Otthon
Élettér, otthon szegényeknek
Tiszteletre méltó az a vállalkozás, amely a vékony pénztárcájú emberek otthon teremtésére gondol. És nemcsak gondol, hanem érdemben tesz is értük.
A NOMAD Micro házak nevű vállalatot a közelmúltban alapították azzal a céllal, hogy világszerte népszerűsítsék és elterjesszék a cég által tervezet 3×3 méter nagyságú kicsi lakóhelyeket. Nehéz elképzelni, de ezek mini házak minden szükséges funkcióval bírnak, és azok számára is elérhetőek, akik nagyobb otthont nem tudnának megfizetni. Tervezésük ötletgazdagságról tanúskodik, alkalmasak az esővíz elvezetésére, szürke víz kezelésére, valamint napkollektorok felhelyezésére is. A komfortosabb életért, a nagyobb kényelemért és még kevesebb lemondásért az alapmodellen kívül olyan verziót is kifejlesztettek, amelybe extra konyhai berendezést lehet elhelyezni. Az egyre magasabb megélhetési költségek miatt a mini házak létjogosultsága társadalmi igénnyé válik. Ebben természetesen az is benne foglaltatik, hogy a társadalom bármely rétegének lehetőséget kínál a megfizethető és fenntartható lakhatás elérésére, az önálló otthon kialakítására.
forrás: alternativenergia.hu
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Design
Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll
A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.
A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is.
Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaNégy elektromos modellel készül a Suzuki 2030-ig, köztük az új e-Vitarával





kiss gyula
2014-10-02 at 10:54
nincs zuhanyozó, ez azért fontos lenne, egyébként szuper kis lakhandi !!!