Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Épül a napelemes bicikliút

Létrehozva:

|

Készül a világ első napenergiát hasznosító kerékpárútja, sőt, hamarosan át is adják. Egyelőre csak 70 méter hosszú, de ha beváltja a hozzáfűzött reményeket, lesz még hosszabb is.

A Solaroad egy 2,5-ször 3,5 méteres előregyártott panelekből összerakott út. A napelemeket a vastag, érdesített felületű üveggel borított panelek rejtik magukban. A tervezők szerint az út alá dugott napelemek 30 százalékkal kisebb hatékonysággal működnek ugyan, mint a háztetőkre szerelt panelek, de cserében nagy felületet lehet velük beborítani, és kevésbé rontják a városképet.

Az Amszterdamtól 25 kilométerre fekvő Krommeniében indított beruházás 1,5 millió euróba került. A gyártó cég állítása szerint egy-egy panel három családi ház energiaszükségletét képes fedezni, vagy megtermelni az utcai világításhoz szükséges áramot. Az alapötlet azonban ennél jóval forradalmibb volt. Azt tervezik, hogy később, rendszerré fejlesztve a panelek átadhatják a rajtuk közlekedő járműveknek a napfényből helyben nyert energiát. Egyelőre azonban maradnak a bicikliknél.

forrás: index.hu

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

A napenergia mellé, atomenergia és szél is kell?

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van – állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzésében. A magyar villamosenergia-rendszer kihívásait és kilátásait vizsgáló elemzés összefoglalójában kiemelték: tavaly a magyarországi áramfogyasztás több mint harmada (37 százaléka) importból érkezett, ráadásul jellemzően akkor, amikor a legmagasabbak voltak az árak – írja az alternativenergia.hu. Az elemzés szerint ez nem átmeneti állapot, a magyar termelési szerkezet és a hálózati adottságok tartós versenyhátrányt jelentenek.

A magyar áramtermelés 40 százalékát az atomenergia adta 2025-ben, a földgáz 20 százalékot, a leggyorsabban bővülő napenergia pedig a termelés negyedét tette ki. A termelés egyre inkább a megújulók felé tolódik, miközben a szén és az egyéb, nem gáz alapú fosszilis források súlya csökken – írták. A napenergia magyarországi éves termelése a 2020-as szintről öt év alatt több mint a négyszeresére nőtt. A szélenergia részaránya csak 1,5 százalék, mivel a beépített kapacitás 2016 óta érdemben nem változott. A kormány 2026-2030 közötti programja legalább 4000 megawatt (MW) új szélerőművi kapacitás kiosztását ígéri, de az első, 700 MW-os kör ütemezése alapján a szél érdemi szerepe inkább csak az évtized végétől várható – idézték fel.

Az áramimport a legmagasabb árú időszakokra összpontosul, miközben az export a naperőművek megugró termelése miatt az alacsony árú órákra. Az esti és reggeli árcsúcsokat a földgáz határozza meg, ilyenkor a drágább gázerőművek szabják meg az árat, az esti, 150 euró/MWh körüli szint főként a gáz és a szén-dioxid kvóta árát tükrözi. A GKI kitért arra is, hogy az európai ipar több mint kétszer annyit fizet az áramért, mint az amerikai, és csaknem 50 százalékkal többet, mint a kínai versenytársak, a magyar rendszer pedig a hálózati felár és a rezsicsökkentett lakossági árak keresztfinanszírozása miatt még az európai átlagnál is drágább.

Advertisement

A gazdaságkutató szerint a legnagyobb kockázat az atomenergia terén látható. Paks I. reaktorai 44 éve üzemelnek, engedélyeik 2032 és 2037 között futnak ki. A cél a mintegy 70 éves össz-üzemidő lehet, ehhez azonban környezetvédelmi engedélyezésre és jelentős műszaki beavatkozásokra lenne szükség. Mivel Paks II. megépítése bizonytalan, az üzemidő-hosszabbítás csúszása komoly energiabiztonsági kockázatot hordoz – jelezte a GKI. A megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását, ezért fontos a szélesebb diverzifikáció (kockázatmegosztás) és a 4000 MW-os szélprogram mellett a tárolókapacitás kiépítése. Az elektrifikáció előrehaladtával a fogyasztás tovább nő, így a hosszú távú önellátáshoz a megújulók mellett az atom- és a gázerőművek szerepe is fontos maradhat – hangsúlyozta a gazdaságkutató.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák