Egyéb
Hosszabb lesz a VOLT

Az idei Brit Awards győztes Arctic Monkeys, a legfontosabb európai fesztiválok headlinere és az összes, mérvadó zenei szaklap szerint az év legjobbjának választott zenekar – miután a Sziget időpontjában nem lesz Európában – július 6-án, vasárnap, a VOLT Fesztiválon lép színpadra. Mivel az egész régióban kizárólag Magyarországon lép fel a csapat, várhatón több tízezren érkeznek majd Sopronba erre a hétvégére. A VOLT így egy nappal hosszabb lesz, a bérletesek kedvezményes áron vehetnek részt a vasárnapi programon. A jegyértékesítés március 7-én, pénteken déli 12 órakor indul idehaza és több európai országban. Az ideivel együtt már három alkalommal választották őket Anglia legjobb zenekarának a Brit Awardson. A legnagyobb tekintélyű zenei szaklapok, az NME és a Q Magazine is egybehangzóan őket tartják az év koncertzenekarának és a legjobb brit együttesnek. Ötmillióan rajonganak értük a Facebookon. Chris Martin, a Coldplay frontembere szerint ők a világ legjobb bandája és Matt Bellamy (Muse), valamint Lars Ulrich (Metallica) mellett, Bono is nagy rajongójuk. Korábban soha nem jártak Magyarországon, pedig több tízezer rajongó várja őket itthon. 2014. július 6-án, a VOLT Fesztivál plusznapján ad koncertet az Arctic Monkeys.
“Gyakran előfordul, hogy nemzetközi sztárok más periódusban turnéznak Európában, mint amikorra mi szeretnénk meghívni őket. Mivel a fesztiválportfoliónk ma már szinte az egész nyarat lefedi, sok esetben ilyenkor fel tudjuk ajánlani, hogy a Sziget helyett a VOLT-ra, vagy éppen a Balaton Soundra jöjjenek, és ugyanez fordítva is igaz” – mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda alapítója „Természetes, hogy egy Arctic Monkeys nagyságrendű produkciót elsősorban a Szigetre próbáltunk elhozni idén is, hiszen a csapat rajongói – itthonról és külföldről – biztosan megtöltenék a nagyszínpadunk egész küzdőterét” – tette hozzá. „Ráadásul az Arctic Monkeys évek óta a kívánságlistánk éllovasa, ezért nagyon bizakodtunk, amikor tavaly az általunk szervezett törökországi fellépésük alkalmával ígéretet tettek, hogy idén megpróbálnak hozzánk is eljutni. Az idei – egyébként is bíztatóan alakuló – Sziget-program valódi koronája lehetett volna, ha augusztusban végül Európában turnéznak. Amikor eldőlt, hogy mégsem jó nekik a Sziget időpontja, szerencsére ki tudtuk használni a portfoliónk lehetőségeit és nem kellett lemondani róluk. Így most örömmel jelenthetjük, a hazai közönség Magyarország második legjelentősebb fesztiválján, a VOLT- on napjaink talán legfontosabb és legaktuálisabb bandájával találkozhat” – jelentette be Gerendai. A VOLT hosszú ideje kimagasló nemzetközi sztárprogramot kínál a közönségének, arra azonban korábban nem volt példa, hogy a világ éppen legkeresettebb zenekarai közül az egyik legnagyobb Sopronba igazoljon. “Az elmúlt években már sokszor tettük magasra a lécet a VOLT Fesztivál nemzetközi “line-up”-jával, hiszen sosem könnyű teljesíteni a közönségünk elvárásait. Azt azonban eldöntöttük, hogy a világ legnagyobb fesztiváljainak elsőszámú headlinereivel több okból sem érdemes próbálkoznunk.
Egyrészt a fesztivál infrastrukturális háttere kényelmesen 20-25.000 vendég fogadásra alkalmas, ezt jelentősen bővíteni kellene ilyen esetekben. Másrészt a VOLT jegyárai európai mércével mérve alacsonyabbak, mint ami egy ilyen szuperprodukció meghívásához és kigazdálkodásához szükséges ” – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT Fesztivál főszervezője. Most mégis “kivételt tettek”, az Arctic Monkeys személyében ugyanis nemcsak a VOLT történetének legnagyobb világsztárja érkezik Sopronba, de kétségkívül ők ma Európa legfontosabbnak számító rockbandája is.
Hosszabb lesz a VOLT
Szokás szerint idén is már kedden, július 1-én kinyitja kapuit a 22. VOLT Fesztivál, azonban vasárnap helyett most hétfő hajnalig maradhatnak a helyszínen a fesztiválozók, vagyis összesen hat napig tart a VOLT. “Az Arctic Monkeys júliusi turnénaptárja nagyon hamar betelt, elsőként érthető módon a legnagyobb fesztiválokhoz igazoltak. Mi csak abban bízhattunk, hogy a vasárnapjuk szabadon marad. Felajánlottuk, hogy miattuk meghosszabbítjuk a fesztivált és szerencsére nekik is megtetszett az ötlet, így végül mostanra sikerült eljutnunk a megállapodásig. Mi eleve abból indultunk ki, hogy egy ilyen szuperprodukciót csak külön napon tudunk színpadra állítani, hiszen magasabb jegyárak és némileg más technikai feltételek szükségesek a megvalósításhoz, így a vasárnap tökéletes megoldásnak tűnt” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a VOLT másik főszervezője, aki azt is elárulta, hogy ezen a napon is próbálnak teljes értékű fesztiválnapot adni a látogatóknak, ezért több színpad is működik majd, így nem csak egy fantasztikus koncertre, hanem teljes fesztiválprogramra számíthatnak a résztvevők. Jegyek péntektől kaphatók
A várható nagy érdeklődés miatt március 7-én, pénteken déli 12 órakor Magyarországon és több európai országban elindul a jegyértékesítés. A napijegy a kedvezményes időszakban 13990 Ft-ba kerül, április 15-től 14990 Ft, június 17-től pedig 15.900 Ft lesz. A bérletvásárlók, és azok, akik már korábban vásároltak bérletet, ezen a napon nagy kedvezménnyel, 8990 Ft-ért, majd 9990, végül 10.990 Ft-ért vehetnek részt, de természetesen március 7-től olyan bérlet is váltható, amely már eleve tartalmazza az Arctic Monkeys koncert napját is. További újdonság, hogy ezúttal háromnapos bérletet is kibocsátanak a szervezők, amely péntektől vasárnapig érvényes. A jegyekkel kapcsolatos információk a www.volt.hu oldalon olvashatók.
A produkció kiemelt költségei miatt a szervezők erre a napra nem adnak ki tiszteletjegyet. A tervek szerint Budapestről különvonat, az ország több pontjáról pedig buszok is indulnak július 6-án Sopronba. Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője is üdvözölte, hogy idén egy nappal hosszabb lesz a VOLT Fesztivál. “Évek óta nemcsak védnöke, de résztvevője is vagyok a VOLT Fesztiválnak. Büszkén mondhatom, Sopron és környéke lakói ma már szinte kivétel nélkül azonosulnak az eseménnyel, a legtöbben egész évben ezt a néhány napot várják a legjobban. Ilyenkor ugyanis a megszokottnál nagyobb élettel telik meg nemcsak a Lővérek, de az egész város. A soproniak és a fesztivál hasznát is élvező vendéglátósok, szállásadók, szolgáltatók nevében is mondhatom: külön öröm számomra, hogy az Arctc Monkeys személyében Nagy-Britannia ma legfontosabb zenekara látogat el hozzánk és annak is, hogy ezáltal egy nappal tovább részesülhetünk a VOLT Fesztivál adta örömökből.” – mondta el a képviselő.

Egyéb
Milyen lehetőség vannak jelenleg az agrárfinanszírozásra Magyarországon?
A magyar agrárfinanszírozás az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül, a kormány és a pénzügyi intézmények is lépéseket tettek az ágazat támogatása érdekében. Az agrárhitelprogramok és a kedvező kamatozású kölcsönök lehetőséget biztosítanak az agrárvállalkozásoknak az új beruházások megvalósítására, az eszközpark fejlesztésére és a termelékenység növelésére. Ezeket a megoldásokat foglalja össze dr. Szalóki Gergely ügyvéd, a Schönherr finanszírozási csoportjának vezetője.

Az agrárfinanszírozás terén még mindig számos kihívás áll a vállalkozások előtt, például a hiteligénylési folyamatok bonyolultsága és a biztosítékok előírásai. A vállalkozásoknak nem mindig van könnyű dolguk abban, hogy megtalálják a legmegfelelőbb finanszírozási lehetőségeket. Ebben a cikkben áttekintjük a magyar agrárfinanszírozás jelenlegi helyzetét, bemutatjuk a legfontosabb finanszírozási lehetőségeket és előnyeiket, valamint a vállalkozások számára fontos szempontokat.
Előfinanszírozás
Az előfinanszírozás kritikus fontosságú a magyarországi mezőgazdasági projektek számára, hiszen segít előteremteni a szükséges finanszírozást a beruházásokhoz és a termelési folyamatokhoz. Az előfinanszírozás megszerzése azonban hosszadalmas és összetett folyamat lehet, amely számos kihívással járhat.
Az előfinanszírozás forrásai között kiemelkedő szerepet játszik az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP), amely a magyar mezőgazdaság számára jelentős forrást biztosít. Emellett a kereskedelmi bankok és pénzintézetek is jelentős szerepet játszanak az előfinanszírozásban, azonban a kis- és középméretű gazdálkodóknak nehézségeik lehetnek a kereskedelmi banki finanszírozáshoz való hozzáférésben.
Az előfinanszírozás elnyeréséhez, egy átfogó üzleti terv kidolgozása létfontosságú a projektgazdák számára, mivel ez alapvető eszközként szolgál a projekt átjárhatóságának és potenciális sikerének bemutatására a potenciális finanszírozó intézmények számára. Az üzleti terv felvázolja a projekt hatókörét és célkitűzéseit, valamint a várható költségeket és bevételeket. A terv alapján dönthető el, hogy a projekt „ready-to-build” azaz kezdeti stádiumában finanszírozásra méltó-e.
Mezőgazdasági hitelek
A mezőgazdasági hitelek olyan pénzügyi eszközök, amelyeket a gazdálkodók, mezőgazdasági termelők használnak a termeléshez, az üzemeltetéshez, a bővítéshez vagy az ágazati kihívások megoldásához. Ezek a hitelek lehetnek hosszú és rövid távúak, kamatozóak vagy kamatmentesek, és különféle feltételekkel és követelményekkel járhatnak.
A mezőgazdasági hiteleknek többféle jellemzője lehet. Általában hosszú távúak, amelyeket általában 5 és 30 év közötti időtartamra bocsátanak ki. A hosszú futamidő lehetővé teszi a gazdálkodók számára, hogy hosszú távú terveket készítsenek, és az általuk felvett hiteleket hosszú távon törlesszék. A mezőgazdasági hitelek általában jelentős összegről szólnak, amelyet a gazdálkodók felhasználhatnak a termeléshez, a gépekhez, az állatokhoz és az egyéb berendezésekhez. Az összeg nagysága azonban eltérő lehet, és az igénybe vevőnek az adott céljához igazodik.
Az agrárhitelek kamatozása és a kamatmentes időszak szintén eltérő lehet. Az általános gyakorlat az, hogy a hosszú távú mezőgazdasági hitelek általában alacsonyabb kamatozásúak, mivel a gazdálkodók rendszeresen fizetnek kamatot a hosszabb futamidő alatt. Ezen hitelfajtáknál is létezik kamatmentes időszak, amely lehetőséget biztosít a gazdálkodóknak arra, hogy a hitel felvételét követően egy bizonyos időszak alatt felfuttassa a befektetését.
Termények előzetes lekövetése, mint különleges hitelbiztosíték:
A termények előzetes lekötése biztosítékként azt jelenti, hogy a gazdálkodók a jövőbeni termés egy részét lekötik egy meghatározott áron. Ez azt jelenti, hogy a termés eladási ára előre megállapított, és a gazdálkodók előre tudják, hogy mekkora bevételre számíthatnak.
Ez egy hasznos megoldás a mezőgazdasági termelőknek, akik nem rendelkeznek más fizikai eszközökkel a hitelük biztosítására. Különösen előnyös akkor, amikor a hitelhez való hozzáférés korlátozott vagy nehézkes. A gazdálkodók ugyanakkor általában csak egy bizonyos mennyiségű termést ajánlhatnak fel biztosítékként, és ez korlátozza a felvehető hitel összegét is.
„Természetesen fontos megjegyezni, hogy a termények előzetes lekötése biztosítékként kockázatot is jelenthet a gazdálkodók számára” – emlékeztet Szalóki Gergely ügyvéd. A termelők nem tudhatják előre, hogy a termés mennyire lesz bőséges, és ha kevesebb termést tudnak termelni, akkor a lekötött ár lehet, hogy nem lesz versenyképes a piaci árakkal szemben. Emellett a piaci feltételek változása is kockázatot jelenthet, ha például a termény ára nő, akkor a gazdálkodók kevesebb bevételt kapnak a lekötött árképzés miatt.
Állami támogatások, mint hitelhelyettesítő/hitelkiegészítő eszközök
Magyarország az agrárszektor fenntarthatóságának előmozdítása, az ágazat fejlődésének és versenyképességének támogatása, valamint az élelmezésbiztonság garantálása érdekében jelentős állami támogatást biztosít. A költségvetés legnagyobb részét a direkt kifizetések teszik ki, amelyek jövedelemtámogatást nyújtanak a mezőgazdasági termelőknek, és segítenek nekik megbirkózni a piaci ingadozásokkal és a termelési kockázatokkal. Az újabb beruházástámogatási programok arra ösztönzik a gazdákat, hogy korszerűsítsék gazdaságaikat, növeljék termelékenységüket, és javítsák termékeik minőségét. A vidékfejlesztési programok célja pedig a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés előmozdítása az ágazatban.

dr. Szalóki Gergely
Magyarország hagyományosan mezőgazdasági országként számos hitelprogramot hajt végre a gazdák támogatására. A Vidékfejlesztési Program (VP) az egyik legjelentősebb, amely pénzügyi támogatást nyújt hitelek és támogatások formájában a magyar gazdáknak, és hangsúlyt fektet a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok támogatására. Célja a mezőgazdasági beruházások és működési fejlesztések elősegítése, ami végső soron a vidéki gazdaság növekedéséhez és munkahelyteremtéshez vezet. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) is fontos mezőgazdasági garancianyújtó Magyarországon, amelyet a kormány finanszíroz. Az AVHGA olyan gazdáknak nyújt megoldást, akik akadályokba ütköznek a kereskedelmi bankokon keresztül történő finanszírozás megszerzésében. Az AVHGA akár 80%-os állami hitelösszeg-garanciát ad, ezzel növelve a gazdák képességét.
Konklúzió helyett
Az agrárium jövője azon múlik, hogy a magyar agrárfinanszírozás hogyan lesz képes alkalmazkodni ezekhez a világ új körülményeihez és mennyire tud innovatív megoldásokat találni a fenntartható mezőgazdasági termelés érdekében. Az olyan új megoldások, mint például a kockázatalapú finanszírozás és a zöld hitelprogramok minták arra, miként lehet finanszírozási forrásokat szerezni a hosszú távú fejlődés érdekében.
„A magyar agrárium hosszú távú stabilitása és versenyképessége szempontjából tehát a fent nagyon tömören leírt finanszírozási fajták kulcsfontosságú szereplői a jövőnknek” – zárja a Schönherr szakértője.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
WMO: ötven év alatt több mint kétmillióan haltak meg a szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófákban
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Elegáns napelemes cserepet mutattak be
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás óta
Itt az öngyógyító napelem
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Terepmotorosok veszélyeztetik a természetvédelmi területeket Erdély több megyéjében
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Áder János: az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés