Utazás
Gyalogosokat és biciklistákat mentő légzsák
Hollandiában, a zöld és fenntartható életstílus mintaállamában több, mint 18 millió kerékpár közlekedik. Érthető tehát, hogy az infrastruktúrák és a környezetvédelem minisztériuma feladatának tekinti a kerékpározók és a gyalogosok testi épségének védelmét, ezért egymillió euróval finanszírozott egy tervet az autóra helyezhető légzsák kifejlesztésére.
A TNO autóscég egy érdekes technológiával állt elő: egy felfújható és az autó szélvédőjének alsó részére helyezhető légpárnával, amely felfogja az ütközést a gyalogos/kerékpározó és a 30 km/ó sebességgel közlekedő autó között. Ha az autó túl közel kerül hozzájuk, a két párnából álló légzsák felfúvódik a lökhárító magasságában elhelyezett érzékelő impulzusára.
A TNO Helmond városában egy bábuval tesztelte a légzsákot és az eredmény reményt keltő. A légzsák még 40 km-es sebesség mellett is lehetővé teszi a csontok és a fej sérülésének elkerülését. “A múltban sok intézkedést hoztak azoknak a védelmében, akik autóban ülnek, de semmit sem tettek azokért, akiket elüthetnek” – nyilatkozta a holland kerékpárosok szövetségének szóvivője – Itt nálunk minden évben legalább 60 életet lehetne a légzsákkal megmenteni.”, írja az energiacentrum.com.
Utazás
A Mol szerint stabil és zavartalan a repülőgépüzemanyag-ellátás Magyarországon
Mol: zavartalan a hazai kerozinellátás, biztosított a repülőterek működése.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi repülőgépüzemanyag-ellátás stabil és zavartalan – reagált a Mol a sajtóban megjelent légi közlekedést és a kerozinellátást érintő hírekre. A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra pedig nem kell számítani. Kiemelték, hogy az ellátás biztonságához jelentősen hozzájárul a Barátság kőolajvezeték újraindulása, ami kiszámítható alapot biztosít a régió számára – részletezte az alternativenergia.hu.
A Mol finomítói és logisztikai rendszerei megfelelő kapacitással működnek, így a vállalat képes kezelni a piaci kihívásokat és az esetleges nemzetközi ellátási nehézségeket, emellett a társaság folyamatosan kapcsolatban áll a partnereivel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltatások továbbra is megbízhatóan működjenek – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés