajok fogyasztói is előnybe kerülnek, miközben zsákmányaik megfogyatkozhatnak. Végső soron az egész ökoszisztéma működése átalakulhat, csakhogy a fajok eltérő mértékben képesek alkalmazkodni a megváltozott környezeti körülményekhez. Ez pedig zavart okozhat az egész rendszer működésében, így a korábban kialakult kapcsolatok ellehetetlenülhetnek, és új kapcsolatok alakulhatnak ki” – foglalta össze Garamszegi László Zsolt. A vizsgálat eredményeit bemutató publikáció a Ecological Monographs című szakfolyóiratban jelent meg.

Advertisement

Zöldinfó

Vízhiány és rekordalacsony Duna: szemléletváltást sürgetnek a magyar vízgazdálkodásban

Új vízgazdálkodást sürget a szakember a változó klímában.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Új, a víz elvezetése helyett annak megtartására épülő, a helyi adottságokat figyelembe vevő vízgazdálkodásra és szemléletváltásra van szükség Magyarországon a klímaváltozás miatt – hangsúlyozta Timár Gábor geofizikus, az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetője a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Biztos hang című podcastjének új adásában – írja az alternativenergia.hu. A szakember rámutatott: az idei nyári hőhullámok és a Duna rekordalacsony vízállása Magyarországon egyértelműen jelzik a klímaváltozás hatásait. Timár Gábor szerint az extrém kisvíz a folyó felső vízgyűjtő területén tapasztalható tartós hőség és csapadékhiány következménye, ugyanakkor a másik véglet sem tűnt el, továbbra is érkezhetnek nagy árhullámok, ahogy azt a 2024-es árvíz is megmutatta. Timár Gábor kifejtette: a dunai hajózást és a Paksi Atomerőmű hűtési rendszerét is egy korábbi, másfajta vízjáráshoz alakították ki. A jövőben az eddig megszokottnál gyakoribb és tartósabb kisvizekkel kell számolni, ezért Paks esetében hosszabb távon indokolt lenne hűtést kevésbé függővé tenni a Duna pillanatnyi vízhozamától.

A geofizikus szerint az Alföldön is szemléletváltásra van szükség. A 19–20. századi vízgazdálkodás célja az árvizek és belvizek gyors elvezetése volt, a melegebbé és szárazabbá váló éghajlaton azonban ez a rendszer éppen azt a vizet vezeti el, amelyre később szükség lenne. A tartós kiszáradás már a légkört is megváltoztatja: a száraz, felmelegedett levegőben a csapadék egy része elpárolog, mielőtt elérné a felszínt. A felszínközeli nedvesség hiánya pedig a zivatarok fennmaradását is nehezíti. 2022-ben még nagyjából a Duna térségében gyengültek el az Alföld felé tartó zivatarok, idén azonban már a Dunántúl középső részén is előfordult, hogy feloszlottak – magyarázta a szakember.

Timár Gábor tévesnek nevezte azt a magyarázatot, amely a csapadékhiányt a jégkármérséklő rendszer működésének tulajdonítja. A szakember szerint sokkal alapvetőbb folyamatról van szó: a kiszáradt táj egyre kevésbé képes vizet visszajuttatni a légkörbe. Timár Gábor úgy vélte, a megoldás ezért nem merülhet ki abban, hogy az aszály idején megpróbálják öntözővízzel pótolni a hiányt. A tájat kell ismét nedvesebbé tenni. Ha a növények gyökérzónájában rendelkezésre áll a víz, párologtatni tudnak, ezzel hűtik és nedvesítik a felszín közeli levegőt. Ezen keresztül meg lehet kísérelni annak a természetes körforgásnak a helyreállítását is, amely kedvezőbb feltételeket teremt a csapadék számára.

Advertisement

A szakértő kiemelte: a megoldást nem az aszály idején alkalmazott öntözés kiterjesztése vagy néhány hatalmas felszíni tározó jelenti, mivel a szükséges vízmennyiség meghaladja ezek kapacitását. A vizet magában a tájban, leginkább a talajvízbe juttatva kell tárolni. A cél tehát az lenne, hogy akkor fogjuk meg a vizet, amikor rendelkezésre áll – hangsúlyozta Timár Gábor.

A szakember szerint a Tiszán érkező nagyobb vízhozamok egy részét ki kellene vezetni a tájba, a meglévő csatornahálózatot pedig nemcsak a belvíz elvezetésére, hanem ellenkező irányban, vízpótlásra is lehetne használni. Az alacsonyan fekvő területeken a vizet hagyni kellene beszivárogni a talajba, ahol hónapokkal később is segíthetné a növényzet vízellátását.

Advertisement

Ez azonban nem jelentheti azt, hogy mindenütt ugyanazt kell csinálni. A szakember egy sokkal kifinomultabb, a helyi adottságokra épülő vízgazdálkodást sürget. Meg kell ismerni, hol érdemes vizet kivezetni, milyen talajokon tud az valóban beszivárogni, hol emeli kedvezően a talajvíz szintjét, és hol okozhatna például szikesedést. Más megoldásra lehet szükség egyik és másik tájegységen, sőt akár egymáshoz közeli területeken is – magyarázta.

A professzor szerint a folyók mentén is többféle helyi beavatkozásra van szükség: a Tiszán egyes helyeken szélesebb teret lehetne adni az árvíznek, a töltéseket távolabb vinni a folyóktól, hosszabb távon pedig akár a korábbi kanyarulatok egy részének helyreállítása is segíthetne lassítani a víz lefolyását és a meder bevágódását. Máshol pedig kisebb műtárgyak, zsilipek és vízkivezetések alkalmazása indokolt. “Nem egyetlen nagy beruházás oldaná meg tehát a problémát, hanem sok, egymáshoz kapcsolódó helyi beavatkozás” – hangsúlyozta a szakember, aki a technikai megoldások mellett a szabályok átírását is sürgette.

Advertisement

Javaslata szerint a mezőgazdasági támogatási rendszert hozzá kellene igazítani ahhoz, hogy a gyenge termőképességű területeken gazdaságilag is megérje vizet visszatartani, amely akár új művelési kategóriaként is megjelenhetne. A változáshoz emellett szükség lenne egy olyan erős tudományos háttérintézményre, amely összegyűjti a különböző vízvisszatartási kísérletek tapasztalatait, modellezi az eredményeket, és segít eldönteni, hogy a következő évben hol és hogyan érdemes beavatkozni.

Timár Gábor zárásként elmondta: a feladat léptéke a 19. századi nagy folyószabályozásokéhoz mérhető, ám most a korábbi vízelvezetéssel ellentétben a víz megtartását kell elsajátítani.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák