Kapcsolatfelvétel

Design

Cápaalakú léghajóval újítaná meg a klímakutatást egy magyar csapat

Létrehozva:

|

Fontos újítással reformálná meg a klímakutatást és a viharok megfigyelését egy magyar kutató, Endrődi Dániel és csapata, akiknek az ötletére már a NASA is felfigyelt, és már tárgyalásokat is folytat a magyar kutatókkal.

Az alakja miatt SHARK névre keresztelt eszköz lényegében egy léghajó és egy drón keveréke, és legnagyobb újítása, hogy akár 168 órát is képes a sztratoszférában, maximum 22 kilométer magasan, tölteni, miközben nem kontrollálatlanul sodródik a légáramlatokkal, hanem megmarad egy kis sugarú körben.

“Az eszköz elsősorban klímakutatásra, viharok megfigyelésére, de akár wifiszórásra és katonai célokra is alkalmas lehet” – írta az Indexnek Endrődi Dániel. A kutató jelenleg Floridában folytat egyeztetéseket a NASA-val, azt szeretnék elérni, hogy egy részletes megvalósíthatósági tabulmány elkészítésére kössenek szerződést velük.

“A projekt jelenlegi fázisában nehéz megmondani, hogy milyen cég, mennyi pénzből és hány darabot gyárt majd le az SHARK-ból. Szeretnénk elérni, hogy valamelyik amerikai repülőgépgyártó dolgozzon a megvalósításán” – írta Endrődi.

forrás: index.hu

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Design

Megnyílt a Mol új székháza

Megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza Budapesten, a Kopaszi-gát mellett; az épületben 2500 ember dolgozik majd a cég növekedésén, mert biztosítani kell Magyarország energiaellátását – mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a megnyitó ünnepségen, csütörtökön.

Létrehozva:

|

Szerző:

Hernádi Zsolt hozzátette, az épületet a Foster + Partners és magyarországi partnere, a Finta Stúdió tervezte. A belsőépítészeti megoldásokat a Kinzo és a Minusplus tervező és designer iroda dolgozta ki. A kivitelezésért pedig a Market Építő Zrt. felelt. Emlékeztett, 2016-ban azért döntöttek úgy, hogy új saját tulajdonú székházat építenek, mert hittek a jövőben. Hozzátette, a Campus a jövő generációinak készült, az épület azt üzeni: “a Mol itt volt, itt van itt is lesz a következő évtizedekben”. Kiemelte, a Mol Magyarország első olyan zászlóshajója, amely külföldön is sikereket tudott felmutatni. Ma már a régió meghatározó iparvállalata. A Mol-csoport a világ 21 országában van jelen. Ugyanakkor jelezte, bármennyire is nemzetközi a cég “itthon otthon van”, mert a Mol magyar multiként úgy döntött, hogy Budapesten építkezik, itt építik meg a jövő irodaházát. Hernádi Zsolt arra is kitért, hogy az üzemanyag fronton elszabadult káoszt valamennyire sikerült csillapítani, szerdán már 30 százalékkal csökkent a fogyasztás az elmúlt napokhoz képest, de még nem állt helyre a rend.

Ratatics Péter, a vállalatcsoport fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója közölte, a Campus 143 méter magas, nettó alapterülete 86 ezer négyzetméter. Az MTI kérdésére elmondta, az új székház felépítését a Mol saját forrásból finanszírozta, a beruházás értékét azonban üzleti titokra hivatkozva nem hozta nyilvánosságra. Azt azonban megjegyezte, hogy a Campus a Magyarországon felépülő irodaházaknál nagyjából 20 százalékkal magasabb értéket képvisel. A megnyitót követően a történelmi egyházak XI. kerületi képviselői megáldották a Mol Campust.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a Mol Campus Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városrészében, a BudaParton épült fel. A Mol 2500, eddig 9 különböző telephelyen dolgozó kollégáját költözteti az új székházba. Hozzátették, az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint az épületen található 900 négyzetméternyi napelem, valamint a geotermikus energiát használó hűtési és fűtési rendszer a Mol Campus a legszigorúbb fenntarthatósági elvárásokat is teljesíti.

 

 

Advertisement

Kép: MTI/Balogh Zoltán

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!