Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az Európai Unió és Magyarország 2050-re vállalta a klímasemlegesség elérését, de az ehhez szükséges legolcsóbb megoldások egy része nem az erőművekben, az iparban vagy a közlekedésben keresendő – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Kis András, Rácz Viktor, Szajkó Gabriella és Ungvári Gábor, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont munkatársainak modellezése szerint már a jelenlegi európai karbonárakhoz hasonló ösztönzők is alapvetően megváltoztathatnák a hazai fakitermelési döntéseket. Ha egy jól kitalált karbonárazás miatt több fa maradna hosszabb ideig az erdőkben, az 2050-ig mintegy 3,1 milliárd euróval csökkenthetné a magyar klímasemlegességi átmenet költségét.

Egy adott korú erdő kitermelése távolról nézve egyszerű gazdasági döntésnek tűnhet: érdemes-e most kivágni az állományt és értékesíteni a faanyagot, vagy jobb még éveken, akár évtizedeken át hagyni növekedni? Az erdő azonban nemcsak faanyagot termel, hanem közben szenet tárol, élőhelyet biztosít, szabályozza a vízháztartást, mérsékli a talajeróziót és javítja a mikroklímát. Az erdőgazdálkodói döntésekben ezeknek a társadalmi és ökológiai hasznoknak ma csak kis része jelenik meg közvetlenül, miközben a kitermelt fa piaci értéke azonnal és jól számszerűsíthető. A kérdés ezért nem pusztán az, hogy mikor érdemes kivágni egy erdőt, hanem az is, milyen értékeket veszítünk el, ha túl korán tesszük ezt meg.

Ha a sokféle erdei szolgáltatás közül a szénmegkötésre szűkítjük a figyelmet, az erdőgazdálkodási döntések klímapolitikai jelentősége is láthatóvá válik. Magyarország vállalta, hogy 2050-re eléri a klímasemlegességet, vagyis a kibocsátásokat a lehető legnagyobb mértékben csökkenti, a fennmaradó, nehezen elkerülhető emissziókat pedig azonos nagyságú szén-dioxid-elnyeléssel ellensúlyozza.

Ehhez elsősorban az energiarendszer átalakítására, a megújuló energia terjedésére, az energiahatékonyság javítására, az elektrifikációra és az ipari kibocsátások csökkentésére van szükség. A nehezen elkerülhető kibocsátások ellensúlyozásában azonban más természetes és technológiai szénnyelők mellett az erdők is fontos szerepet vállalhatnak. Minél tovább marad növekedésben egy faállomány, annál több szén-dioxidot von ki a légkörből és tárol el, vagyis a kitermelés időzítése azt is befolyásolja, mekkora terhet kell más ágazatokban, esetenként jóval drágább beavatkozásokkal kezelni.

A szén értéke átírhatja a fakitermelési döntéseket

A kulcs tehát az, hogy az erdők szénmegkötő szerepe megfelelően kialakított ösztönzőkben is megjelenjen. A REKK kutatásai szerint, ha az erdőkben megkötött többlet szén-dioxid pénzügyi értéket kapna, az érdemben átalakítaná az erdőgazdálkodási döntéseket: hosszabbodnának a vágási ciklusok, több fa maradna tovább az erdőben, és jelentősen nőne a tárolt szén mennyisége. Eredményeik azt mutatják, hogy ez nemcsak klímavédelmi, hanem nemzetgazdasági szempontból is kedvező lehet, mert az erdészeti szénmegkötés a klímasemlegesség elérésének egyik legolcsóbb eszközévé válhat: a kibocsátási mérleg ugyanekkora javulását az energiaszektorban csak jóval drágább beavatkozásokkal lehetne elérni.

A REKK kutatói által kidolgozott FOX – Forest Carbon Sink Optimisation – modell a magyar erdők fafaj- és korszerkezetéből, területéből és növekedési sajátosságaiból indul ki. Azt vizsgálja, hogyan változna meg a fakitermelés optimális időpontja különböző szén-dioxid-árak mellett. Leegyszerűsítve azt a döntési helyzetet modellezi, hogy egy adott korú és összetételű erdőt érdemes-e most kivágni és értékesíteni, vagy nagyobb hasznot hoz, ha tovább hagyják növekedni, így közben még több szenet köt meg.

Karbonösztönzők nélkül ezt a döntést elsősorban a faanyagból várható bevétel és az erdőgazdálkodás költségei alakítják. Ha azonban a fákban megkötött többletszénnek is pénzügyi értéke van, a mérleg megváltozik: a kitermelés elhalasztása új bevételt jelenthet, míg a kivágással felszabaduló szén költségként jelenik meg. A modell éppen azt mutatja meg, hogy mekkora ösztönző szükséges ahhoz, hogy ez a szempont már valóban átírja az erdőgazdálkodói döntéseket.

Már mérsékelt karbonár is nagy változást hozhat

Az alacsony, 10 euró/tonna CO₂ szintű karbonár még alig módosítja a modellben az erdőgazdálkodási döntéseket, azonban nagyjából 20-30 euró/tonna körül elérkezik a fordulópont: ezen a szinten már érdemben megnő az ösztönzőerő a kitermelés csökkentésére vagy elhalasztására, a legnagyobb változás pedig a 20 és 60 euró/tonna közötti sávban tapasztalható. A modellezés – az erdők időléptékének megfelelően – bőven a következő évszázadba nyúlik, de látható, hogy a karbonár pozitív hatásainak jelentős része már a 2050-ig tartó időhorizonton megjelenik.

A modell szerint 50 euró/tonna szén-dioxid-ár mellett 2050-re 164 millió tonnával több CO₂ maradhatna megkötve a magyar erdőkben, mint karbonár nélkül – ez a jelenlegi éves országos üvegházgáz-kibocsátás körülbelül háromszorosa. 100 euró/tonna ár mellett a többlet szén-dioxid-megkötés 2050-re 247 millió tonnára nőne, de 60-70 euró/tonna felett a potenciál már telítődni kezd: a meglévő erdőterületeken a további árnövelés már csak kisebb többlethatást eredményez.

Összehasonlításképpen, az európai emissziókereskedelmi rendszerben (EU ETS) az elmúlt öt évben végig kb. 60 és 100 euró/tonna közötti CO₂ árak voltak. Éves szén-dioxid-elnyelésre váltva ezeket a számokat, a jelenlegi EU ETS árak nagyságrendjéhez hasonló karbonár mellett a magyar erdők évente 5–8 millió tonnával több CO₂-t köthetnének meg a referenciaesethez képest. Így az erdőszektor teljes éves szénelnyelése 9–13 millió tonna CO₂ körül alakulhatna. Ez a magyar kibocsátási mérlegben már jelentősnek nevezhető tétel: a jelenlegi teljes hazai nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátás 14–20%-ának megfelelő nagyságrendről beszélünk.

Az erdők olcsóbban javíthatják a kibocsátási mérleget, mint az energiaszektor

Természetesen nemcsak az számít, hogy mennyi kibocsátást tudunk csökkenteni vagy ellensúlyozni, hanem az is, hogy mindez mennyibe kerül. A legolcsóbb megoldásokat érdemes először kihasználni, mert így ugyanakkora klímavédelmi hatást kisebb társadalmi költséggel lehet elérni.

A tanulmány egyik legfontosabb eredménye, hogy az erdészeti többlet szénmegkötés a magyar gazdaságban a viszonylag olcsó klímapolitikai opciók közé tartozik. Az erdők többlet szénmegkötésének költségét összevetve az energiaszektor kibocsátáscsökkentési költségeivel egyértelmű, hogy az erdők a kombinált költséggörbe alsó részén jelennek meg. Sok olyan, a nettó zéró kibocsátási célokhoz még elengedhetetlen energetikai beavatkozás van, amely ugyan szintén csökkenti a kibocsátást, de jóval magasabb fajlagos elhárítási költséggel.

A számítások szerint az előbb vázolt, magasabb mértékű erdészeti szénmegkötés jelentősen csökkentheti a magyar klímasemlegességi pálya összköltségét. A magasabb költségű, 400 euró/tonna CO₂ feletti energiaszektorbeli kibocsátáscsökkentési megoldások nagy részét kiválthatja az erdészeti szénmegkötés, amely a modellezés szerint 100 euró/tonna alatti költségszinten kínál többlet szén-dioxid-elnyelést.

A modelleredmények alapján az erdőszektorban bevezetett szén-dioxid díj 2050-ig összesen mintegy 3,1 milliárd euró nemzetgazdasági költségmegtakarítást eredményezne, ami a jelenlegi egy évi központi költségvetés kb. 2,5%-a. Ennek a haszonnak egy része az erdőgazdálkodóknál jelenne meg, egy része pedig az energiaszektor termelőinél, nagy ipari energiafelhasználóknál és végső soron a fogyasztóknál.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a termelő szektorok dekarbonizációja megspórolható. Az energiahatékonyság javítása, a megújuló energia alkalmazása, az elektrifikáció és az ipari kibocsátáscsökkentés továbbra is elengedhetetlen, és az erdők többlet nyelése csak a legdrágább kibocsátáscsökkentő beruházásokat váltja ki (500–2500 euró/CO₂ tonna költségűek). A kutatás inkább arra mutat rá, hogy a klímapolitikai célok elérése jóval drágább lesz, ha az olcsó erdészeti szénmegkötési lehetőségeket mellőzzük.

A klímapolitikai nyereség mellett ökológiai előnyök is megjelennek

A hosszabb vágási ciklus nemcsak a szénmegkötés miatt kedvező. Ha az erdők tovább fejlődhetnek, az javítja az erdők szerkezetét, növeli az idősebb állományok arányát, elősegíti a biológiai változatosság fennmaradását. Az idősebb, összetettebb szerkezetű erdők általában ellenállóbbak és ökológiai szempontból értékesebbek lehetnek, mint a rövid vágásfordulóval kezelt, intenzívebben hasznosított állományok.

Ezért a karbonmegkötés díjazása – mint a társadalom számára nyújtott szolgáltatás megvásárlása az erdőtulajdonostól – jó esetben nemcsak klímavédelmi eszköz, hanem természetvédelmi hozadéka is van, és az éghajlatváltozással szembeni alkalmazkodás eszköze is lehet. A „jó esetben” azonban fontos kitétel. A karbondíj-szabályozást összehangba kell hozni azokkal az erdészeti és természetvédelmi jogszabályokkal, amelyek biztosítják, hogy a gyorsan növő, nagy szénmegkötésű ültetvények ne élvezzenek előnyt a nagy változatosságú, őshonos fafajokból álló, magas ellenállóképességű erdőkkel szemben. Másképp fogalmazva: a szénmegkötési ösztönzők akkor adnak valódi win-win megoldást, ha nem egyetlen mutatóra – a tonnában mérhető CO₂-ra – optimalizálnak, hanem az erdők ökológiai állapotát is javítják.

A modell a meglévő erdőkben rejlő lehetőséget mutatja meg – módszertan és korlátok

A modell eredményei több fontos előfeltevés mellett értelmezhetők. Feltételeztük, hogy az erdőállomány fafajszerkezete a modellezési időhorizonton változatlan marad, és a fajlagos növedékértékek sem módosulnak. A számítások végig a Sopp-féle fatermési táblákon alapulnak (Sopp, 1974). A modell tehát nem számol az éghajlatváltozás erdőkre gyakorolt esetleges negatív hatásaival, például a kórokozók terjedésével, az aszálystresszel, a fapusztulással vagy a növedék csökkenésével. Ugyanígy nem veszi figyelembe azt sem, hogy a magasabb légköri CO₂-koncentráció bizonyos körülmények között nagyobb növekményt eredményezhet.

A modell továbbá nem vizsgálja a földhasználat-változást: nem feltételezi, hogy a karbonárak hatására Magyarországon új erdőtelepítési hullám indulna el. Emellett a modell nem számol az erdőgazdálkodás módjának megváltozásával; szálalásos helyett tarvágásos gazdálkodást vesz figyelembe. Az eredmények ezért elsősorban azt mutatják meg, hogy a meglévő erdőállomány kezelésének módosítása – különösen a vágási ciklusok meghosszabbítása – milyen szénmegkötési többletet eredményezhet a talaj feletti élőfakészletben. Más erdei széntároló kapacitások (holtfa, erdei talaj) jelentős megkötő kapacitása tovább javítja a mérleget.

További fontos üzenet, hogy az elemzett karbonárak tényleges megfizetése nem az egyedüli szabályozási megoldás. Egy nemzetgazdasági értelemben integrált klímapolitika erdészeti karbonárak nélkül is érvényesíthet kitermeléskorlátozó szakpolitikai intézkedéseket a nemzetgazdaságra rótt szén-dioxid-csökkentési összköltség mérséklésének érdekében. Ebben az esetben eredményeinket úgy lehet értelmezni, hogy a kitermeléskorlátozás milyen szén-dioxid-árnyékárakat implikál, és az indukált többlet megkötés mekkora terhet vesz le a többi ágazatról. Kapcsolódó szakpolitikai kérdés, hogy kitermelés korlátozásából fakadó veszteségek milyen módon kerüljenek kompenzálásra.